Fegyverbe, cigányok?

Fegyverbe, cigányok?

A sok olyan jellegű hír (a kata kivégzése, rezsinövekedés) között, amelyek teljesen azt a benyomást keltik, mintha a baloldal nyerte volna a választást április 3-án, volt egy kevésbé hangos momentum, amellyel azért érdemes foglalkoznunk. Természetesen a kata és a rezsi továbbra is élénken fog minket foglalkoztatni, hiszen magyarok sokaságát érinti, és egyre inkább fogja… Most viszont térjünk rá jelen témánkra: fegyverbe, cigányok! Hogy micsoda? Bizony.

– Cigány fiatalok, sorakozó! Szolgálat, társadalmi felzárkózás és társadalmi megbecsültség felvehető – kürtölte tele a nagyvilágot Forgács István úgynevezett romaügyi szakértő, felzárkózás-politikai tanácsadó.

A teljes cikket most nem áll szándékomban idézni, de egy-két érdekes gondolatot azért nézzünk:

– Továbbra is érvényes, hogy a demográfiával nem tudunk mit kezdeni az elkövetkezendő évek során, és továbbra is úgy kezdődik még jónéhány évig minden szeptember, hogy az óvodában, iskolában magasabb a cigány gyerekek aránya, mint korábban – írja, s bizony ez kétségtelenül így van, és ugyanilyen bizonyossággal kijelenthetjük: ez nem jó irány hazánk számára.

– Számtalanszor írtam már arról, hogy a cigány fiatalok szakmához juttatását a kormányzat számos eszközzel és kedvező feltételekkel próbálja jelen pillanatban is segíteni, de sajnos még mindig ott tartunk, hogy úgy tűnik, leginkább a külföldi munkaerő jelenti számos ágazatban a leggyorsabb és legegyértelműbb megoldás a piaci szereplőknek, mert a cigányok még mindig nagy számban morzsolódnak le a szakképzésből – vázolja fel, ami szintén igaz. Bár ezt én inkább úgy fogalmazám meg, hogy milliárdok mennek el feleslegesen "cigányintegrációra", a magyar dolgozók helyett pedig olcsó harmadik világbéli vendégmunkásokkal oldaná meg a kormány a munkaerőhiányt.

Hírdetés

De térjünk vissza a cigányokhoz, mert a szerző úgy látja, igaz, hogy nem képesek beilleszkedni, dolgozni, sebaj, azzal a zseniális ötlettel áll elő, akkor irány a hadsereg, adjunk fegyvert a kezükbe, képezzék ki őket!

– Az, hogy a cigány rendőrök fontosak és értékesek lehetnek a hazai rendőri szerveknek, az az elmúlt 15-20 évben folyamatosan bebizonyosodott, számtalan rendőrkapitányságon tapasztalhattam meg magam is, hogy van nyitottság a testületben és a vezetőkben arra, hogy segítsék őket abban, hogy a nagy számban felszereljenek, szolgálatot vállaljanak – így próbálja alátámasztani, miért volna helyük a honvédségben nagyobb számban, de megmondom őszintén, ez a gondolata meglehetősen sci-fi kategória.

– Ebből pedig az következik, hogy ha valamikor van értelme felvetni azt a kérdést, alkalmasak-e a cigányok katonának (meg persze határvadásznak, rendőrnek, tűzoltónak, mentőápolónak), akkor az most van. Kell az ember, kell a szolgálatot vállalni képes és hajlandó ember, jelen pillanatban éppen a határvédelemben és a haderőfejlesztésben. És a kérdésre válasz is van: a cigányok jelen pillanatban is alkalmasak arra, hogy a modern és fejlesztett magyar hadseregben vállaljanak szolgálatot – összegzi korszakalkotó gondolatait.

Én pedig felteszem a kérdést, hogy milyen ötlet fegyverezni őket, kiképezni akkor, mikor – az imént említett demográfiai okok miatt – Észak-kelet-Magyarországon konkrét települések válnak no-go zónává, az etnikai arányok olyan mértékben tolódnak el, hogy egyre kevésbé nevezhetjünk azokat a helyeket Magyarországnak. Sőt, a magyar államnak nincs befolyása azokra a területekre. Már 3 évvel ezelőtt előállt az Opre Roma nevű cigány párt azzal az ötlettel, hogy cigány tartományt kellene alakítani három megyénkből. Ezen nevethetünk (még), de Rothschild-bankházhoz becsatornázott Momentum szóba állt velük, és ha bizonyos körök úgy gondolják, itt az ideje elindítani ezt a lavinát (akárcsak Koszovóban), akkor nem nézünk szép jövő elé, főleg úgy nem, ha még  ki is képezzük őket…

Annak idején, mikor az Opre Roma előállt ezzel az ötlettel, írtam egy cikket Kell-e tartani a cigány szeparatizmustól? címmel. Itt olvasható, zárógondolatként hadd idézzek ezúttal rendhagyó módon magamtól, így fogalmaztam:

De van-e olyan aspektus, amikor már igenis veszélyessé válhat a dolog? Igen, van. Mégpedig akkor, ha ezt az ügyet valakik felkarolják.
Például a magukat „jogvédőnek” nevező neoliberális felforgatók. Ilyen kezdeményezést, ilyen hangokat még nem hallhattunk, mert érdekük egyelőre nem fűződött hozzá. De ha valami oknál fogva eldöntenék olyan körök, akik pénzügyi támogatást is nyújtanának a kezdeményezésnek, akkor reális veszéllyé válhat. Hogy miképpen? Nagyon egyszerű, felépítenek egy-két képzett, jól eladható, cigány származású karaktert, akiknek rendszeres médiaszereplést biztosítanak, rendezvényeket, felvonulásokat szerveznek, magyarul igyekeznek tematizálni a közbeszédet. A cigányságon belül pedig igyekeznének komolyabb szervező munkát véghez vinni, suttogó propagandával, akár álhíreket terjesztve felszítani a hangulatot, az akaratot az önálló cigány állam irányába. És természetesen ígérni minden szépet és jót, hogy ott majd kolbászból lesz a kerítés. Ez nem vad összeesküvés-elmélet, a világ sok pontján bevett gyakorlat.

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »