Fegyőr lejmolja a népet

Fegyőr lejmolja a népet

A Momentum is beállt a lejmoló „demokratikus pártok” sorába, pedig hát nekik Juhász Péterékkel ellentétben nem kell állami támogatást visszafizetniük. Sőt, további költségvetési tízmilliókra is számíthatnak. De hát Fegyőrék mohók. Meg ostobán senkiháziak. Fekete-Győr András tegnap beszámolt élete nagy tragédiájáról: 1993-ban nem tudta végignézni a Kacsamesék című rajzfilmet, mert „meghalt valamilyen bácsi”. Antall Józsefről beszélt…

Felvonulást rendezett május 1-jén a Momentum. Kétlem, hogy akár egyiküknek is lövése lett volna, hogy annak idején a munkások miért kezdték ünnepelni ezt a napot. De volt lila lufi, jó volt az idő, strandról, kijózanodásból késő délutánra pont beértek – meg hát tüntizni pöpec.

Maga Fekete-Győr András is nagyívű történelmi beszédet tartott. Idézem: „Beszélnünk kell április 8-ról – ez olyan, mint szüleinknek a szovjetek ellen a 0-6, vagy nekünk, hogy annak idején megszakították a Kacsameséket, mert meghalt valamilyen bácsi.”

És az ég ezen megszólalás után is ott fent volt, valószínűleg undorában leszakadni sem volt kedve.

Szóval Te nagyon okos tojás! Néhány dolgot tegyünk már a helyére! Április 8-án az ország sorsáról döntöttünk, az 1986-os magyar-szovjet egy futballmeccs volt. Kérdezd már meg, légy szíves, Kedves Szüleidet, hogy a kettő között mi a különbség!

De a legszebb a Te magántragédiád, hogy amikor 1993. december 12-én meghalt „valamilyen bácsi”, a fő problémád az volt, hogy lemaradtál arról: Dagobert bácsi éppen adott-e pénzt unokaöccseinek egy amerikai rajzfilmben.

Ja, és Te, politikusi lángelme, jövő záloga, aki magyarságról és demokráciáról szónokolsz: azt a valamilyen bácsit Antall Józsefnek hívták. Magyarország miniszterelnöke volt. Ha belenéztél volna a történelemkönyveidbe anno, azt olvashattad volna: Magyarország első demokratikusan választott miniszterelnöke a rendszerváltás után. Tudod, a demokrácia az az, amiről Te mostanában úton-útfélen hablatyolsz.

Lehetett Antallt becsülni és bírálni, erényeit és hibáit értékelni – de egy belvárosi elkényeztetett suhanc ne merje azt kiejteni a száján, hogy „meghalt valamilyen bácsi”! 

Elnézést a kifakadásért, de ez a Fegyőr-beszéd tökéletesen megmutatja a Momentum értelmi és erkölcsi szintjét. Amihez most hozzácsapták a lejmolást is.

Hírdetés

A Momentum átlépte az egy százalékos küszöböt, egy fillér állami támogatást sem kell visszafizetnie. Sőt, a párt az elkövetkező négy évben súlyos tízmilliókat kap a költségvetésből. Gyanítom, máshonnan is, ahogy ez eddig volt – apropó, arról továbbra sincs semmi hír, hogy milyen pénzből jött létre a Momentum, miből fúrták meg az olimpiát, miből élnek az „úri gyerek” vezérek.

De azért most ők is beszálltak a demokratikus kunyeráló-versenybe. Nagyszerű jelszó: Több pénz = Kevesebb Fidesz. Most komolyan, attól bukik meg Orbán Viktor, hogy Ti fekete Audikkal fogjátok felfedezni a vidéket a balatonfüredi újmagyar éttermekben?

Aki a fentieket olvasva egyébként azt gondolja, hogy Fegyőrék tegnap nem tudtak lejjebb süllyedni, téved.

A felvonulást záró gyűlésen ugyanis feltűnt egy meglepetés-vendég is, aki délelőtt még arról beszélt, hogy május 1-jének semmi köze nincs a politikához, ez csak amolyan „tavaszünnep”, és „szeressük egymást, gyerekek”.

Nem is kell ragozni: Fegyőrék a kissé ostoba kéjleányként mindenkinek felajánlkozó Márki-Zay Péterben is szövetségest találtak az este folyamán.

Éljen május elseje!

fotó: index.hu

Máté T. Gyula – https://matete.pestisracok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »