A nagyböjt, a húsvétra felkészítő negyvennapos előkészületi időszak hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén február 22-re esik. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban hitük elmélyítésével, kiengesztelődéssel és böjttel készülnek húsvét ünnepére, Jézus Krisztus halálára és feltámadására.
Ezen a napon a templomban, a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamujával rajzolja a keresztet a hívek homlokára, ezzel a mondattal: „Emlékezzél meg ember, hogy porból vagy, és porrá leszel.” Ezt nevezik hamvazásnak, vagy hamvazkodásnak (latinul: impositiocinerum), ami a nagyböjt kezdetén végzett szertartás.
A nagyböjt latin elnevezése quadragesima, negyvenet jelent, azt a negyven napot jelöli, ami hamvazószerdán kezdődik és húsvétvasárnap ér véget. A böjtölésről már a Szentírásban olvashatunk, ami soha nem öncélú cselekedetet jelöl, hanem mindig a bűnbánat, a gyász vagy az Istenhez forduló kérés, valamint a nemzeti tragédiákra való emlékezés kísérőjeként jelenik meg.
A böjtöt és a böjti időszak hosszát illetően az Ószövetségben nem találunk egységes előírásokat. A nép Saul halála után hét napig böjtölt, Dávid király bűnbánati böjtöt tartott, Mózes negyven napon át böjtölt mielőtt a tízparancsolatot, mint az Istennel kötött szövetségének alapokmányát kihirdette. A zsidó nép negyven évig vándorolt a pusztában, Illés útja negyven nap és negyven éjjel tartott a Hórebre, Jónás Ninive népét negyvennapos bűnbánatra kéri.
Az Ószövetség leveleiben a böjtöt tartó ember külső jellemzői közé tartozik a bűnbánó öltözék, a hamunak a fejre történő szórása vagy épp az ételtől-italtól való tartózkodás.
Az Újszövetségben is megjelenik a böjt. Anna prófétaasszony böjttel és imádsággal szolgálta Istent és várt a megígért Messiásra. Lukács evangéliuma szerint Jézus nyilvános működésének kezdetén negyven napra elvonult a pusztába, majd az ő példája nyomán az első keresztény közösségek számára is alapvető volt a böjt és az imádságos lelkület, miként ezt tették az apostolok elküldésekor és a keresztény elöljárók kiválasztása kapcsán is. Mindennek az az üzenete, hogy a böjt és az imádság megtisztítja és felemeli a testet és a lelket, így az ember alkalmasabbá válik Isten szavának befogadására.
A böjti időszak egyben a felkészülés ideje volt a szentségek felvételére készülő személyek részére a keresztségre, és mindenkinek a húsvéti misztérium megélésére.
„Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Mk 1,12-15
A nagyböjt a 7. század óta hamvazószerdával veszi kezdetét, mivel a vasárnapot (az Úr napját) az Egyház nem tekinti böjti napnak. Húsvét ünnepe mozgó ünnep, ami azt jelenti, hogy a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap ünnepeljük. A Katolikus Egyház 1581-ben kánonban rögzítette azt a számítási módot, mely meghatározza ennek naptári idejét.
A böjt idején Szent Máté evangélista szavai figyelmeztetnek: „Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. (…) Amikor te böjtölsz, illatosítsd be a hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van!”
A böjti előírások a századok során enyhültek, de hamvazószerdán és nagypénteken szigorú böjtöt tart az egyház. A böjti időszakban a kegyelem és az irgalom gyakorlása ugyancsak jelentős szerepet tölt be a lelki megújulás során, és áldozatvállalást is gyakorolnak, hogy húsvét ünnepén újjászülethessenek Jézus feltámadásának titkában.
Forrás: MKPK Sajtószolgálat
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
