Február 1-re tüntetést szerveztek Budapesten a nyitás mellett, de időközben törölték

Február 1-re tüntetést szerveztek Budapesten a nyitás mellett, de időközben törölték

A közösségi médiában hoztak létre egy eseményt a napokban Országos nyitás címmel. Január 22-én még 30 ezren jelenték érdeklődésüket, közülük 6 ezren azt, hogy részt is vesznek.

A tüntetés szervezői február-1-re hívták össze a rendezvényt a Hősök terére. Február 1-ig vannak érvényben ugyanis a járványügyi korlátozó intézkedések Magyarországon. Bár Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth rádióban már jelezte, hogy az intézkedések visszavonásán akkor lehet elkezdeni majd gondolkodni, ha az összes egészségügyi dolgozó és veszélyeztettnek minősülő személy megkapja az oltást.

A tüntetés szervezői az esemény leírásában azt írták:

Hírdetés

Időközben, janur 23, szombat estére törölték a Facebookról az eseményt mindenfajta indoklás nélkül. Majd lett helyette egy másik, Országos nyitás!!! című, eddig 373 érdeklődővel és 117 potenciális résztvevővel.

Magyarországon egyébként jóval lazább járványügyi intézkedések vannak érvényben, mint Szlovákiában. Míg például Budapesten lehet ruhát, lábbelit vásárolni, el lehet menni fodrászhoz, és egyéb szolgáltatói egységbe, és lényegében csak az éttermek, kávézók, kocsmák vannak zárva (éttermek esetében az elvitel működik), este 20.00 órátók pedig kijárási tilalom van érvényben, addig Szlovákiában csak az alapvető létszükségleti boltok tarthatnak nyitva.

Körkép.sk/mandiner.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »