Farsang Sepsikőröspatakon

Farsang Sepsikőröspatakon

A sepsikőröspatakiak semmiképp nem akarják, hogy kimaradjon a farsang régi hagyománya itt, Sepsiben – írja levelében a kálnoki Szigyártó András, a helyi református egyházközség gondnoka, Kálnok és Kőröspatak krónikása. Mindent lejegyez, mindent leír, számítógépes és jó fotós emberként megérdemeli a krónikás nevet. Nemrég lepett meg egy részletes naplóval, amelyben leírta és illusztrálta az egyházköz­ség elmúlt évi történéseit és ünnepeit. Azért is fontos ez, mert azóta Kálnoknak új református lelkipásztora van Bende Tamás volt csomakőrösi lelkész személyében.

„Múlt szombaton mi, a kőröspataki önkéntes tűzoltók, mint más években is, hangulatos farsangnyitót szerveztünk, velünk volt a kálnoki Rézbanda 12 fúvószenekar. A zenészekkel »felkürtöltük« a falu minden szegletét, és sok-sok helyen megnyíltak a kapuk. A 91. éves Asztalos Marika néni is fogadott, aki a tavalyi farsangkor azt mondta: jövőben is várom! Ebben az évben sem maradhatott ki az egykori tűzoltóparancsnok, Váncsa Gyuri bácsi sírjánál az emlékmuzsika, mert neki sokat köszönhet a községi önkéntes tűzoltó alakulat, ismét elhangzott kedvenc éneke. A farsangi muzsika ismét felcsendült minden egyes egykori elhunyt tűzoltónk családi portája előtt, és amíg vagyunk, tartjuk emléküket. A megnyitott nagy kapukon belül mindenütt ott volt a terített asztal.

Hírdetés

Ebben az esztendőben azonban volt valami új, ami nagyon megörvendeztetett: a sok fiatal, mondhatni, gyermekkorú maszka, akik átvették tőlünk a farsangi tudnivalót, nagy kitartással végigmasírozták velünk a falut, megismerkedve a hagyománnyal, élvezték a történteket, tudomást vettek arról, hogy a farsangot nem ápolni kell, mivel az nem beteg, hanem továbbvinni, átadni az utókornak, kihalhatatlanná tenni, mint ahogyan mi is, mai szervezők tesszük, amit tennünk kell a faluért, a községért, az emberekért. A farsangi bál idén is elmaradt, mert kultúrotthonunk javítás alatt van.

Örömmel mondom, hogy Kálnokon sem marad el a farsang, a helyi Rézbanda 12 szervezésében február 18-án, szombaton hasonlóan lejárjuk kálnoki utcáinkat, folytatjuk a hagyományt itt is” – írja a falu krónikása.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »