Fazekas és a junior tőrcsapat kairói vb-vitézkedése

Fazekas és a junior tőrcsapat kairói vb-vitézkedése

Kairóból adtak hírt magukról. Öt somorjai tőröző fiú – Fazekas Árpád, György Bendegúz, Pirk Ákos, Sármány Zoltán és Leopold Kuchta – lépett pástra Szlovákia színeiben a minap az idei kadett és junior vívó-világbajnokságon.

Három versenyből kettőben végeztek előkelő helyen: Fazekas Árpád kadett tőr egyéniben a 10., a junior tőrcsapat a 13. helyen végzett. Nagy József edző értékelte lapunknak helytállásukat.

Hírdetés

A vívónagyhatalmak társaságában az olyan kis országok számára, mint Szlovákia – ahol ráadásul a sportág sem tartozik legmenőbbek közé – már a nyolcas döntőbe kerülés is a csúcsot jelenti, és felér azzal, mint a nagyhatalmaknál a dobogós helyezés. A kadettok és juniorok között tartja a honi fiú élvonal a lépést a nagymenőkkel, a gond a felnőttekhez kerüléssel kezdődik. A nagyhatalmakban főállású profikként folytatják, Szlovákiában azonban erre nincs lehetőség, és akkortól már kérdéses a folytatás. Ilyen körülmények között a nyolcas döntő közelébe jutás nagyon jó eredménynek számít.

Mennyit ér Fazekas tizedik helye? „Abból kiindulva, hogy szinte alig volt edzéslehetőség és az orosz, az amerikai és más erős válogatott képviselői hogyan végeztek, elégedett lehetek, bár előtte bíztam egy döntős helyben, ezért pici hiányérzetem is van – mondja Nagy József. – Kivittem a legjobbjainkat, és voltaképpen mindenkit, aki számításba jöhetett a korosztályban. Nem okoztak csalódást a fiúk, mert vívótudásban nagyon előre léptek, s erős évjáratokról van szó, kár, hogy tavaly elmaradt a világversenyük. Ritkán megyünk úgy a vb-re, hogy előtte egy biztos döntőre számíthatok. Fazekas mellett György Bendegúz, aki 51. lett, is azonos felkészültségű tőröző, ezúttal azonban a csoportban egy amerikaival és egy orosszal is vívott, s a zsűri éreztette vele, hogy szinte ismeretlen országból jött. A kieséses szakaszban nehezebb ágra került, s akárcsak Fazekast, őt is egy pszichikailag ellenállóbb dél-koreai búcsúztatta. Egyéniben indult az 55. Pirk Ákos is.”

És hogyan látja a junior csapat 13. helyét az edző? „Fazekas és György mellett saját korosztályában Sármány Zoltán és Leopold Kuchta alkotta a négyes fogatot, melyet az utolsó, 22. helyre rangsoroltak. Eddig ugyanis soha nem indultunk a csapatversenyben – vált témát Nagy József. – Kazahsztán sima legyőzésével nyitottunk, utána nagy csatában négy tussal kaptunk ki a 6. kiemelt és tapasztaltabb vívókból álló Chilétől, de már az is meglepetés volt, hogy idáig jutottunk. Aztán Brazília nyert ellenünk, érdekesség, hogy az egyik csörtében Sármány 17:5-re diadalmaskodott, mindössze egytusnyi hátrányba került a csapat, de a hajrá az ellenfélé volt. Aztán Egyiptom és az 5. kiemelt Hollandia legyőzésével kötöttünk ki a 13. helyen, ami nagyon nagy eredmény számunkra. Van potenciál a fiúkban, ezentúl már a juniorok között bizonyíthatnak.”


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »