Fasisztázott a szélsőséges Harris

A CNN szerdai műsorában „fasisztának” és „instabilnak” nevezte Donald Trumpot, republikánus ellenfelét Kamala Harris alelnök és demokrata elnökjelölt. A cél az amerikai jobboldal sarokba szorítása.
A CNN szerdai műsorában „fasisztának” és „instabilnak” nevezte Donald Trumpot, republikánus ellenfelét Kamala Harris alelnök és demokrata elnökjelölt. Az alelnök azt követően beszélt erről, hogy a Trump-adminisztráció korábbi tisztviselője a náci tábornokok iránti rajongással gyanúsította meg a republikánus elnökjelöltet, a Trump-kampány cáfolta a vádakat.

„Ez abszolút téves. Trump soha nem mondott ilyet” – mondta a republikánus kampánycsapat szóvivője.

Hírdetés

„A Harris–Biden-adminisztráció a valódi fenyegetés a demokráciára nézve” – közölte Donald Trump kampánycsapata.

Donald Trump politikáját nem először érik hasonló vádak, amióta 2016-ban megjelent az amerikai és a világpolitika színpadán. A 2024-es választási kampányban elsősorban határozott külpolitikai elképzelései miatt került támadás alá, többek között az ukrajnai háború lezárására tett ígérete miatt. Az amerikai baloldali és demokratákkal nem ellenséges sajtó a külpolitikai kérdések mellett azért is igyekszik a nácikhoz hasonlítani a republikánus elnökjelöltet, hogy ezzel befeketítse konzervatív politikáját, amelynek irányvonalait Agenda 47 névre keresztelt programjában fejtette ki bővebben. Trump többek között a techvállalatok szabályozását és a szólásszabadság védelmét, a genderideológia érvénytelenítését és az illegális bevándorlás megállítását ígéri.

Donald Trump elnökjelölti programját még a republikánus előválasztási időszakban ismertette a kampánycsapat, amelyről a Forbes is megjegyzi, hogy független bármely más kutatóintézet által előterjesztett elnöki programjavaslattól.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »