Van, aki azért ment táncolni, mert már az anyukája is ropta, ezért ki akarta próbálni. Van, akit a barátja csábított el, van, aki az együttes műsorát látta, és arra gondolt, de jó lenne egyszer színpadra állni, hogy neki (is) tapsoljanak. A nagyobbacskák már tudják, értéket kapnak útravalóul, nem ingyen és bérmentve, hanem a sokszor kemény próbák árán. Egy kicsi mozgás mindenkinek kell, ez a szlogenné vált mondat nemcsak a tornára, a sportra vonatkoztatható, hanem a (nép)táncra is. S bár a próbák kemények, a hangulat mindig vidám, az aprók, a picik, a kicsik, a nagyobbacskák jó barátokra, remek tanító mesterekre találnak itt, a Csallóköziben.
Csiba Mátyás, 14 éves
Én az iskolában kezdtem néptáncolni. Akkor Oláh Attila volt az oktatóm. Ő hívott meg a Kis Csallóközibe, a mostani Ifi Csalóközibe, aminek nagyon örültem, mert nála jobb tanárt elképzelni sem tudok. Ez 4 évvel ezelőtt volt, és azóta is nagyon jól érzem magam itt. Sok barátot szereztem.
Lakatos Emma, 15 éves
Mi is számomra a tánc? Mostanra talán már majdnem a mindent jelenti nekem. Lassan 10 éve táncolok, és hálát adok anyukámnak, hogy régen mozgás gyanánt beíratott engem néptáncra. Pár év kihagyás után, elsős koromban érkeztem a Csallóközibe. Emlékszem, eleinte nem igazán szerettem járni, nem is nagyon voltak itt barátaim, aztán amint idősebb lettem, többen lettünk a csoportban, összebarátkoztunk, teljesen más értelmet nyert számomra. Megértettem, hogy ez olyan kötelék, amit nem lehet megtörni. Az érzés, amikor népzenét hallunk, úgy érzem, lehet ott bármennyi táncos, zenész, velük már a zene ritmusára dobban a szívem. Akármelyik folkfesztivál, tábor, táncház, különféle találkozók, versenyek vagy akárcsak egyszerű heti próbák (akármilyen hosszúk legyenek is), egy teljesen más világba röpítenek. Ezt az érti meg igazán, aki maga is része ennek. A sok mester, barát, tehetséges ember, akit a néptánc által ismertem meg – ezekért nem lehet elégszer köszönetet mondani. De a legfontosabbak az emlékek, az érzés, hogy néptáncos vagy, és olyan dolgot csinálsz, ami figyelemre méltó, a hagyományok őrzése és továbbadása – nem lehet velük betelni. Ez egy olyan ajándék, ami keveseknek adatik meg. Szinte egy másik univerzumba csöppen az ember. Számomra az összes perc a legtöbbet ér a szeretett néptánccsoportommal és magával az egész folklórral. Bátran ki merem jelenteni, hogy a néptánc a lehető legjobb dolog, ami velem történt.
Csánó Viktória, 14 éves
Még a csoport megalakulása elején kerültem ide egy osztálytársam ajánlatára, aki szintén itt táncol. Az elején még kevesen voltunk, de mára már sokkal többen vagyunk. Azután két csoportra osztottak bennünket. Az egyik csoportba kerültek a nagyobbak, a Kis Csallóközibe, a másikba a kisebbek, az Apró Csallóközibe. Én a Kis Csallóközibe kerültem. A próbák mindig nagyon élvezetesek, a tanáraink sok programot szerveznek nekünk: fellépéseket, összpontosításokat, táncházakat, esetleg más táncosokat hívnak, hogy tanítsanak minket. Legutóbb egy házaspár jött el hozzánk bodrogközit tanítani. Két napig voltak itt. Ez a két nap nagyon jó volt és persze fárasztó. Előtte a Katica Fesztiválon léptünk fel. Moldvait táncoltunk, sikerült továbbjutnunk a második fordulóba. Közösségünk nagyon összetartó volt mindig, és most néhány intézkedésnek hála a tőlünk kisebb és a felnőtt csoportot is jobban megismerhetjük a közös próbákon. Én nagyon szeretek ide járni. Jó a próbákon kiengedni a gőzt.
Bugár Dorina, 15 éves
A tánc már kiskorom óta az életem része! Néptánccal kezdtem az alsó tagozaton, amit Nyuszi bácsi vezetett. Próba után beszélgettünk, hogy nem szeretnék-e a Csallóközi tagja lenni. Így kerültem a tánccsoportba, aminek már 5 éve a tagja vagyok. Szuperek a próbák, fellépések, amit Fecske néninek és Nyuszi bácsinak köszönhetünk!
Balogh Lilla Gerda, 17 éves
Életemben sok mindent kipróbáltam már, különböző sportokat és egyéb foglalkozásokat. A zene viszont mindig fontos helyet foglalt el az életemben. Ezen belül is mindig is érdekelt a magyar népzene és a népművészet.
Már nagyon régóta tudok a Csallóközi Néptáncegyüttes létezéséről, de csak 6 éve vagyok a tagja. Ide jártak, és járnak is rokonaim, családtagjaim és több barátom is. Ennek ellenére sosem jutott eszembe hogy én is ezt az elfoglaltságot válasszam. Hosszú ideje teniszeztem, és úgy gondoltam, ez így is marad. De nem így történt. Szükségem volt valamire, ami kitölti bennem az űrt. Vágytam egy helyre, egy társaságra, amit igazán magaménak érezhetek, és ahova mindig szívesen járok.
Hogy hogyan is kerültem bele a néptánc világába? Egészen egyszerűen történt. Gálaműsoraink egyikére vendégként érkeztem, hogy gratuláljak a hozzátartozóimnak. Egészen egyszerűen elvarázsolt a műsor, a tánc, a hangulat és a viseletek is. A műsor után hagyományosan megtartott fogadáson és táncházon sikeresen rábeszéltek, hogy részt vegyek az együttes nyári táborában. És megtörtént. Elindultam a néptáncos utamon. A tábort követően szeptemberben az edzéseket felváltották a próbák. Nem volt egyszerű beleszokni az ütemes próbák folyamatába, ahogy az alaplépések elsajátítása sem ment elsőre. De keményen dolgoztam, és igyekeztem, hogy próbáról próbára jobb legyek. minden egyes próbát élveztem. Sosem indultam el úgy, hogy rossz érzések kavarogtak volna bennem. Sőt, ahogy telt az idő, egyre jobban vártam a próbákat. Megfogott a néptánc világa. Minél többet tudtam, annál jobban élveztem.
Azon kívül, hogy fontos a táncban az esztétika, és az hogy legyen hozzá egy kis érzékünk, a fizikum is nagy szerepet játszik. Ehhez szükséges testünk folyamatos karbantartása. Ezáltal az edzés, és a nyújtógyakorlatok is szerves részét képezik a próbáinknak. Tehát a tánc nemcsak szórakozás, hanem komoly munkával jár. Fontos, hogy jó érzésünk legyen belőle és jól érezzük magunkat, de kellő figyelem és fegyelmezettség szükséges ahhoz, hogy a végeredmény megfeleljen az elvárásainknak, a sajátjainknak és oktatóinkénak. Másik oldalon pedig ezáltal a tánc tökéletes testmozgás minden korosztály számára.
Viszont nem csak a tánc volt az, ami miatt ilyen gyorsan tudtam kötődni a Csallóközihez. A társaság, ahova kerültem, ismerősökből barátokká, majd egyfajta családdá alakult az életemben. Velük jól érzem magam, megbízom bennük, és nem tudnám elképzelni nélkülük a mindennapjaimat. Rengeteg közös élményt és emléket szereztünk. A próbák mellett a fellépések, a gálák, a turnék és a táncházak mind-mind az összetartásunkat és az egymás iránt érzett szeretetünket erősítették. Nem volt mindig minden felhőtlen, össze kellett érnünk korban, de a konfliktusok is erősítettek bennünket és a kapcsolatunkat.
A társaság mellett fontos volt, hogy az oktatókkal is jól kijöjjünk. És ez abszolút nem ment nehezen. Támogatásuk nélkül nem tudnánk fejlődni, és az együttes kemény munkájuk nélkül nem tartana ott, ahol van. Még ha néha megszidnak is minket, mi mindig tudjuk, hogy szeretnek minket és bíznak bennünk. Ez egy ilyen csoportnál úgy vélem, feltétlenül szükséges. Szerencsések vagyunk, hogy tanárunk Fecske Renáta és Oláh Attila.
Az egész éves munkánkat fellépéseink sikere tükrözi. Az, hogy milyen érzés a színpadon állni, sokszor rengeteg ember előtt, gyönyörű viseletekben, szinte leírhatatlan. Mindegyikünkben benne van a drukk és a vágy, hogy jól teljesítsünk és sikerélményük legyen. Nem minden előadás egyforma. A hangulatért mi vagyunk felelősek, és mindent megteszünk, hogy ne csak mi, de azok is jól érezzék magukat, akik megtisztelnek a figyelmükkel.
Nagyon nagy kedvenceim a viseletek. Érdekes és izgalmas, hogy minden táncnak megvan a maga különleges viselete. A néző csak a végeredményt látja. Viszont a munkát, ami az elkészítés, az adott öltözet összeállítása, az öltözködés mögött van, azt nem látják. Rendkívül fontos, hogy jól nézzünk ki a színpadon. Ezt összeállítani, egy egész együttesre, nem kis feladat. Hatalmas türelem és tudás szükséges hozzá. Azt, hogy ezeket a gyönyörű ruhákat magunkra öltsük, meg kell tanulni. Ez akkor válik igazán izgalmassá, mikor arra, hogy több szoknyát, a hozzáillő blúzt, esetleg mellényt és kötényt felvegyük, csupán pár percünk van két koreográfia között.
Rengeteg előnnyel jár, hogy az együttes része lehetek. Rengeteg embert ismertem meg, akik ma a barátaim. Számos közösségi eseményen vehettem részt, amelyekkel gazdagodtam. Ha valaki megkérdezné tőlem, mi a kedvenc emlékem vagy élményem, biztos egy tánccal kapcsolatosat mondanék. De az is lehet, hogy a sok tábor, táncház és más esemény közül nem tudnék kiválasztani egyet sem, mert mindegyik nagyon kedves számomra.
Sok magam korabelit egyáltalán nem érdekel a népművészet, a néptánc sem. Mégis úgy vélem, manapság egyre népszerűbb. Boldog lennék, ha ez a népszerűség fokozódna. Sokan nem is tudhatják, mekkora kiváltság, hogy táncon, zenén vagy éneken keresztül őrizhetjük őseink hagyományait. Mert a bulik mellett ezt is fontos kiemelni.
Rendkívül jónak tartom a táncházak népszerűsítését. Kicsi és nagy egyaránt jól tudja magát érezni az ilyen eseményeken. Tánctudás sem kell hozzá. A tanítások lehetővé teszik, hogy az abszolút amatőrök is elsajátíthassák egy tánc alaplépéseit. Ez jó kezdés lehet bárki számára, akit egy kicsit is érdekel a néptánc, de olyannak is, aki még nem tudja, hogy talán ez az, amit keresett. Sosem szeretnék elszakadni a néptánctól. Úgy gondolom, mindig is szerepet fog játszani az életemben. Hálás vagyok azoknak, akik rávettek, hogy csatlakozzam ehhez a csodához. Gondolva itt a néptáncra, de emellett az együttesre is, amelynek a tagja vagyok, és a tagja szeretnék lenni még nagyon-nagyon sokáig. Ha megkérdezik tőlem, én büszkén vallom, hogy néptáncos vagyok.
Klostermann Lea, 18 éves
Számomra a tánc rengeteg mindent jelent. Nem tudnám pár mondatba összefoglalni, mivel az évek során olyan sok mindent adott. 5-6 éve kerültem a néptánc világába, és ez volt a legjobb döntésem. Az életem fontos részévé vált, de nemcsak maga a néptánc, hanem a csoportom, a társaságunk is. A csoport olyan számomra, mint egy második család. Jól érzem itt magam, a táncosok a legközelebbi barátaim, a szórakozás kötetlen, de emellett a munka rendkívül fontos, és mindig meghozza gyümölcsét. Rengeteg mindent tanulhattam – táncilag és emberileg is. Ami itt tart, az a tánc és az összetartó csapat szeretete. A próba számomra egyfajta kikapcsolódás. Ilyenkor nem gondolok a tanulásra és a sulira, csak arra fókuszálok, hogy táncilag fejlődjem és képezzem magam. A táncház életérzés, nem tudnám röviden elmagyarázni, miért ennyire különleges. Olyan emberekkel vagyok, akiket imádok, és azt csinálom, ami éltet. Nekem a tánc nem csak hobbi vagy a szabadidő eltöltése. Ez az életem egyik fontos része, nagyon különleges helyet foglal el a szívemben.
Nagy Gréta, 14 éves
A népzene szeretete születésemtől fogva végigkísér, és 7 éve a néptáncot is gyakorolhatom. Öröm számomra olyan csapatban táncolni, ahol szinte családtagként tekintünk egymásra és vezetőinkre.
Klostermann Emma, 15 éves
A tánc sokat jelent nekem, az egyik legjobb dolog, ami valaha történhetett velem. Ezt a szüleimnek köszönhetem. A sok jó ember és a barátok, de főleg a tánc szeretete miatt maradtam ezekben a körökben. A próbákon nagyon sokat lehet fejlődni és jó a hangulat. Táncházakba pedig érdemes elmenni, mert ott mindig lehet újat tanulni, és persze szórakozni, barátokat szerezni.
Koráb Laura, 15 éves
Nyolcéves voltam, amikor az egyik barátnőm azzal az ötlettel állt elő, menjek el vele egy néptánctáborba. Én pedig éltem a lehetőséggel. Az volt az első Csallóközi Tábor. Nem emlékszem mindenre, de máig felejthetetlenek számomra a pár év után szűkké vált kultúrházban megtanult első lépések, a locsolócső alatti futkározás az eperjesi iskola udvarán, a fal mentén felsorakozott kézművesasztalok vagy a tábortűz. Pár nap alatt annyira megkedveltem a néptáncot, hogy a következő szeptemberben csatlakoztam az akkor működő két gyermekcsoport egyikéhez, a Kis Csallóközihez. Sokáig nem kerültem be koreográfiákba, majd egy hatszemélyes próba után, életemben először felléphettem a Felvidéki Vágtán a dél-alföldi ugrós táncokkal. Akkor még nem voltam szerelmes sem a néptáncba, sem a népzenébe, annak az ideje később jött el. Hamarosan nemcsak a Kis Csallóközi, hanem a Nyuszi Hopp! gyermekcsoport is kinőtte önmagát. Szükség volt egy új csapatra, így megalakult az Apró Csallóközi. A Kicsik legfiatalabb kezdői és a Hopposok legidősebb tagjai csatlakoztak az új csoporthoz. Én is váltottam. Az Apró Csallóközi új embereket, táncokat, lehetőségeket hozott. Talán az első versenyünk hozott össze minket igazán. Sok időt töltöttünk együtt, s a mai napig szeretem őket, de mindig is megéreztem, hogy én vagyok köztük a legidősebb. Az utóbbi évben, ha a Kis és az Apró Csallóközit egy térbe engedték, én az idősebbek felé húztam, hiszen osztálytársaim is voltak és vannak köztük. Tavaly nyáron jött a csoportváltás ötlete hármunk számára. Az eredeti terv szerint részt vettünk volna egy novemberi versenyen az Aprókkal, decemberben csatlakoztunk volna újra a Kicsikhez. Azonban a pandémia beleszólt, így húzódtak a dolgok. Mikor a próbák újra elkezdődtek a járványügyi intézkedések miatti kimaradás után, már tavasz volt. Nyáron már mindkét csapat próbáin részt vettem. A júliusi összpontosításon – amelyen a két csoport közös koreográfiáján dolgoztunk – az idősebbekkel töltöttem több időt. Sőt, alig voltam az eredeti csoportommal. Július végén Zsigárdra indultunk fellépni. Talán az az este volt, amikor tényleg megszerettem a népzenét és -táncot. Előtte főleg a társaság miatt jártam, a muzsika mellékes volt számomra. Az esti táncházat végigmulattuk. Húztuk az időt, ameddig lehetett, csak hogy többet táncolhassunk. Olyan hangosan énekeltünk, ahogy a torkunkon kifért. Amint hírét hallottam a másfél héttel később megrendezett egyházgellei táncházról, menni akartam. És már nem csak a társaság miatt. Az augusztusi tábor után egyre közeledett a bemutatónk, ami számunkra a csoportváltást is jelentette. Idő közben egy barátnőm otthagyta a Apró Csallóközit. Onnantól kezdve a fiatalabbak próbái számomra már nem voltak az igaziak. A fiúk és a lányok, akik közül sokakra fogadott gyermekeimként tekintek néha, ugyanúgy ott voltak mellettem, de a legfőbb társaságom eltűnt. Szeptember elejével létrejött egy új Pici Csallóközi, az eddig meglévő gyermekcsoportok többsége pedig nevet változtatott: Piciből lett Apró, Apróból Kis, Kisből Ifjúsági Csallóközi. Az utolsó próbám a Kis Csallóköziben a bemutató előtt volt. Három gyermekcsoport tartózkodott egy épületben, de hiába hívott akkor is valami a korombeliekhez, szerettem volna az utolsó alkalmat a fiatalabbakkal tölteni. Így tettem, s mennyit nevettem velük. Ők valószínűleg tudatában sem voltak annak, hogy talán ez az utolsó, de jobb is volt így. Másnap, a bemutatónk napján valószínűleg utoljára léptem fel a Kis Csallóközivel. Úgy gondolom, az volt az egyik legjobb előadásunk. Méltó lezárása volt a négy-öt éves munkámnak. Azóta az Ifjúsági Csallóközi próbáira járok minden héten, s szeretem őket. Rendszeresen találkozom régi csoportom tagjaival, ha csak futólag is. Az öleléseik és panaszkodásaik a mai napig nem maradnak el. A néptánc számomra kikapcsolódás a mindennapokból. Kilencedikes vagyok, mostanában az állandó környezetem több stresszt ad a felvételire és az országos tesztelésre készülve, de a próbákon megszabadulok tőlük. Olyankor megfeledkezem a hétköznapok gondjairól. Sok munkával jár a táncok elsajátítása, de ez nem számít, mert számomra maga a tánc az egyik legszebb szórakozás.
Tóth Kamilla, 15 éves
Hogy mi jut eszembe a néptáncról? Jó kérdés. Elsősorban a kikapcsolódás. Hisz ilyenkor csak én vagyok és a zene van. Teljesen kikapcsolok, nem gondolok a külvilágra. Van hogy nehezen indulok próbákra, de végül mindig megjön a kedvem és élvezem is. Egy fellépést és egy próbát hangulatilag nem lehet összehasonlítani. A színpadon az az energia leírhatatlan. Körülbelül 4 éve táncolok, életem egyik legjobb döntése volt, hogy a néptáncot választottam. Örülök, hogy itt a Csallóköziben kezdtem el a pályafutásomat. Sokszor mondják, hogy „jaj, te is néptáncolsz”, mert mindenki azt hiszi, hogy ez annyira rossz, holott az ellenkezője igaz. A táncházaknak olyan hangulatuk van, hogy minden egyes percét kihasználva csak táncolnék. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy vágjon bele. Garantálom, biztosan nem fog csalódni! Hajrá, néptáncosok!
Nagy László, 15 éves
Három és fél éves koromban kezdtem el táncolni Brandl Feri bácsinál. Anyám ötlete volt, és állítólag még fel is mérgedtem (milyen meglepő). Megtörtént, aminek meg kellett történnie, megszerettem a táncot. Miért jó? Fogalmam sincs. Szerintem ha valamiről meg tudom mondani, hogy mi a jó benne, az már nem is olyan jó. De ha mégis választanom kellene, mit szeretek a legjobban, a táncházat választanám. Valahogy megvan az a ,,régi szép idők” feelingje. Hogy mi a célom vele, azt se tudom, egyszerűen csinálom, ameddig lehet, mert imádom. Meg a Nyuszi bácsit is. Meg a Fecske nénit is.
Csepi Bendegúz, 16 éves
Jó néhány év sportolás után arra a döntésre jutottam, hogy kipróbálom magamat a néptáncban. Már vagy 6 éve, hogy itt ragadtam, amit egyáltalán nem bántam meg. Nemcsak a tánc miatt szeretek ide járni, hanem a társaság miatt is, ugyanis nagyon összetartó és jó csapat vagyunk (mint egy kis család). A sok gyakorlás a próbákon és az összpontosításokon összekovácsol minket. Külön köszönettel tartozunk oktatóinknak, Oláh Attilának és Fecske Renátának, akik átadják tudásukat, és látványos koreográfiákkal állhatunk színpadra.
Cséfalvay Sára, 15 éves
Számomra a Csallóközi mindig is azt a helyet jelentette, ahol jól éreztem magam, szerető közösségben voltam, és sosem szégyelltem magam senki előtt. Engem a Csallóközi megtanított arra, milyenek az igazi barátok és milyen egy közösség része lenni. A néptánc azért fogott meg, mert büszke vagyok a kultúránkra, és úgy gondolom, minél jobban próbálnunk kell megtartani, később továbbadni. Elsős koromban kezdtem táncolni, másodikban vagy harmadikban jöttem át a Csallóközibe. Engem a zene, a tánc, a mozgás mindig is érdekelt, és az első perctől elvarázsolt ez a világ. A mai napig kitartóan táncolok, amíg csak lehet. Igazából a tánc nélkül már nem tudnám elképzelni az életem, tehát nagyon sokáig nem szeretném elhagyni. A próbákat a végére mindig megszeretem, persze nekünk is vannak napjaink, amikor nyafogva érünk be a terembe, és szenvedve állunk be a bemelegítőre Fecske néni nagy örömére, de a társaság és a tánc mindig mindenkit jobb kedvre derít. Táborokba is kiskorom óta járok, és elmaradhatatlan része a nyári szünetemnek a tánctábor.
A táncház a legnagyobb kikapcsolódás és a legnagyobb buli. Szeretem, hogy már olyan szinten vagyunk, hogy bármikor érvényesülni tudunk. Általában sokkal nagyobb örömmel megyünk el egy hagyományos táncházba, mint egy modern buliba.
A tervem, célom a néptánccal az, hogy minél tovább csináljam, és legyek kitartó benne. Mivel óvópedagógiát tanulok, szeretném hasznosítani a táncos tapasztalatom az ovimban, és megismertetni a gyerekekkel egész kicsi koruktól a magyar kultúra szépségeit.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
