Faltól falig útfelújítással kampányolt a Tütü clubos főpolgármester-jelölt

Budapest gyakorlatilag kivonult az útfelújítási feladatköréből, ezért olyan rosszak az utak, hogy háborús filmeket lehetne forgatni – fogalmazott Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt szombati sajtótájékoztatóján a fővárosban.

Vitézy Dávid számokkal is alátámasztotta állítását. Azt mondta, hogy Budapest 1100 kilométernyi úthálózatából a főváros által fenntartott főutaknak egy év alatt – 2023-ban – mindössze 0,6 százalékát újították fel. Hozzátette, ha ezt ilyen tempóban folytatják, akkor minden útszakasz 166 évente kerül sorra, miközben legalább 20 évente illene útfelújítást végezni.

Változtatni kell ezen – jelentette ki a főpolgármester-jelölt. Kifejtette, a 101 pontos programjában szerepel, hogy a ciklus végére megtízszerezik az útfelújítások jelenlegi volumenét. Ez azt jelentené, hogy a következő ciklusban 350 kilométer utat újítanak fel, ami már érezhető előrelépés.

A felújítás a jelölt szerint nem csupán új burkolatot jelentene, hanem azt, hogy a 21. század elvárásai szerint "faltól falig" rendbe kell tenni a dolgokat: ahol hiányzik a járda, a kerékpározási lehetőség, hiányoznak a fák, gyalogátkelőhelyek, ahol a közművek nem megfelelően vannak elhelyezve, mindenhez "hozzá kell nyúlni".

Azt mondta: együtt kell működni a kerületekkel és az útállapotok, valamint az ott közlekedők száma szerint kell meghatározni a rekonstrukciók sorrendjét, nem pedig az alapján, hogy DK-s vagy fideszes-e a polgármester.

"Karácsony Gergely nyilvánvalóan ennek alapján dönti el", hol lesznek útfelújítások, vélelmezte Vitézy Dávid, aki rámutatott arra is, hogy 2023-ban mindössze 280 millió forintot költöttek erre a célra a 400 milliárd fölötti költségvetésből. Vagyis nem érték el a teljes költségvetés 0,1 százalékát sem.

Valamiféle "álzöld logikának" nevezte, hogy az autós közlekedés visszafejlesztése kapcsán azt gondolják, az útfelújítások elmaradása arra ösztönzi az embereket, hogy ne autózzanak, majd rögtön hozzátette, vitatkozik ezzel.

"A rossz útállapotok több környezetszennyezést okoznak, és a busszal utazóknak is megkeserítik az életét" – fejtette ki.

Kérdésre, hogy előteremthető-e évi 2,8 milliárd forint útfelújításra, a főpolgármester-jelölt kifejtette, hogy reálértéken a főváros anyagi helyzete ma nem rosszabb, mint Tarlós István első ciklusában volt, amikor a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) ő vezette, mégis nagyságrendekkel több utat tudtak felújítani.

Vitézy Dávid azt mondta: Budapest akkor évi 5 milliárdot költött erre a célra, ami most is vállalható, csak "át kell gondolni a főváros költségvetését". Mert nem mindegy, hogy mennyi megy el "pártkáderek" kifizetésére – jegyezte meg.

Hírdetés

"Milliárdokat költenek el arra, hogy Draskovics Tibor, Gál J. Zoltán és társaik üljenek különböző igazgatótanácsokban" – fogalmazott.

A főváros Vitézy Dávid szerint ma sok szempontból "kifizetőhelyként" működik. Rengeteg ponton meg lehetne fogni a pénzek elfolyását, és több forrást lehetne fordítani az útfelújításokra – jelentette ki.

Kitért arra is: a választópolgárok között járva, szombaton az óbudai piacon azt érzékelte, hogy Budapesten főpolgármester-váltó hangulat van.

Majd reagált azokra a bírálatokra, amelyeket a BKK-rendészet szükségességének megfogalmazására kapott korábban, mondván, hogy az "hajléktalanellenes" intézkedés lenne. Ezzel kapcsolatban kifejtette: nem hajlandó beletörődni abba, hogy normális helyzetnek számítson, hogy emberek a "dolgukat végzik" járműveken, a többi utasnak azt kell néznie, hogy milyen testnedvekkel van átitatva az ülés. Abba sem lehet beletörődni, hogy a legkülönfélébb "atrocitások történnek a járműveken" – tette hozzá.

"A BKK-rendészet nem hajléktalanellenes, hanem utasbarát intézkedés" – jelentette ki.

Hozzáfűzte: Karácsony Gergelynek inkább mellé kellene állnia. Vitézy Dávid szerint nem "moralizálásra" van szükség, hanem "valós cselekedetekre", hogy tisztább és biztonságosabb környezetben lehessen utazni. A hajléktalan embereknek nem azzal tesznek jót, ha beletörődnek a jelen helyzetbe, hanem azzal, ha megpróbálnak rajtuk segíteni – hangoztatta a főpolgármester-jelölt.

(MTI)

Buzimentes Városháza, autósbarát politika – a Mi Hazánk leadta ajánlásait a fővárosban

Mi Hazánk: Vitézy plakátjaival ragasztják le Grundtner András hirdetéseit

Egy friss kutatás szerint Szentkirályi megelőzte Vitézyt

Így buzizta le Tarlós a lauderes Vitézyt

Tarlós: Vitézynek furcsa a kézfogása

Akik mindig csak nyernek – látlelet a Vitézy család politikai szerepéről


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »