"Február 6. fontos lesz a török-magyar testvériség történetében"

"Február 6. fontos lesz a török-magyar testvériség történetében"

A Sándor-palotában fogadták a török-szír földrengés után a helyszínre ment magyar mentőket.

A Törökországot és a Szíriát ért földrengést követő segítségnyújtásban részt vevő magyar kutató- és mentőcsapatok tagjait köszöntötte ünnepélyes keretek között Novák Katalin köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában.

Az államfő – miután a megjelentek egyperces néma főhajtással emlékeztek a földrengés áldozataira – háláját kifejezve, minden magyar nevében köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek. „Önök a mi hőseink. Önök, azok a nők és férfiak, akik ott voltak és segítettek a tragédia után, akik éjt nappallá téve, pihenés nélkül mentették az életeket” – fogalmazott Novák Katalin.

Emlékeztetett: amikor egy héttel ezelőtt értesültek az emberek a földrengésről, senki nem gondolta, hogy ennyi áldozatot szed a szerencsétlenség. Magyarország az első jelentkezők között volt, amikor Törökország a nemzetközi közösség segítségét kérte – mondta a köztársasági elnök, hozzátéve: „mi, magyarok azt mondtuk, hogy tudunk és akarunk segíteni”, és ez elsősorban a magyar mentőcsapatoknak köszönhető.

Novák Katalin kiemelte, jó kimondani azt, hogy Magyarországra, a magyar emberekre lehet számítani, amikor baj van. Büszkék lehetünk arra, hogy a magyarok az első pillanattól küzdöttek a tragédia után azért, hogy életeket mentsenek meg – fűzte hozzá.

Az államfő szólt arról is: „a tragédia közepette is jó megélni azokat a minősített pillanatokat, amikor minden magyar szíve együtt dobban”. Jó megélni azt, hogy ilyenkor nem a megosztottság kerül előtérbe, hanem mindannyian „együtt imádkozunk, szurkolunk” azért, hogy a mentőcsapatok tagjai épségben hazatérjenek – mondta Novák Katalin, majd úgy folytatta: azt is jó volt megtapasztalni, hogy a magyarok érdemben tudtak segíteni.

Hírdetés

Gülsen Karanis Eksioglu, Törökország budapesti nagykövete hazája nevében mondott köszönetet a mentőcsapatok tagjainak. Kijelentette: február 6-a, a földrengés napja ezentúl nagyon fontos nap lesz a török-magyar testvériség történetében. Magyarország ismét megmutatta, hogy lehet rá számítani a nehéz időkben – mondta a nagykövet.

Emlékeztetett, a mentésben 167 magyar önkéntes vett részt 22 keresőkutyával, és 35 életet mentettek meg: „35 családnak adták vissza a reményt, hozták el a csodát”.

Gülsen Karanis Eksioglu elmondta, a tragédiának eddig 30 ezer halottja és több mint 80 ezer sérültje van, a segítségnyújtásban több mint tízezer kutató-mentő vett részt.

A nagykövet hangsúlyozta: Törökország megbirkózik a nehézséggel és fel fogja virágoztatni a földrengés sújtotta térséget.

Az ünnepségen a mentésben részt vevő magyar egységek – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hunor mentőcsapata, a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőkutyás, önkéntes kutató-mentőcsoportja, az Életjel mentőcsoport egységei, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapata, a Baptista Szeretetszolgálat Huba Rescue 24 mentőcsapat, a Budapest Mentőszervezet, a Magyar Honvédség és a Terrorelhárítási Központ – képviselői elnöki köszönőlapot vehettek át.

A keresőkutyák munkáját elismerve, az egyik, a mentés során megsérült, Gogó nevet viselő állat egy „Hősök” feliratú, nyakörvre való címkét kapott.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »