Fehér foszfort vetett be a Nemzetközi Koalíció légiereje ( képek, videók)

Tizenhét civil halt meg és több tucat megsebesült a Nemzetközi Koalíció rakkai légicsapásaiban. Helyi civil szervezetek felvételeket készítettek a légitámaásról miközben a fehérfoszfort vetették be az amerikai vadászgépek.

Miközben a kurd SDF erők és az amerikai légierő Rakka felszabadításáért indított hadműveletről beszélnek, addig a valóságban a Nemzetközi Koalíciónak nevezett illegitim módon Szíriai területén tartozkodó fegyveres erők minden nemzetközi törvényt és iratlan háborús szabályt megszegve fehér foszfort vetettek be Rakkába.

A több százezer fős Eufrátesz menti városban amerikai becslések szerint mindössze 4-5 ezer ISIS terrorista tartózkodhat a többi mind civil lakos főként nők és gyerekek. Ennek ellenére az amerikai légierő fehér foszfort vetett be a város ellen.

A Nemzetközi Koalíció 25 légicsapást hajtott végre főként civilek lakta negyedekben. Az első fehér foszfor támadás a város nyugati részén lévő Al-Mashlab és az Al-Sinaa negyedeket érte. A következő légitámadások már a város keleti részét közel az Eufrátesz folyó menték zajlottak. A támadásokban összesen 17-en haltak meg közölük 12-en egy internet kávézóban vesztették el életüket. A sebesültek száma több tucatra emelkedett.

Az ENSZ-et agassztja a rakkai civilek sorsa

Az ENSZ-t nagyon aggasztja azoknak a civileknek a sorsa, akik az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet kezén lévő és hevesen ostromlott szíriai Rakka városban rekedtek. Erről a világszervezet egyik tisztségviselője nyilatkozott csütörtökön.

Terrorizmus

2017. 06. 09.

Hírdetés

Linda Tom, az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalának egyik munkatársa azt mondta a dpa hírügynökségnek nyilatkozva: az utóbbi hetekben nagyon megnőtt a légitámadások és a tüzérségi tűz okozta halálozásokról és sebesülésekről, valamint civil létesítményeket érő károkról szóló jelentések száma. A jelentések szerint egyre szűkösebb a civilek élelmiszer-, gyógyszer- és üzemanyagkészlete – tette hozzá. Mintegy 95 ezer civil menekült már el a városból.

A fehér foszfor egy rendkívül sokáig lángoló anyag, amely vastag, tartós füstöt termel. Használata a törvények szerint ugyan háborúban nem tilos, mégis íratlan szabály, hogy a sűrűn lakott területeken nem használják, mivel hosszú ideig ég, és rettenetes égési sérüléseket okoz.

Orientalista.hu – Sinoda (Russia Today, MTI)

Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »