Fatimai körmenet, hétvégi gyalogos zarándoklat Pozbára és ciglédi események

Fatimai körmenet, hétvégi gyalogos zarándoklat Pozbára és ciglédi események

Fatimai körmenet, hétvégi gyalogos zarándoklat Pozbára és ciglédi események Száz Ildikó2025. 09. 05., p – 09:09 Érsekújvár/Pozba/Kürt |

A búcsújáróhelyek előkészítése, kitakarítása már megtörtént, ezen a hétvégén az érsekújvári járásbeli pozbai Szentkút zarándokhelyre és a Kürt szomszédságában lévő Cigléd kegyhelyre is érkeznek hívők, ki-ki a saját imaszándékával, vagy a keresztény közösségért imádkozva.

Szeptember 6-án 17 órától az érsekújvári Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplomból, a Fő téren keresztül indul a Fatimai körmenet. Ugyanezen a napon rendezik meg az 1Úton Nemzetközi Zarándoklatot. 

A remény zarándokai gyalogos zarándoklat szombaton Udvardról indul 7.30 órakor a Szent Adalbert-templom elől. A résztvevők Baromlakon, Újlóton áthaladva teszik meg a 21 kilométeres távot a Pozbán lévő zarándokhelyre. 

Hírdetés

A zarándoklat lelki vezetője és a Szentkúton 15 órakor kezdődő záró szentmise fő celebránsa Ďurčo Zoltán püspöki helynök. Az érdeklődők jelentkezhetnek, majd további eligazítást kapnak Török Andrástól a 0903/438 380-es elérhetőségen. 

A Kürti Cserkészszülők Klubja már augusztus utolsó hétvégéjén őszi nagytakarítást rendezett a közeli Cigléd kegyhelyen. 

A zöldterület rendbetétele, a patak medrének tisztítása, a kápolnák kitakarítása a közös összefogás eredménye, aminek köszönhetően Szűz Mária születését, Kisboldogasszony ünnepét méltó módon tarthatja meg a helyi közösség és a Ciglédre érkező vendégek. 

Szeptember 7-én vasárnap 10 órakor tartják Cigléden a szentmisét. 14.30 órától nyitva lesznek a kápolnák, így lehetőségük nyílik a hívőknek ide zarándokolni és egyéni hálát adni, imádkozni. Ezen a napon 20 órától közös ima lesz az alsó kápolnánál, majd keresztút, végül a felső kápolnában virrasztás, ami várhatóan 23 óráig tart. A szervezők arra kérik a gépkocsival érkezőket, hogy a külső parkolót, vagy az alsó kápolnánál lévőt használják. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »