Faragó Tamás: a Málta elleni mérkőzés inkább a vízilabda szégyene lesz, mint élvezetes

Faragó Tamás: a Málta elleni mérkőzés inkább a vízilabda szégyene lesz, mint élvezetes

A magyar férfi válogatott 11-11-es döntetlent játszott Spanyolországgal a Duna Arénában a vízilabda Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában csütörtökön, a következő, Málta elleni meccs eredményén a csoport elsőség múlhat. A magyar női válogatott pedig a görög csapattal küzd a négy közé kerülésért péntek este.

Attól függően, hogy lehet örülni vagy bosszankodni azon, hogy a férfi válogatott döntetlent játszott a spanyolok ellen, hogy a mérkőzés elejét, vagy a végét nézzük – mondta az InfoRádiónak Faragó Tamás olimpiai és világbajnok vízilabdázó, a magyar női vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. Ha az elejét nézzük, akkor egyértelműen sajnálatos, hogy a csapat elvesztette azt a két pontot, amit a győzelem hozott volna, mert a szakértő szerint nyilvánvaló, hogy a győzelmet engedték ki a kezük körül. Amennyiben a mérkőzés végét nézzük, akkor

„örülhetünk a döntetlennek, mert egy kétgólos előnyt is elveszítettünk, és a végén bizonyos értelemben szerencsével sikerült döntetlenre menteni a meccset.”

Manhercz Krisztiánnak egyetlen lövéséből sem született gól ezen a meccsen, Erdélyi Balázs sem volt eredményes. Ezzel kapcsolatban Faragó Tamás azt mondta, hogy mindenki tudja, hogy a jó játékosok akkor igazán jó játékosok, ha az igazán fontos pillanatokban is jól teljesítenek. A csapat két kulcsjátékosának sem sikerült gólt szereznie ezen a meccsen, ennek ellenére a védekezésből kivették a részüket, és csapattagként jól szerepeltek – értékelte a szakértő. A világ egyik legjobb játékosa, Varga Dénes kicsit visszafogottabban játszott, és inkább csapatkapitányként vett részt a mérkőzésen, de az ő lövései, az ő góljai nagyon hiányoztak a csapatnak.

Faragó Tamás szerint a csapatsportoknál ha az edző abból indul ki, hogy a legjobb játékos játszik majd a legjobban a legfontosabb mérkőzésen, akkor téved. Ez ma már nem így van, tudomásul kell venni, hogy minden mérkőzésen vannak új szereplők, új hősök, és ha a csapat úgy épül fel, hogy erre képes – mint ahogy erre a csapat képes is volt -, akkor pozitívan láthatja a jövőt März Tamás szövetségi kapitány – tette hozzá.

Hírdetés

„A Málta elleni mérkőzés inkább a vízilabda szégyene lesz, mint élvezetes”

– mondta Faragó Tamás, aki szerint a magyarok ugyan minden gólnak örülni fognak, különösen ha arra gondolnak, hogy a csoportelső hely megszerzése a cél, de azért egy gyenge csapatot pestiesen szólva kitömni 20-30 góllal az eléggé sajnálatos. Ettől függetlenül azért nem árt az óvatosság, mivel a máltaiak nyilván arra törekednek majd, hogy minél kevesebb gólt kapjanak, és hogy ha nincs a magyaroknál a labda, nem tudják megszerezni, vagy ha a helyzeteket elrontják, akkor természetesen megint futhatnak az eredmény után.

Magyar-görög csata a nőknél

A női pólóválogatott a görögök ellen kezdi a negyeddöntőket. Bíró Attila szövetségi kapitány csapata remélhetőleg nem engedi ki a kezéből azt a fantasztikus győzelmet, amit az oroszok felett arattak – mondta Faragó Tamás. Hozzátette:

a görögök elleni győzelem biztosítja majd a négy közé kerülést, azt, hogy csoportelsőként a csapat egy nagyon gyenge ellenfél ellen fog játszani a negyeddöntőben.

Nem lesz egyszerű mérkőzés, részben mert a görögöknek nagyon egységes csapatuk és erős védelmük van, részben pedig azért, mert nagy a nyomás a csapaton, mindenki győzelmet vár a női válogatottól. Miután női vízilabdáról van szó, bármi előfordulhat, és ezt szem előtt tartva igyekszik majd a kapitány motiválni a csapatot – mondta Faragó Tamás.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »