Amerikai kutatók szerint a csimpánzok képesek túllépni a hiedelmeiken, ha egy erős érv ellentmond azoknak.
A korábban gondoltnál – és a konteóhívőknél – erősebb kognitív képességgel rendelkezhetnek a csimpánzok, állapította meg egy új vizsgálat. A Kaliforniai Egyetem, az Utrechti Egyetem és a Berkeley Egyetem kutatói azt találták, hogy a csimpánzok felülvizsgálhatják hiedelmeiket, ha azokat cáfoló erősebb bizonyítékokkal szembesülnek, ami egy olyan szintű racionális gondolkodást mutat, amelyet korábban csak az emberekre tartottak jellemzőnek – számol be róla a HVG.
A Science folyóiratban megjelent publikáció alapját jelentő vizsgálatot az ugandai csimpánzrezervátumban végezték el. A kutatók egy egyszerű döntéshozatali feladatot adtak az állatoknak két doboz segítségével, amelyek közül az egyikben élelem volt. A csimpánzok kezdetben egy, az egyik dobozra mutató jelzést kaptak. Később egy erősebb jelzést kaptak, amely arra utalt, hogy az étel a másik dobozban van. Sokan közülük megváltoztatták a választásukat, amikor az új, erősebb jelet érzékelték.
Emily Sanford, a Berkeley tudósa szerint ez a fajta rugalmas gondolkodás olyasmi, amit általában egy 4 éves gyerekhez szoktak társítani. A kutató szerint izgalmas volt azt látni, hogy a csimpánzok is képesek erre.
A csapat feljegyezte az állatok első és második választását, majd összehasonlította, hogy milyen gyakran változtattak a döntéseiken. Emellett számítógépes modellezést is használtak, hogy kiderüljön, az egyes választásaik hogyan illeszkednek a különböző érvelési stratégiákhoz.
Az elemzések kizárták az olyan magyarázatokat, mint az újkeletűség miatti torzítás, ahol az állatok egyszerűen a legfrissebb jelet részesítik előnyben, vagy a legnyilvánvalóbb jelzésre reagálnak. Az eredmények azt mutatták, hogy a csimpánzok döntései összhangban voltak a hiedelmek felülvizsgálatának racionális mintázataival.
Sanford szerint ez a megállapítás arra utal, hogy a racionális gondolkodás egy kontinuum mentén létezik, nem pedig kizárólag emberi.
A szakember szerint az eredmények a túlmutatnak azon, hogy a főemlősök hogyan gondolkodnak. Ha sikerül megérteni, hogyan módosítják a csimpánzok a hiedelmeket, az megváltoztathatja a tudósok gondolkodásmódját a tanulásról, a gyermekfejlődésről és akár a mesterséges intelligenciáról is. Ennek érdekében a tudósok jelenleg 2-4 éves gyerekekkel végzik el a hasonló vizsgálatot, hogy kiderítsék, hogyan változtatnak a hiedelmeiken.
HVG
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


