Fekete-Győr: Dobrevvel nem lehet nyerni

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke az Inforádió vendége volt, és többek között arról beszélt, vannak olyan politikai szereplők a jelenlegi közéletben, akikkel szemben büntetőeljárás megindítására lesz szükség. Külön kiemelte Polt Péter legfőbb ügyészt, aki szerinte „napi szinten sérti meg alkotmányos kötelezettségét és pártolja a bűnt Magyarországon”.

Fekete-Győr András kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az országos politikában a Momentum mindenkit partnernek tekint a Fideszt és a Mi Hazánkat kivéve. Mint mondta, jelenleg két dolog biztos. Az egyik az, hogy a 106 egyéni választókerületben 106 közös jelöltet állít az ellenzék.  A másik pedig a közös program megalkotása, erről már döntés született az első pártelnöki találkozón, és el is indult különböző bizottságokban a munka. 

Hírdetés

Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenccel a Momentum megbékélt már, Fekete-Győr András azt válaszolta, hogy  a volt kormányfőnek van több százezer szavazója, akiket a Momentum nemcsak tisztel, de nagyon sok esetben együtt is dolgoznak velük az utcákon.

Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy tisztában van azzal, hogy nagyon sokan elutasítóak Dobrev Klárával szemben is. Fekete-Győr András szerint az ellenzék azt a megoldást fogja majd keresni, amivel nyerni lehet, de  jelen állás szerint Dobrev Klára vezetésével nem lehet nyerni.

(Index)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »