Hablatyolt, hogy zöld és szabad Budapestet akar, amit vissza kell foglalni. Hogy kitől, természetesen a magyar kormánytól.
Már egy hete csak a mamára, pardon, az önkormányzati választásra gondolok meg-megállva, de nehéz az ocsúdás. Nehéz, mert érthetetlen, ami történt. És ami érthetetlen, azt lehet össze-vissza magyarázni, teszik ezt sokan, de nem biztos, hogy jól.
Ős-fradistaként nagyon fájt a BL-ből való kizuhanás, de amikor az Üllői úton a zágrábi csapat négyet vágott, reggelre már megnyugodtam. Jobbak voltak mindenben, egyénileg és csapatként, ez nem kérdés. Ezért a fájó érzés, a vereség és a kiesés ténye valahogy a helyére került. Nem ezt akartuk, de ez lett, nem örültünk neki, de tudomásul kell venni (és vettük) a realitásokat, a horvátok klasszissal jobbak voltak.
Hajrá Fradi, de erről ennyit.
Sokkal nehezebb higgadtan értékelni a mostani választásokat, pláne a fővárosban. Mert országosan a kormánykoalíció elsöprő győzelmet aratatott, de a nagyvárosokban és különösen a fővárosban az ellenzék győzött. Hát akkor vegyük tudomásul a realitásokat, hogy a horvátok, bocsánat, az ellenzék klasszissal jobb volt, na ez azért ha beledöglök is, de nem megy.
Nem megy, bár fontosabb dologról van szó, egy nagyváros jövőjéről.
A bölcs választók (na azért még róluk is szó lesz) úgy döntöttek, hogy nem kell a mérnök, igaz már korosodó mérnök, aki éltes kora ellenére is dinamikusan fejlesztette Budapestet. Nem kell, jöjjenek a fiatalok, jöjjenek. Hát úgy néz ki, jönnek.
És akkor kezdjük felülről. Legeslegfelülről.
Szép fővárosom, ahol születtem, vezetője egy politikai szélhámos lett. És azt sem tudom róla, hogy valójában kicsoda. Volt már SZDSZ-es, Együtt-ös, Párbeszédes, MSZP-s, volt már minden, ami azért egy viszonylag fiatal politikusi pályafutáshoz már túl sok. Gerinchez, jellemrajzhoz persze bőven elég. De mégsem tudok róla semmit. Keresztény (nemigen), vagy nem. Magyar érzelmű, tehát igaz magyar (nemigen), vagy nem. Liberális (de melyik), vagy nem. Szocialista, zöld, világpolgár, vagy mi a csoda. Rejtély.
Mindenesetre egy hét elég volt ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre ne kapjunk választ, ugyanakkor áldásos tevékenysége mégis mindenre megadja a választ. Most aztán szomorkodhatunk, de már késő.
Szó volt már arról, hogy a választások előtt kiment Brüsszelbe, ráadásul Timmermanshoz, mert hova menjen a választások előtt egy főpolgármester-jelölt, ha nem Brüsszelbe. Hát odament, de milyen érdekes, a sajtó (a baloldali sem) egyetlen információt, három értelmezhető mondatot nem mondott a nagy találkozóról, miről is volt szó. Ennyit a transzparens és őszinte baloldali politikáról. Máris rögzíteni kell, hogy szélhámosunk és nagy szakértő bandája sunyított és természetesen ködösített.
De aztán eljött a választási kampány, a békés és szeretetteljes választási kampány, amelyet ilyen békésen sem a szaléziak, sem a Rózsafűzér Társaság nem tudott volna ennyire visszafogott méltósággal levezényelni, szóval eljött az utolsó hét, ahol szélhámosunk naponta állt a mikrofonok és a kamerák kereszttüzében és mondta és mondta. Mondta a hülyeségeket, a hazugságokat, a valótlanságokat és láthatóan élvezte is. Hablatyolt, hogy zöld és szabad Budapestet akar, amit vissza kell foglalni. Hogy kitől, természetesen a magyar kormánytól. Még mindig mondaná és élvezné, még ma is, de eljött a választás napja és győzött.
A héten kiderült, hogy nem kellenek már a kamerák meg a mikrofonok, eljött a sötét és titkos háttéralkuk ideje. És szélhámosunk most nehéz helyzetben van. Kevés már a bicikli, kevés a nagy optimizmus, mondhatnám, hogy a világkép, de az meg nincs, nem is volt. Most egészen más dolgok vannak.
Jönnek a megrendelők, jönnek a politikai szerencsejátékosok, jönnek a követelők, jönnek a behajtók.
És szélhámosunk épp hatalmas nem létező politikai tapasztalata és bölcsessége miatt máris sarokba szorult. A zöld és szabad jövőt ígérve visszahozza a múlt sötét alakjait, pontosítsunk, a múlt sötét komcsi alakjait. Lamperth Mónika halottaiból feltámasztva, a súlytalan Bajnai szintén, Demszkyt most hagyjuk. És a zöldnek ígért Budapest hamarosan vörös lesz.
Ha lejjebb megyünk, rutinos és hozzáértő kerületi polgármestereket váltják a politikai kalandorok, Niedermüller bevallottan, Élő Norbert meg ab ovo azt sem tudja, mi az, hogy önkormányzat.
De nem baj, állítólag a budapestiek döntöttek. Egy kis apró hiba van ebben, a nagy nemzetközi hálózat elég jól tanulmányozta és feltérképezte a helyzetet. Kellett ide pár tízezer itt lakó és itt dolgozó külföldi, aztán ők döntöttek. Eldöntötték, hogy mi legyen a fővárossal, ha már a kormányról nem tudtak dönteni, eldöntötték, hogy mi legyen Budával, az első és a második kerülettel, meg a többivel.
És a szélhámos már nagyon dolgozik. Azt nézi egyre nagyobb apparátusával, mit lehet félbehagyni, megakadályozni, elvágni, mit lehet megváltoztatni. Lehetőleg mindent, ami eddig történt. Wass Albert meg egyébként egy náci.
Megint a Fradiról. Nem vagyok túlságosan boldog, szakmai szempontból sem az ukrán dominanciának. De valahogy csak lesz.
De ha ezt a gyengekezű, ide-oda hajló szélhámost nézem, a visszajövő komcsi uralom nem csupán felháborít, inkább kétségbe ejt. Mert itt a hazáról van szó. Gyurcsány meg napok óta vigyorog és oktat. Ezt a rettenetet soha nem hittem, hogy újra így lesz, de most ez a valóság.
Ne sírjunk, a kérdés nem egészen mai és nem egészen újkeletű. Nézzük csak gróf Széchenyit, mit írt az Eszmetöredékekben:
„Lesz idő, bár ne legyen késő, mikor ki fog világlani: valjon azon rátorkolók, kik – Isten bocsássa meg bűneiket, mert bizony nem tudják, mit tesznek, – újjá alakulásunk legnagyobb gátjai, értettek-e a nemzeti ápoláshoz jobban, vagy velem együtt azon kevesebbek, kik a magyarság általános megkedveltetésére törekedtek.”
Látjuk és sejtjük, kik a mai rátorkolók. Azt meg pláne, hogy Gyurcsány vagy Bajnai nemigen értettek a nemzeti ápoláshoz. Niedermüller, Horváth Csaba, Gy. Németh sem. A szerencsétlenkedő szélhámosról már nem is beszélve.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
