Fehér férfiközpontú talibán-fasizmus felé taszítják Amerikát a republikánusok?

Fehér férfiközpontú talibán-fasizmus felé taszítják Amerikát a republikánusok?

Az MSNBC néger műsorvezetője (középen), Joy Reid azt állítja, hogy a republikánusok egy „disztópikus, fehér-férfiközpontú talibanizmussal kevert fasizmus” felé taszítják az Egyesült Államokat.

A fajilag rendkívül öntudatos fekete műsorvezető szerint „a Republikánus Párt új politikai stratégiájának legnagyobb és legbetegebb iróniája az, hogy a fehér keresztény szülők legnyomasztóbb félelmeire hivatkoznak, miközben törvényjavaslatokat fogadnak el és olyan szövetségeket tartanak fenn, amelyek normalizálják a gyerekházasságokat és a nemi erőszakot, mint a nemzés legitim eszközét” – sorolta zagyvaságait Reid a Twitteren.

Majd így folytatja vízióját:

Hírdetés

„Ha a demokraták olyanok lennének, mint a republikánusok, már régen nemi erőszak-pártinak, gyermekházasságpártinak nevezték volna őket, és azzal vádolták volna őket, hogy a nőket arra kényszerítik, hogy az állam gyermekágyi rabszolgái legyenek, miközben betiltották volna a rabszolgaság tanítását” – folytatta, nyilvánvalóan arra utalva, hogy a demokraták csak azért nem kezdték el ezt a terminológiát használni, mert civilizáltabbak.

Ezután hazánkat is megemlítette a hatalmas túlsúlyban levő liberális mainstream média képviselője: „Őszintén attól tartok, hogy Amerika nemsokára sokkal jobban fog hasonlítani Oroszországra, Magyarországra vagy akár Afganisztánra, mint ahogyan azt bárki el tudja képzelni. Mert a republikánusok agresszíven törekszenek a társadalmi és politikai irányításra, míg mindenki más eléggé elzárkózik.”

Reid többek közt azzal vádolta a konzervatívokat, hogy a legfelsőbb bíróságot akarják felhasználni egy fehér szupremácista teokrácia megvalósítására: „Mert a legfelsőbb bíróságon keresztül a fehér keresztény jobboldal azt reméli, hogy mindannyiunkra rákényszerítheti tálib kódexét és szaporodás-központú ideológiáját.”

Majd így folytatja: „Ez a putyinista fasizmus és a talibánizmus. És ezt remélik ránk erőltetni: a szélsőjobboldali keresztény ideológusok, a szén- és olajszennyezők, a nagyvállalatok és a szupergazdagok megdönthetetlen uralmát. A fasiszta Amerika nem lesz jó hely az élethez, az emberek, legalábbis a nők és a színes bőrűek számára. Még mindig meg lehet akadályozni, de fel kell ébredni” – zárta a fogalmi zavarok sokaságát Reid, és egy pillanatra kritizálta a demokratákat, amiért nem tesznek eleget az állítólagos fehér fenyegetés ellen.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »