Fejkendőben járnak az osztrák nők, mert rettegnek az IDEGEN MUSZLIM MOCSKOK zaklatásoktól

Marcus Franz orvos, a konzervatív, jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP) volt alsóházi (Nationalrat) képviselője arról beszélt az OE24 nevű televíziónak, hogy Bécsben sok osztrák lány kénytelen fejkendőt viselni, mert csak így tudják magukat megvédeni a muszlim migránsok szexuális zaklatásaitól. Az egykori politikus kijelentései óriási botrányt váltottak ki.

Az 55 éves Marcus Franz 2013 és 2017 között volt tagja az osztrák parlament alsóházának. A Néppárton belül is a konzervatívabb szárnyat erősítette.

Annak ellenére, hogy már nem aktív politikus, mégis gyakran hívják meg televíziós műsorokba. A legutóbb az OE24-nak adott interjújában nyíltan elmondta, hogy számos osztrák nővel és fiatal lánnyal beszélt az utóbbi időszakban, akik annyira félnek az iszlám vallású migránsok szexuális zaklatásaitól, hogy azokban a kerületekben, ahol sok migráns él (no-go zóna), főleg sötétedés után fejkendőt vesznek fel, és csak úgy mernek kimenni az utcára.

A muszlimok ugyanis könnyű prédának tekintik az arcukat el nem takaró európai nőket, akiket –szerintük – gond nélkül lehet zaklatni és szexuális aktusra kényszeríteni.

Hírdetés

A műsorban elhangzottakat a Voice of Europe szemlézte.

Marcus Franz személyesen is ismer olyan Bécs XV. kerületében élő osztrák családokat, ahol valamennyi nő kénytelen fejkendőt viselni, ha el akarja kerülni a szexuális abúzust.

2017-es statisztikai adatok alapján az osztrák főváros XV. kerületében (Rudolfsheim-Fünfhaus)a migránsok és migráns hátterűek aránya nagyon magas, 42,3 százalékos.A műsorban elhangzott, hogy Németországban, Franciaországban és Svédországban is tapasztalhatóak hasonló jelenségek a migránsok lakta, no-go zónákban.

A volt politikus kijelentései a baloldali és muszlim körökben óriási felháborodást váltottak ki, ahogy az egyébként várható is volt. A baloldali és muszlim média ugyanis megpróbálja eltitkolni az ilyen eseteket, úgy Ausztriában, mint Magyarországon, vagy az EU nyugati tagállamaiban.

Origo


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »