Fasisztát avatnak szentté Bukarestben

A romániai Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet figyelmeztetése ellenére a román ortodox egyház (BOR) zsinata jóváhagyta a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori román fasiszta mozgalom egyik képviselője, a Dnyeszter-melléken később misszionáriusként szolgáló Ilie Lacatusu ortodox pap szentté avatását – közölte pénteken a G4Media.ro hírportál.

Hírdetés

A román ortodox patriarchátus 2025-ös centenáriumi évére készülve a BOR az egyház 16 papjának szentté avatásáról, és az egyházi naptárba iktatásáról döntött csütörtökön és pénteken tartott zsinati ülésszakán. A zsinati közlemény szerint az 1934-ben pappá szentelt, kezdetben Olténiában szolgáló, majd 1942-43-ban a (Szovjetuniótól elfoglalt) Dnyeszter-mellékre ortodox misszionáriusi szolgálatra küldött, később a kommunista hatalom által emiatt (1952-1964 között) kétszer is bebörtönzött, kényszermunkatáborba hurcolt, majd 1970-től papi szolgálatra visszaengedett, 1983-ban elhunyt Ilie Lacatusut „hitvalló szentként” fogják ünnepelni az ortodox templomokban minden év június 22-én.
   
Alexandru Florian, a holokausztkutató intézet igazgatója a zsinati határozatot megelőzően a héten arra hívta fel a figyelmet, hogy az ortodox egyház „egy legionáriust készül szentté avatni”, Ilie Lacatusu ugyanis egy legionárius „fészek” (a mozgalom egyik alapsejtjének) vezetőjeként tevékenykedett a ’30-as években olténiai szolgálata idején, és később „misszionáriusi szolgálata idején sem tanúsított semmilyen empátiát” a lágerekbe hurcolt román zsidók sorsát illetően a Dnyeszter-melléken, ahol – szolgálati helyén – Rabnita megyében láger működött, a közeli Odessza pedig 1941 őszén 20 ezer áldozatot követelő pogrom helyszíne volt.
   
A G4Media szerint a román ortodox patriarchátus 2000-ben kezdeményezte Ilie Lacatusu szentté avatását, ekkor adta áldását arra, hogy megnyissák a zarándokok előtt a kommunisták által meghurcolt misszionárius kriptáját a bukaresti Giulesti-temetőben.
   
A román állam a NATO-csatlakozás küszöbén, a 2000-es évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány több mint negyedmillió román állampolgárságú zsidót öletett meg az 1941-44-es időszakban. A román kormány 2005-ben hozta létre Romániai Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézetet (INSHR-EW), amely a bukaresti holokausztmúzeum megtervezésében és majdani működtetésében, valamint a romániai középiskolai oktatásba tavaly bevezetett, a zsidók történetét és a holokausztot megismertető új tantárgy tananyagának kidolgozásában is kiemelt szerepet kapott.
   
A román ortodox egyház 2025-ben ünnepli önállósulása konstantinápolyi elismerésének 140., illetve a román ortodox patriarchátus megalapításának 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból a bukaresti parlament „a román patriarchátus centenáriumi évének” nyilvánította 2025-öt, lehetővé téve, hogy az állami intézmények és az önkormányzatok költségvetési forrásokból támogassák az egyházi ünnepségeket.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »