Az Egyesült Államok alelnöke, Kamala Harris egyre feljebb jut. Most jön egy kis pihenő, hogy hozzászokjon ehhez a nagy magassághoz, és utána beindulhat a csúcstámadás. Hiszen aki felvitte idáig – Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke –, feltehetően egyre kevesebbet tud majd teljesíteni.
Nagyot fordult a világ az 56 esztendős Kamala Harrisszel. Egy éve a volt ügyésznő keserű szájízzel szállt ki a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó versenyből, anyagi gondokkal magyarázta döntését, de valójában az általa képviselt politika még a párttársait sem hozta lázba. Kisebbségi törekvéseket próbált meg eladni, mintha a többség támogatná őket. Ő is a párt balos szárnyához húzott követeléseivel, de még az újmarxista elvek hangoztatásában is voltak hitelesebb jelöltek. Így idejekorán bedobta a törülközőt, marad neki a Trump-kormányzat egzecíroztatása a szenátusban. Itt még az első ciklusát sem tudta le, van még bőven mit tanulnia a washingtoni politikai életben – ezek a megállapítások valósak, és megnyugvást adtak a csalódás elviseléséhez.
De aztán május végén váratlanul megtörtént George Floyd brutális meggyilkolása, az eset országos tiltakozást, dúlást és fosztogatást szült, amelyeket a Black Lives Matter (BLM), a Fekete Életek Számítanak mozgalom meglovagolt.
A demokrata háttérvezérkar – a hírek szerint ebben tevékenyen részt vesz a Clinton és az Obama házaspár, Nancy Pelosi, a kongresszus elnöke, Soros György, a párt kiemelt támogatója – már megegyeztek arról, hogy Trump kihívója Joe Biden, Obama hűséges alelnöke lesz. Az ősz halántékú Joe mellett milyen jól mutatna egy fekete nő – ezen morfondíroztak, amikor a tüntetések kitörtek. Innentől nemcsak a bőrszín és a nemi hovatartozás játszott a döntésben, hanem az is, hogy a választott kézben tudja tartani a BLM-lázadást. Úgy, hogy az elnökválasztás szempontjából a legtöbb hasznot hozza a Demokrata Pártnak. Úgy kellett a demokratáknak lavírozniuk, hogy fenntartsák a nyomást a washingtoni kormányzatra, de azért vigyázzanak arra, nehogy olyan tűz keletkezzen, amely őket is megperzseli.
Nem sokan tülekedtek a posztért, két-három közül kellett választaniuk, köztük az egyik Kamala Harris. Így kanyarodtak vissza az egyszer már ejtett jelölthöz. A volt kaliforniai főügyész korábban szívélyes viszonyt alakított ki a mozgalom vezetőségével – akiket anyagilag rendszeresen támogat Soros is –, és nemcsak azért, mert ő is színes bőrű, hanem mert eszmei rokonságot is találtak. Bár a szenátornő nem azonosult a BLM minden törekvésével, de részt vett a százezer fős tüntetésen, amelyen faji egyenlőséget és kárpótlást követeltek a gyarmatosításért. A belterjes viszony révén kialakult olyan kapcsolat, amellyel sugallni tudta a mozgalom döntéseit.
A királycsinálók elégedettek lehettek, találtak egy nőt, ráadásul színes bőrűt, aki ért a BLM-aktivisták nyelvén. Személye garancia arra, hogy a demokraták leghűségesebb szavazórétege nem fog csalódni bennük. Hát akkor legyen ő az alelnök! A szenátornő ezzel meg is váltotta jegyét az amerikai hatalom felső köreibe.
De kicsoda Kamala Harris? Bevándorlók gyermeke.
Anyja, Shyamala Gopalan 1958-ban érkezett Indiából az Egyesült Államokba. Az idén január 20-án, a beiktatás napján az indiai Tamilnádu tartomány kis falujában szerény tűzijátékot rögtönöztek, hogy így köszöntsék a hely leányának leszármazottját, aki ezen a napon lett az Egyesült Államok alelnöke. Kamala kisgyermekként többször is járt Indiában, felkereste nagyszüleit. Jamaicai édesapja 1961-ben kezdte meg amerikai egyetemi tanulmányait. Kamala 1964 októberében született a kaliforniai Oaklandben. Kizárt, hogy ekkor valaki, aki tanulni jött az Egyesült Államokba, három év alatt állampolgárságot kapott volna – vetették fel a republikánusok. Ez ugyancsak megkérdőjelezi azt az állítást, hogy Kamala születése óta amerikai felmenőkkel rendelkezik. Ha ez nem igaz, akkor az alkotmány szerint nem is jelölhették volna alelnöknek. Spongyát rá.
Kamala Harris alelnök és Joe Biden elnök figurája egy támogatójuk kabátzsebében a január 20-i beiktatáskor. Belterjes viszonyok? Fotó: Getty Images
Az anya biológusként végzett, míg az apa, Donald J. Harris közgazdászdiplomát szerzett, később a neves Stanford egyetemen oktatott. Még egy lányuk született, Maya. A faji megkülönböztetést felszámoló program keretében a kis Kamalát áthelyezték egy főleg fehér sorstársai által látogatott iskolába. Az apa afroamerikai istentiszteletre vitte kislányát, míg anyjával a közeli hindu templomba járt. Kamala hétéves volt, amikor a szülei elváltak. Édesanyja a kanadai Montrealban kapott állást, ahonnan a kamaszlány felvételt nyert a washingtoni Howard egyetemre, amelyet „színes felsőoktatási intézményként” tartottak számon. Politikatudományi és közgazdasági szakon végzett, majd Kaliforniába visszatérve ezt még megfejelte jogászdiplomával.
Ügyészi pályáját 1990-ben kezdte. Tizennégy év alatt San Francisco városának első színes bőrű főügyésze lett. Rá hét évre újra elérte az általa kitűzött célt: 2011 elején beiktatták Kalifornia főügyészi tisztségébe. Ekkor azért már kellett az olyan nagy demokrata nevek támogatása, mint Nancy Pelosié. E karrier csillagokba vezető íve nem törhet meg: 2016-ban Harris kapva kapott azon az alkalmon, hogy egy veterán demokrata párti szenátor asszony visszavonult, és jelöltette magát az Egyesült Államok felsőházába. Ehhez elnyerte az elnök, Barack Obama és helyettese, Joe Biden támogatását. Republikánus jelölt híján fölényesen diadalmaskodott. Egy biztos: ez a nő nincs híján az ambíciónak.
Barack Obama akkor figyelt fel rá, amikor a kaliforniai főügyésznő a 2012-es elnökválasztás demokrata párti konvencióján lelkesítő beszédet mondott.
Ugyanaz az etnikailag összetett hátország, majdnem megszólalásig hasonlóak a gyökereik, és a ’60-as évek nyomasztó emlékei közösek. Csak éppen ebben a felszólalásban Kamala bátran kimondta azt, amit az elnök mindig is próbált szőnyeg alá söpörni, úgy tenni, mintha nem létezne: a rasszizmust, a faji elnyomást, a megkülönböztetést. Obama beszédeiben nagyon ügyelt arra, hogy semmilyen faji kérdésben ne foglaljon állást. Mulatt elnökként felfogta, hogy elnökségének nem használna ezzel, hiszen neki a fehér szavazókra is szüksége van, kár lett volna feltüzelni őket. De ma már más szelek fújdogálnak.
A terv kész. Hogyan lehet választások nélkül megszerezni – természetesen az uralkodó törvények betartásával – a legfelsőbb végrehajtó hatalmat? Az alkotmány kimondja, hogy az elnök halálával, vagy ha lemond, esetleg olyan nem várt akadály lép fel, hogy képtelen ellátni az államfői feladatokat, az alelnök veszi át a megbízatását. Ez előfordult már Amerikában is, nem véletlenül rögzítették csaknem két és fél százada az alaptörvényben.
Joe Biden 78 éves, igaz, a múlt heti beiktatásra jól feltuningolták, nem is vétett jelentősebb bakit, általános állapota mégis aggodalomra ad okot.
Bár nehezen képzelhető el, hogy a médiával áthatott mai világban egy amerikai elnök akár hónapokra eltűnjön a közvélemény szemei elől, de semmi sem kizárt. Ameddig tudja, addig húzza, ám ellenzéki szakértők szerint ez nem lesz több, mint egy-két év. Le kell mondania, és teljes hatalommal színre lép az alelnök asszony.
A háttérből ugyanaz a vezérkar osztaná a parancsokat, mint Biden esetében. Talán Kamala Harrisnek nagyobb hangot engedélyeznének.
Mivel a külpolitikához nem igazán ért, így azt a külügyminisztérium sokat látott és kipróbált képviselőire hagyná, akik nagyjából Alex Soros meglátásait követik. Ha Amerikában egyszer legyőzik a járványt, meg kell kezdeni a gazdasági romok több éven át tartó helyreállítását. Ebben jól jöhet Kamala közgazdászi végzettsége, legalább ért hozzá egy keveset. Jó kiállású nő, a média szereti. Kiváló szónok, volt ideje különböző fogásokat megtanulni a tárgyalótermekben. Valószínűleg nem csak a bőre színéért esett rá a választás, az esze sem elhanyagolható.
Kamala Harrisnek a BLM-mozgalommal ápolt jó kapcsolatai eddig biztosan segítettek a Demokrata Pártnak. De amióta beköszöntött a világra szóló győzelem, a jó faltörő kosról mintha megfeledkeztek volna. A napokban demokrata pártirodák látták ennek kárát. A tüntetők közül számosan csalódtak a politikában, amely ilyen szenvtelenül és hálátlanul a kukába dobja őket, ha már nincs szüksége rájuk.
A haladók kötelékében van egy másik – szintén a Soros család által támogatott – tömörülés, az LMBTQ-mozgalom, amely világszerte a szexuális kisebbségek jogaiért küzd. Kamala őket is nagyon szereti. Soha olyan felszabadultnak, önfeledtnek, mosolygósnak nem láthattuk, mint az LMBTQ egyik rendezvényén. A szivárvány színeiben tündöklő blézer volt rajta. Kamala házas, még 2014-ben ment hozzá egy szórakoztatóipari fehér ügyvédhez, Douglas Emhoffhoz. Gyermekük nem született.
