Fehér lovon

Fehér lovon

Horthy és a Fidesz. Romsics Ignác a kormányzó teljesítményéről. Waszlavik Gazember-interjú. Brutális drogos erőszaktevés Kesznyétenben. Szombaton Magazin.

http://mno.hu/

A miniszterelnök „kivételes államférfiúnak” nevezte a minap Horthy Miklóst. A megállapítás sokak véleményével találkozik, másokat felháborít, vagyis történészi helyett ismét csak politikai vita dúl közelmúltunkról.

Inkognitóban lépett fel a Szigeten, mert dühös a szervezőkre. Kikérte és komikusnak találta a róla szóló állambiztonsági jelentéseket. Jelenleg a magyar népdalszövegek titkait fejti meg, de néha tangóharmonikát ragad egy-egy fellépés kedvéért az egyébként továbbra is remeteként élő Waszlavik „Gazember” László.

Romsics Ignác szerint a Horthy-szob­rok avatói és ellenzői is elszomorí­tóan egyoldalúan értelmezik a történelmet, ami nem is csoda, hiszen az emlékezetpolitikusok érdeke, hogy ördögökkel és angyalokkal népesítsék be a múltat. A történész beszélt arról is, visszatérhet-e a két világháború közötti Európa, s szóba kerültek a lopakodó populizmus esélyei.

Heten megkötöztek és megerőszakoltak Kesznyétenben egy 16 éves lányt. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluban jártunk, ahol nagyon eltérnek az esetről a vélemények, sokan még a tettesek számát is keveslik. Egy dolog biztos csupán: a településen alaposan megvetette a lábát a kábítószer.

Voltak-e a sztálinihoz hasonló jellegű koncepciós perek a forradalom után? Ha voltak, hogyan gyártották a koncepciót? Mik voltak a vándormotívumok, és kik voltak a vándortanúk? A gyilkossággal vádolt Tóth Ilona golyó általi kivégzésének hatvanadik évfordulóján – a ítéletet 1957. június 28-án hajtották végre – beszélgettünk minderről M. Kiss Sándor történésszel, aki két kötetet is írt a medikáról.

Témák a MagazinbólFehér lovon
Horthy napjainkban: a valódi, letisztult, tényeken nyugvó történészi-politikai konszenzus továbbra is hiányzik (17., 20. oldal)Sivatagban, pusztában élek
Waszlavik „Gazember” László a népzenét fúró fűrészhalakról, a magyar néplélekről és titkosszolgálati jelentésekről (18–19. oldal)Megszokjuk, mint az árpádsávot
Romsics Ignác történész a Horthy-szobor-avatásokról, az egykori kormányzó mai megítélésének ellentmondásairól (21. oldal)„Senkiházi drogos kutyák”

Hírdetés

A kesznyéteni brutális nemi erőszak háttere (22–23. oldal)Ring a Dévény-hajó
Egy küzdelmes életút, melynek köszönhetően százak kapták vissza az egészséges mozgás örömét (22–23. oldal)Az igazi csodanők
A görögök félelemmel vegyes csodálattal gondoltak az amazonokra (24. oldal)Veszélyes apácák
Kadhafi és női testőrei (24. oldal)Bűz, cigarettafüst és elképesztő zsúfoltság a luklakásokban
Több ezer hongkongi sínylődik pár négyzetméteres „ketrecekben” (25. oldal)Szíven szúrt ezredes
M. Kiss Sándor Tóth Ilona igazságáról, a forradalom utáni perekről (26. oldal)Disznóvér a hímzőrámán
Kóstoló Varsóban az alapoktól a Michelin-csillagig (27. oldal)Békebeli menza
Bezár a Pajtás Étterem: ismét eltűnik egy kis darab történelem Budapesten (27. oldal)Betűzőszú
A hihetetlen népszerűségnek örvendő amerikai tanulmányi versenyen hosszú ideje indiai származású gyerekek nyernek (28. oldal)A populizmus magyar válfaja
Egy könyv, amely visszaadja a kiegyensúlyozott, tárgyilagos történetírásba vetett hitet (29. oldal)A háborúnak soha nem lesz vége
Kiállítás a Szovjetunió afganisztáni háborújáról (32. oldal)Csécsi László a kutyagumi és a gazdaság összefüggéseiről. Pintér Bence a világszínvonalú magyar egészségügyről. Plusz Hegyi Zoltán, Szerető Szabolcs, Marno János és Győrffy Ákos tárcái, részlet Térey János készülő regényéből.

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »