Fegyvert rántott a tornatanár a diákokra

Fegyvert rántott a tornatanár a diákokra

Drámai jelenet zajlott nemrégiben egy csehországi középiskolában Roudnici nad Labemben. Egy tornatanár a tanítási óra alatt előrántotta a fegyverét, és a diákokra célzott vele. A pedagógust azóta elbocsátották, már nem tanít a szóban forgó iskolában.

A TN.cz portál értesülései szerint a tanár sorba állította a diákokat, majd rájuk szegezte a fegyverét, és megpróbált azzal a levegőbe lőni, tájékoztatott az iskola egyik alkalmazottja. A diákok azt állítják, a tornatanár az egyik kedvenc tanáruk volt.

A szóban forgó incidenst állítólag a tanár és az egyiik diák közti konfliktus előzte meg. A tornatanárt zavarta, hogy a diák nem sportöltözetben volt az óráján.

Hírdetés

Mediális értesülések szerint az incidens után folytatódott a tanítás, a tornatanár még egy következő tornaórát is letanított.

Az iskola igazgatója később írásban értesítette a diákok szüleit, hogy a pedagógusnak felmondta a munkaviszonyát, és többé nem léphet az iskola területére.

A cseh tanfelügyelőség is kommentálta az esetet: „Ha valakinek fegyvere van, nem használhatja másra, mint ami a rendeltetése”.

A tanfelügyelőség a rendőrségi vizsgálat befejezése után ellenőrzi a helyzetet az iskolában. A tanár ellen még nem emeltek vádat, írja a tvnoviny.sk portál.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »