Fejenként 300 eurót kérnek (és kapnak) a bevándorlóktól az őket a fővárosba utaztatók

Harminchat csoportban 1399 illegális bevándorlóval – köztük 288 gyermekkel – szemben intézkedtek a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén csütörtökön.

Szenti Szabolcs, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a legnagyobb, csaknem kétszáz fős csoportot este fél kilenckor Röszke külterületén fogták el a rendőrök. Ott 173 szír, 6 afgán és 2 pakisztáni állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt.

A Készenléti Rendőrség járőrei valamivel éjfél után Röszke külterületén állítottak meg egy 25 éves román állampolgár által vezetett ponyvás teherautót, amelynek sofőrje 10 szír illegális bevándorlót szállított.

Németország lett volna az úti célja annak a 27 éves román férfinak, akit szintén valamivel éjfél után fogtak el a rendőrök Mórahalmon. Az általa vezetett gépkocsiban 30 szír illegális bevándorló utazott. Elfogták a rendőrök a román sofőr társát is, aki egy személyautóval vezette fel a kisteherautót. Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Röszke közelében hajnalban intézkedtek a rendőrök 38 illegális bevándorlóval szemben. A rendőrök a velük lévő 29 éves román "sétáltatót" is elfogták, ellene és a sofőrökkel szemben embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Hírdetés

Öt büntetőeljárást indított a Szegedi Rendőrkapitányság olyan személyek ellen csütörtökön, akik pénzért akartak a fővárosba vinni illegális bevándorlókat.

Éjjel 2 órakor Röszkén érték tetten a rendőrök a 21 éves hódmezővásárhelyi F. Bencét, aki 12 illegális bevándorlóval egyezkedett abban, hogy fejenként 300 euróért társával elviszik őket Budapestre. Hajnali 4 órakor Szegeden fogták el a 32 éves B. Józsefet, aki taxijában szállított 4 szír illegális bevándorlót. Délután két órakor Szegeden állították elő a 30 éves kétegyházi Cs. Ferencet és apját, akik autójukban három szír illegális bevándorlót szállítottak fejenként 300 euróért a főváros irányába. Este 11 óra előtt szintén Szegeden állítottak meg egy személyautót, amelyben négy szír állampolgár utazott, akik illegálisan léptek be az országba. Az autót a 27 éves szegedi K. József vezette, akit a rendőrök őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Végül éjfél előtt Röszkén fogták el a 60 éves T. Józsefet, aki autójába 6 szír illegális bevándorlót zsúfolt be.

A sofőrök és segítőik ellen a Szegedi Rendőrkapitányság jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrök a bűncselekmények elkövetéséhez eszközül használt járműveket lefoglalták – tette hozzá a szóvivő.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »