Február 7-től működik a hulladékfigyelő mobilalkalmazás Gútán

Február 7-től működik a hulladékfigyelő mobilalkalmazás Gútán

Jövő kedden új fejezet kezdődik a gútai hulladékgazdálkodás terén: a helyi lakosok mobilapplikáció segítségével tudják majd nyomon követni, hogy mennyi kommunális hulladékot termelnek. A városvezetés és az EWA elnevezésű alkalmazást kifejlesztő cég a korszerű, új szolgáltatást a február elsejei sajtótájékoztatóján mutatta be.

„Az új alapokra helyezett hulladékgazdálkodás 2022-ben, tehát még az előző önkormányzat idején, a mennyiségalapú szemétgyűjtés bevezetésével kezdődött, aminek következtében a lakosok – a hulladéktárolókra helyezett chipek segítségével – az általuk termelt hulladék mennyisége alapján, különböző összegeket fizetnek.

A tavaly felállított rendszer szerint az évi 25,50 eurós évi szemétdíj két részből tevődik össze: a 12,50 eurós rögzített átalánydíjból és abból a 13 eurós részből, amelyért évente fejenként 130 kilogramm hulladékot szállítunk el.

Ehhez az összeghez minden kilogrammnyi hulladék után 10 centet kell fizetni. Aki pedig évi 130 kilónál kevesebb szemetet gyűjt, az az év végi elszámolás után majd bizonyos hányadot visszakap a befizetett összegből” – magyarázta Halász Béla (független) polgármester.

Mint mondta, ezt a folyamatot eddig is egy modern rendszer figyelte, de a polgárok csak a Városi Hivatal közreműködésével tudták követni azt, hogy mekkora szemétmennyiséget szállíttattak el tőlük. Ezzel kapcsolatban a részükről időnként kétségek is felmerültek.

Február 7-től azonban majd működik az EWA elnevezésű, magyar és szlovák nyelvű hulladékfigyelő mobilalkalmazás, amelyet a WAMA Enviromental Solutions cég fejlesztett ki.

Gúta első embere hangsúlyozta: az új applikáció segítségével ezentúl mindenki odahaza, a saját okostelefonján keresztül tudja figyelni a saját szemétfelhalmozását, illetve annak heti elszállítását. Pár nappal az elvitel után már nyomon követhetők lesznek az új adatok. Sőt, visszamenőleg a 2022-es évre vonatkozó számok, a hulladék szeparációs mértékével együtt szintén ellenőrizhetők lesznek.

Hírdetés

A gútaiak e nagyon egyszerűen használható mobilalkalmazást a Városi Hivatal segítségével tudják letölteni és aktiválni azután, hogy megadják az e-mail címüket a hivatalunkban.

Mivel főleg az idősebbeknek gondot okozhat az applikáció beüzemelése, ezért február 7-től abban bárkinek segít a kijelölt alkalmazottunk. Persze, azok a lakosok, akiknek nincs mobiltelefonjuk és/vagy e-mail címük, a későbbiekben is kikérhetik tőlünk a háztartásukra vonatkozó adatokat” – egészítette ki az elmondottakat.

Kérdésünkre: az új rendszer nem sarkall-e egyes lakosokat arra, hogy ne a saját otthonuk elé, hanem másutt helyezzék el a szemetet, így felelt:

Mivel a helyi lakótelepeken már zárt szeméttárolók vannak, azokba kívülállók nem juthatnak be. A mennyiségalapú gyűjtés következtében az illegális szemétlerakatok száma sem nőtt.

Persze, időnként elcsípünk és megbüntetünk egy-egy lakost, aki a határba viszi ki a saját szemetét, de e téren extrém mértékű növekedés nem tapasztalható. Inkább az új rendszer pozitív hatásairól számolhatok be. Ugyanis Gútáról – a szelektált hulladék mennyiségének növekedése miatt is – már kevesebb szemetet szállítunk a negyedi szeméttelepre, amelynek a városunk az egyik legnagyobb részvényese. A részvényes mivoltunknak köszönhetően ilyen alacsony a helyi szemétdíj, egyébként akár a duplája is lenne…”.

Végül Halász Béla megjegyezte: az új mobilalkalmazás propagálása mellett Gúta város több éve használatos és a honlapukkal összekötött, időszerű információkat közzétevő applikációját is igyekeznek minél jobban bevésni a köztudatba.

Mivel ezek együtt majd jobban működnek, ezért mindkettőt érdemes lesz beüzemelni és használni”.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »