Fehérek, takarodjatok a hátsó sorba!

Ismét Kanadából érkezett egy nagyszerű hír. Az észak-amerikai ország ismét nagyot lépett a haladás útján, és sikeresen visszaszorította a fehér felsőbbrendűséget a színesbőrű szeretet révén. A hírt sajnos csak egy hónap késéssel közölte a sajtó, így mi is csak most tudtuk meg.

Lido Pimienta, a kolumbiai származású kanadai popénekesnő, számos neves kanadai zenei díj és önjelölt „emberjogi szószóló” október 19-i halifaxi koncertjén arra szólította fel közönségét, hogy a fehér bőrűek húzódjanak a hátsó sorokba, és engedjék előre a színesbőrűeket a társadalmi igazságosság nevében.

Hírdetés

A felszólításnak azonban egy fehér nő, aki fotóriporterként volt jelen, nem tett eleget. A koncertet ezért leállították, és Pimienta a színpadról lekiabálva követelte, hogy az „elnyomó faj” tagjaként, a színesbőrűek ellen elkövetett „történelmi bűnök” miatti vezeklés gyanánt a hölgy tegyen eleget a felszólításnak, vagy hagyja el a helyszínt, ugyanis jelenléte miatt a színesbőrűek „nem érzik magukat biztonságban”.

Arról nem írtak a lapok, hogy mi történt ezután. A fesztivál szervezői azonban töredelmes bocsánatkérő közleményt adtak ki néhány nappal később – de nem a megalázott fehérektől, hanem a rasszista Pimientától kérve elnézést. Egyúttal megígérték, hogy a helyszínen dolgozó szervezőket „érzékenyítő tréningre” küldik, hogy a jövőben szakszerűbben kezelhessék az ilyen helyzeteket. Azaz kidobhassák azokat a fehér bőrű vendégeket, akik ostobán azt hiszik, ugyanannyi joguk van, mint a négereknek.

Az esemény a különben igen toleráns kanadaiakat is megosztja. Számos Nova Scotia-i zenész kifejezte felháborodását Pimienta magatartása fölött, és bár elismerik, hogy a színesbőrűek számos üldöztetést voltak kénytelenek elszenvedni a múltban, ez nem indok arra, hogy a fehéreket kezdjék üldözni a „szeretet” nevében.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »