Farkas Flórián Lázár körzetében járt, hogy tudassa a romáknak kit kell támogatni

Farkas Flórián Lázár körzetében járt, hogy tudassa a romáknak kit kell támogatni

A Lungo Drom helyi vezetőivel szombaton találkozott Farkas Flórián, ahol megerősítették a múlt héten több roma szervezet által is aláírt szándéknyilatkozatot arról, hogy Lázár Jánost támogatják az április 8-i választáson – számolt be a találkozóról a makohorado.hu.

A Lungo Drom elnöke a találkozón elmondta, hogy a magyar cigányság nem akarja, hogy Magyarország migránsországgá váljon és a bevándorlók érkezése kockáztassa a cigányság felzárkóztató programját, ezért állnak a Fidesz és helyben Lázár János mellé.

Hírdetés

Talán ez a látogatás ihlette meg a Romano Kraj Csongrád megyei elnökét, Rafael Liont, aki migránsok haláláról szóló verset tett közzé a Facebook-oldalán. A posztot azóta törölték, de a HírTV egyik nézője dokumentálta a verset és miután a csatorna riportot közölt arról, hogy hatmilliárdos költségvetési csalás elkövetőivel szövetkezett a csongrádi Fidesz a roma szavazatok megszerzéséért, eljuttatta azt a csatornához.

A Célpont információi szerint a fent említett szegedi roma politikus és joghallgató, Rafael Lion, a csongrádi Romano Kraj kulcsembere, aki a szervezésért felel. De úgy tűnik emellett szívesen teszi közzé ideológiai álláspontját is.

A férfi az iszlám valláson gúnyolódó költeményben felszólítja a menekülteket, hogy családjukkal együtt térjenek haza és ott várják a bombákat, ha pedig nem tudják merre van már Mekka, imádkozzanak a bombák zaja felé, és várják a biztos halált.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »