Fehéroroszország már önállóan működteti az Iszkander rakétákat

Fehéroroszország fegyveres erői már önállóan működtetik az Oroszország által szállított, nukleáris robbanófejekkel is felszerelhető Iszkander típusú, rövid hatótávolságú, hadműveleti-harcászati rakétákat, miután befejezték oroszországi kiképzésüket, valamint a hazai földön tartott gyakorlatokat – közölte a minszki védelmi minisztérium sajtószolgálata.

A tárca tájékoztatása szerint a rakéták akár 500 kilométeres hatótávolságú célpontok megsemmisítésére is képesek.

Ruszlan Csehov, a fehérorosz rakéta- és tüzérségi erők parancsnoka a minszki katonai televíziónak elmondta, hogy eddig nem rendelkeztek 300 kilométernél nagyobb hatótávolságú csapásmérő fegyverrel. A Military TV Telegram-csatornáján közzétett kommentárjában egyben dicsérte az Iszkander rakétát "egyszerű használhatóságáért, megbízhatóságáért, manőverezőképességéért és tűzerejéért".

Hírdetés

Az Iszkander-M, a NATO-ban használt kódnevén SS-26 Stone, a szovjet R-11 (Scud) rakéta helyébe lépett. Hatótávolsága mélyen átnyúlik Fehéroroszország szomszédaihoz, Ukrajnához és a NATO-tag Lengyelországhoz, amelynek kapcsolatai Minszkkel igen feszültek.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök korábban azt mondta, hogy az orosz Sz-400-as és az Iszkander rakétarendszereket már harci szolgálatba állították a köztársaságban. Megjegyezte azt is, hogy Fehéroroszország Oroszország segítségével olyan repülőgépek személyzetét képezi ki, amelyek képesek a speciális lőszerek szállítására.

Vlagyimir Putyin orosz elnök az Aljakszandr Lukasenkával december 19-én folytatott megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón kijelentette: folytatják azon fehérorosz gépek személyzetének kiképzését, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy alkalmasak legyenek speciális robbanófejjel ellátott légi lőszerek szállítására.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »