Ahogy Jean Baudrillard írja, a spanyol konkvisztádor nem azért irtja olyan embertelen kegyetlenséggel az indiánokat, mert azok nem keresztények, hanem azért, mert felháborítja, hogy bár az indián formálisan pogány, de érzései, gondolatai, erkölcsei sokkal keresztényibbek, mint a konkvisztádoréi.
Kép: Eső után köpönyeg. Francia rendőrök a lefejezés helyszínén – AFP/Abdulmonam Eassa
Életünk során mindig jelenségekkel találkozunk, de mindig a lényeget keressük, mert azt reméljük, hogy ha a lényeget megértjük, akkor ennek segítségével azt is megsejthetjük, hogy mit hoz a jövő
Ám a világ, amelyben élünk, nem segít minket ebben, sőt roppant erők mintha inkább azt próbálnák elérni, hogy ne juthassunk túl a jelenségek örvénylő világán, sőt ha lehet, vesszünk is el ezekben az örvényekben, hogy csak reménytelen vágyakozás maradjon a lényeg megértése. Most is történt „valami” Párizs környékén, ami önmagában sajnos már egyáltalán nem lep meg senkit, akármilyen látványos erőfeszítésekkel mímelik is a francia hatóságok a megdöbbenésüket. Vagy színlelnek, vagy ha valóban megdöbbennek, s csak most döbbennek meg ezen a történésen, akkor azzal nevetség tárgyává teszik magukat. Eddig ugyanis inkább csak abban jeleskedtek, hogy azok ellen lépjenek fel igen erélyesen, akik – kétségtelenül elég érdesen – jelzik, hogy az európai keresztény fehér ember utolsó maradványainak brutális felszámolása zajlik. Még ennél is brutálisabb az a tény, hogy ezt a felszámolási folyamatot irányító – bár természetesen „nem létező” – globális hatalmi szuperstruktúra, az európai lokális uralmi csoportok lehető legteljesebb támogatására számíthat e törekvése megvalósítása során.
Amikor az elmúlt héten Európa uralmi elitcsoportjainak évtizedek óta zajló értelmi és erkölcsi lezülléséről töprengtem, még nem gondoltam, hogy ilyen drámai, bár egyáltalán nem meglepő illusztrációval szolgál az élet. A Párizs környéki „sajnálatos októberi események” ugyanis pontosan kiszámíthatók voltak, és az ilyen jellegű leírhatatlan szörnyűségek az unalmas napi rutin szintjére süllyedni látszanak. Az európai közönség már csak bágyadtan legyint minderre, ékes bizonyítékaként annak, hogy az európai ember elemi életösztönének utolsó morzsái is elveszni látszanak. Remény tehát nem nagyon van már, de talán eltöprenghetünk arról, hogy mi van a jelenségvilág lejátszástechnikai felszíne alatt, mi is a stratégiai célja a „nem létező” világerőnek, és mi játszódik le, ha még van neki olyanja, az európai ember lelkében. Persze tudatában vagyok annak, hogy amit látunk, az már csak egy történelmi folyamat végpontja, egy olyan undorító bomlástermék-együttes, amelynek történelmi genezise és annak feltárása az egyik legjobban védett tabu.
Gyászolják a terror áldozatát – mandiner
Sem elégséges tudásom, sem bátorságom nincs ahhoz, hogy nekilássak annak a munkahipotézisnek a bizonyításához, hogy „annak idején” a kereszténységet és aztán néhány évszázaddal később az iszlámot azért „gyártották le”, hogy aztán évezredekig tartó egymásra uszításukkal a világ sokkal kényelmesebben legyen folyamatosan ellenőrizhető, fegyelmezhető és kifosztható. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az „igaz hit” nevében az elmúlt ezer év során leírhatatlan szörnyűségek tömege ment végbe, és ebben mindkét monoteista vallás derekasan kivette a részét. Pontosabban, az „igaz hitre” való hivatkozással, amelynek természetesen semmi köze nincs az igaz hithez. Ahogy Jean Baudrillard írja, a spanyol konkvisztádor nem azért irtja olyan embertelen kegyetlenséggel az indiánokat, mert azok nem keresztények, hanem azért, mert felháborítja, hogy bár az indián formálisan pogány, de érzései, gondolatai, erkölcsei sokkal keresztényibbek, mint a konkvisztádoréi, akit a fizikai élvezetek kielégítésére alkalmas anyag (legfőképpen az arany) megszerzésének vágyán kívül a világon semmi nem mozgat már.
Ehhez hasonlóan az iszlám mint rendszer napjainkban csupán sok száz millió frusztrált, primitív automata pusztító indulattal véghez vitt rablóhadjárata a maradék erőforrások sáskahadként való felélése érdekében. S mivel kettejük közül ő az, aki ehhez gátlástalan demográfiai burjánzást is képes nyomatékul hozzáadni, így nem kérdés, hogy a már csak unottan hedonizálgató, önmaga folytathatóságát értelmezni már nem képes fehér emberrel vívott, történelmileg hamis és pusztító háborújában ki fog felül kerekedni.
Az egyetlen esély az lenne – pontosabban inkább csak lehetett volna valamikor –, ha az ugyanazon struktúra által „legyártott” kereszténység és iszlám rádöbben, hogy közös „konstruktőrük” (vagy inkább destruktőrük) eredeti szándékával szembefordulva kellene, kellett volna valamilyen egyezségre jutniuk. Hogy volt-e ilyen történelmi pillanat, azt ma már nehéz beazonosítani – talán igen, talán nem –, de mindegy is most már, mert ez a történelmi pillanat, ha volt, ha lehetett egyáltalán, elmúlt. A mindent átható „fejetlenség” (mint tudjuk, minden metafora ezen a világon) most már csak e pusztulásba vezető lejtőn való egyre gyorsuló mozgásunkat valószínűsíti.
A cikk írója kitüntetést kapott a forradalom ünnepén. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (b) átadja a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést Bogár László Miklós közgazdásznak az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott ünnepségen a Karmelita kolostorban 2020. október 22-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Nagyjából a mostani esethez hasonlítható, zseniálisan egyszerű és ördögien kegyetlen mechanizmusok vezetnek „egyenes vonalú egyenletes mozgással” a kölcsönös önmegsemmisítésbe. A nem létező világerő az egyik kezével rávezeti Európára e burjánzó pusztító hadat, és türelmet, együttérzést, multikultúrát hirdet álságosan. A másik kezével közben lokális ügynökein keresztül folyamatosan provokálja a primitív hisztériákra szocializált tömegeket, és így – ahogy az most is kiszámítható volt – horrorisztikus szörnyűségek során át veszi rá kreatúráit egymás kölcsönös felszámolására. Megint csak őszinte elismeréssel adózhatunk a világ nem létező urainak, elámulva elképesztő hozzáértésükön. Szép munka volt, csak így tovább, hajrá fehér ember, hajrá Európa!
Bogár László közgazdász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