A liberális sajtóban a róla kialakult radikális kép kezdett átszíneződni „mértékadó pragmatikussá”. Erős nő, aki jól kiegészíti Bident, tökéletes választás – ez volt a sajtó meglátása a kampányban.
Harris is érezte, hogy alelnökjelöltként vissza kell vennie határozottságából. Ráadásul Joe Biden nem is rajongott a középutas politikáját liberális módon überelő Harris elképzeléseiért. Még az előválasztáson történt egy eset, amikor a demokrata párti jelöltek vitáztak. Felmerült az a téma, hogy Joe Biden miért ellenezte a ’70-es években azt az iskolabuszprogramot, amely háztól házig szállította volna a fekete diákokat a fehérek iskolájába. Biden csak hímezett-hámozott, ekkor Kamala közbevetette:
„Az a kislány, akiről beszél, én voltam.” Ez talált. Tapintható volt a feszültség a teremben. A baloldali sajtóban még most is sokan számonkérik Harrison, hogy miért nem kért bocsánatot Bidentől a beszólásáért, amiért azzal rasszista színben tüntette fel a leendő elnököt. Válasz nem érkezett erre a felvetésre. Ha mai szemmel nézzük, voltak túlkapások Kamala Harris ügyészi tevékenységében is.
Például a ’90-es években egy törvény alapján tömegével zártak be – enyhe vádakkal – főleg fekete fiúkat átnevelő intézetekbe. Amivel azt érték el, hogy ezekben az intézményekben szerveződtek meg a jövő bandái. Ebből az ügyésznő is kivette a részét.
Bár főügyészi tevékenységének mérlegét számosan vitatják, a washingtoni szenátusban karizmatikus ellenfelet ismerhettek meg benne a republikánusok. Az elmúlt négy évben szinte minden ügyben elkötelezetten, keményen támadta a Trump-kormányt. Hála a viták tévéközvetítéseinek, ez adott neki országos ismertséget.
Mostantól Harris a szenátus elnöke is, ha a felsőházban szavazategyenlőség alakul ki, amire megvan az esély, akkor az ő szavazata dönt. Ne legyen kétségünk, melyik irányba. A demokraták csupán egyetlen hatalmi ágat nem uralnak, ez pedig a legfelsőbb bíróság, amely alkotmánybírósági szerepet is játszik. Úgy tűnt, hogy Donald Trump nagy szerencséjére három új bírót jelöltethetett a kilenctagú testületbe, ahol évtizedekre biztosította a republikánus fölényt. Kivéve, ha módosítják az alkotmány idevonatkozó részét. A demokratáknak éppen ez a tervük: feldúsítják a legfelsőbb bíróságot olyan arányban, hogy övék legyen a többség. Ilyen kicsinység nem szabhat határt mindent uraló törekvésüknek.
Thomas R. Marshall amerikai alelnök száz évvel ezelőtt lemondóan írt a tisztségéről: „Ez katasztrofális állapot: nem beszélhetsz, meg se mozdulhatsz, minden fájdalmadat el kell rejtened, és tökéletesen tudatában vagy annak, hogy mi történik körülötted, de ebből nem veheted ki a részed.”
Kamala Harris személyiségének sem felel meg ez az élőhalotti helyzet. Inkább felkészül a jövő kihívásaira.
Számtalan közös vonás van Barack Obama és Kamala Harris hátterében. Mindkettőjük apja a hatvanas években tanulni jött az Egyesült Államokba. Mindkettő fekete, mindkettő a gyarmatosítás elleni harc aktivistája. Ez az örökség látszik utódaikon is. Az 1960-as években a világ számos országa felszabadult a gyarmati uralom alól. Kamala apjának, Donald Harrisnak a hazája, Jamaica 1962-ben nyerte el függetlenségét. Idősebb Barack Obama otthonában, Kenyában 1963-ban kiáltották ki a független államot. Közgazdászként mindkettő a hazája viszonyairól írt diplomamunkájában, mindkettő annak a kérdésnek szentelte írását, hogy miként lehetne a tulajdonviszonyokon változtatni, új társadalmat felépíteni.
Az idősebb Obama haza is ment, hogy tanácsaival otthon segítse az átalakulást. Aztán fokozatosan azt kellett látnia, hogy a volt gyarmatosítók helyét átveszik a kenyai nemesek, és semmi sem változik. A kormánytanácsadó meghasonlott, karrierje dugába dőlt. Kaliforniában eközben Donald Harris azért küzdött, hogy az amerikai oktatási rendszerbe bekerüljön gyarmatosítóellenes elmélete. Közben harcolt a feketék jogaiért, egyre szélsőségesebb körökhöz csatlakozott. A radikalizmus akkoriban nem vezetett eredményre.
Most meg ennek jött el a virágkora. Az Egyesült Államok vezetőinek az is feladatai közé tartozik, hogy gátat szabjanak a követeléshullámnak, mert ha nem, akkor jön az özönvíz.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
