Fegyelmezetlenek a budapestiek, a járvány "berobbanását" kockáztatják

Fegyelmezetlenek a budapestiek, a járvány "berobbanását" kockáztatják

Budapest több pontján a kijárási korlátozások ellenére csoportosulnak az emberek a közterületeken és ezzel a járvány „berobbanását” kockáztatják – erről beszéltek a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnap délelőtti online sajtótájékoztatóján.

Kiss Róbert rendőr alezredes, a központ munkatársa elmondta: a kijárási korlátozásokat ellenőrző fővárosi rendőrök szombaton jelentős csoportképző helyeket észleltek a Városligetben, a Margitszigeten, a Normafánál, a belvárosban pedig a Király utca és a Gellért tér környékén. A XIII. kerületben még illegális gyorsulási verseny is volt. A rendőrség a csoportosulásokat felszámolta: szombaton a fővárosban 301 intézkedést hajtott végre, 24 feljelentést tett és 14 esetben szabott ki helyszíni bírságot.

Az üzletek nyitvatartásának ellenőrzése nyomán országszerte 64 feljelentést tettek a rendőrök, ebből a fővárosban 41-t – tette hozzá az alezredes.

Kiss Róbert elmondta azt is, hogy szombat este, illetve vasárnap hajnalban több mint 200 magyar térhetett haza az ausztriai Tirolból buszokkal, személyautókkal.

Az első konvoj a szombat esti órákban lépte át a határt Hegyeshalomnál, egy busszal és 30 személyautóval 149-en érkeztek, a második konvojjal vasárnap hajnalban egy busszal és 22 személyautóval 70-en.

Felidézte: szombaton hét repülő érkezett 4 millió sebészeti szájmaszkkal, 400 ezer védőöltözettel, 100 ezer védőszemüveggel és 6 ezer arcvédővel. Ezeknek készletezését, raktározását és őrzését végzik – tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy a román-magyar határszakaszon jelentős számban jelentek meg román vendégmunkások, céljuk visszajutni nyugat-európai munkahelyükre. Őket egészségügyi vizsgálatnak vetik alá, ha tünetmentesek, a rendőrök megvizsgálják, hogy a célországba van-e belépési jogosultságuk.

Szombat este azonban ezt nem tudták ellenőrizni, így felfüggesztették a beléptetésüket és kérték a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy az ezzel kapcsolatos adatokat adja meg az operatív törzsnek.

Kiss Róbert kitért arra, hogy eddig 13 435 hatósági házi karantén rendeltek el, amelyeket 103 305 alkalommal ellenőriztek.

A határforgalomról elmondta, hogy a teherforgalomban Röszkénél a belépő forgalomban tapasztalható kisebb fennakadás, személyforgalomban pedig a kilépő oldalon Nagylaknál.

Az alezredes arra is felhívta a figyelmet, hogy a fővárosban az V. kerületi rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy 29 éves orosházi férfit, aki egészségügyi maszkokat és fertőtlenítő szereket árult az interneten, majd amikor megkapta a vételárat, az ígért védőeszközöket nem küldte el és a vevők számára elérhetetlenné vált. A férfit őrizetbe vették és javaslatot tettek a letartóztatására.

Hírdetés

A kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szembeni rendőri fellépésre vonatkozó kérdésre azt mondta: egy rendőri intézkedésnek jogszerűnek, szakszerűnek és az arányosság követelményét is szem előtt tartva szükségesnek kell lennie. Súlyosabb szankciókra számíthatnak azok, akik többször is megsértik a korlátozás szabályait, vagy a szabálysértést a rendőri felszólítás ellenére sem hagyják abba. Hozzátette: azt tapasztalják, hogy fogyóban az emberek türelme és többen megszegik a szabályokat, mint korábban. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a kijárási korlátozással kapcsolatos szabályokat mindenki betartsa – fogalmazott Kiss Róbert.

Arra a kérdésre, hogy szükséges-e nagyobb rendőri létszám a közterületeken, azt válaszolta: értékelésük szerint jelenleg megfelelő a rendőri létszám, de folyamatosan elemzik a helyzetet és ha több rendőrre van szükség, akkor döntést hoznak erről.

A kijárási korlátozások esetleges szigorítására irányuló kérdésre azt mondta: a különleges jogrendi időszakban erről döntést hozni a kormány jogosult, az operatív törzs szerdán tesz javaslatot arra, hogy a korlátozásokkal kapcsolatban szükség van-e szigorító, esetleg enyhítő lépésekre.

Budapesten nagy a kockázata a járvány berobbanásának

A fertőzések budapesti és Pest megyei halmozódása miatt a távolságtartási és kijárási szabályok fokozott betartására kérte a fővárosban és Pest megyében élőket az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hangsúlyozta: nagy a kockázata annak, hogy Budapesten fog „berobbanni a járvány”, hiszen az adatok azt mutatják, hogy Budapesten és Pest megyében van a legtöbb fertőzött, az igazolt esetek 62 százaléka. Ezért fokozott odafigyelést és együttműködést vár el az emberektől az országos tisztifőorvos.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az idősek számára kijelölt vásárlási idősáv nem a korlátlan „mászkálásra” való, vagyis csak akkor hagyják el otthonukat, ha elkerülhetetlen. Kiemelte, ennek óriási jelentősége van, és arra kérte az embereket, hogy „ne lazítsanak” a kormány által hozott intézkedéseken. Mint mondta, sokan nem veszik komolyan a kijárási korlátozást, rosszul értelmezik azt az időintervallumot, amelyet a vásárlásra, az alapvető dolgok beszerzésére tartanak fent.

Nyomatékosította: csak az menjen ki az utcára, akinek feltétlenül muszáj, a fiatalokat pedig arra kérte, kerüljék a csoportos találkozásokat, baráti összejöveteleket.

Kérdésre válaszolva azt mondta, a kertes házban élők kimehetnek a kertjükbe, de társaságot, távolabb élő rokonokat továbbra sem ajánlott fogadni még húsvét közeledtével sem.

Müller Cecília egy kérdés kapcsán beszélt arról is, hogy a jelenlegi laborkapacitás elegendő a szükséges vizsgálatok elvégzéséhez. Elmondta azt is, hogy a Dél-pesti Centrumkórházon kívül is ápolnak koronavírusos betegeket.

Kitért arra, hogy az egészségügyi dolgozók mindenhol a világon jobban ki vannak téve a fertőzésnek, az összes fertőzött több mint 10 százaléka egészségügyi dolgozó világszerte. A példák között említette, hogy Lombardiában a fertőzöttek 20 százaléka egészségügyi dolgozó, Kína 10 százalékot jelentett, Lengyelországban 10-15 százalékos az arány. Magyarországon a fertőzöttek 12 százaléka egészségügyi dolgozó.

Jelezte azt is, hogy folyamatos a kórházakban és az alapellátásban dolgozók ellátása védőfelszerelésekkel. Müller Cecília azt mondta, a koronavírus-kézikönyvön kívül rövid oktatófilmet is készítettek számukra.

Arra a kérdésre, hogy vannak-e olyan kórházi osztályok, ahol járványügyi zárlatot kellett elrendelni, Müller Cecília azt válaszolta: több kórházban több helyen kezelnek már koronavírussal fertőzött betegeket. Ha egy kórházi osztályon sok ilyen beteget kezelnek, akkor felvételi zárlatot rendelnek el. Ebben az esetben más kórházat jelölnek ki betegfelvételre a nem koronavírusos betegek kezelésére.

Az élelmiszerek vásárlásakor fő szabályként az országos tisztifőorvos elmondta, először nézzük meg az árut és csak a kiválasztott terméket helyezzük a kosárba. Kerüljük az árucikkek tapogatását, fogdosását. A nem csomagolt árunál használjuk az oda készített csipeszt, lapátot. A vásárláshoz nem feltétlenül kell kesztyűt viselni, de hazaérve mindenképpen kezet kell mosni.

Arról is beszámolt, hogy immár 733-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma és további két 80 évesnél idősebb, egyéb krónikus betegséggel küzdő honfitársunk hunyt el, így a vírusfertőzéssel összefüggő halálesetek száma 34-re emelkedett.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »