Fekete-Győr megint bakot lőtt

Fekete-Győr András: Rontaná az ellenzék esélyeit, ha túl sok párt maradna

Újabb vitát, ellenségeskedést robbantottak ki az ellenzéki oldalon a Momentum elnökének szavai. Fekete-Győr András arról beszélt a napokban, hogy rontaná az ellenzék esélyeit, ha túl sok párt maradna. Úgy véli, hogy a választók a Momentumot és a DK-t kiemelték, a többi megszűnhet. A volt LMP-s Schiffer András szerint ez a hozzáállás a kommunista időket idézi – hangzott el az M1 Híradójában.

A DK-t és saját pártját, a Momentumot nevezte a két meghatározó ellenzéki pártnak nemrég Fekete Győr András. A Momentum elnöke az utóbbi napokban többször is azt fejtegette, hogy az ellenzéki paletta egy megtisztuláson megy át, legutóbb pedig arra utalt, hogy ezt nem bánja, mert ha sok ellenzéki párt van, az sok vitát és sok érdekellentétet okoz, ami megnehezítheti a sikeres együttműködést.

Hírdetés

„Azt tudom, hogy a kormányváltás a célunk” – fogalmazott Fekete-Győr András. Hozzátette, azt is tudja, hogy minél több párt szeretne egy koalíciós kormányt létrehozni, annál nehezebb lesz a dolguk.

Elsőként az LMP alapítója kritizálta a Momentum elnökének szavait. Shiffer András szerint utoljára a kommunisták akarták eltüntetni politikai riválisaikat. „Rossz történelmi áthallása van annak, amikor egy versengő többpártrendszerben egy pártvezető arról beszél, hogy túl sok a párt” – mondta Schiffer András. Fekete Győr András szerint a 2022-es választás a Momentumon és a DK-n kívül több párt számára is a véget fogja jelenteni.

A szocialisták erre szűkszavúan csak annyit mondtak: továbbra is teljes ellenzéki együttműködésre van szükség. Az LMP-s Kanász Nagy Máté szerint nincs igaza Fekete-Győr Andrásnak, mert az LMP-re és a többi ellenzéki pártra is szükség van az ellenzéki együttműködéshez, nem csupán kettőre, ahogy azt a Momentum elnöke gondolja.

A Momentum elnökének ítélőképessége nem a legjobb – így reagált a Párbeszéd szóvívője. Barabás Richárd szerint majd az előválasztás dönt, nem Fekete Győr András.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »