Fakivágással indult a választási kampány Dunaszerdahelyen?

Fakivágással indult a választási kampány Dunaszerdahelyen?

A fakivágás engedélyezéséről tárgyalt a város képviselő-testülete keddi ülésén, amelyen. Hakszer Roland képviselő, Hájos Zoltán polgármester korábbi kihívója azt mondta, jövőre nem lesz elég egy logó mögé bújni a polgármesternek.

Korábban hosszú vitákat folytattak arról a képviselők és a környezetvédő aktivisták, hogy hol kellene felépíteni a sportcsarnokot, amelyre állami támogatást kapott a város, és mennyi fa válik a beruházás áldozatává a szabadidőparkban. Most az új sportcsarnok felépítéséért és működtetésért felelős Aréna DSZ városi vállalat kért engedélyt 17 fa kivágására. A beterjesztésből kiderül, hogy a fák anyagi értéke több mint 13 ezer euró. Mivel ez meghaladja a polgármester kompetenciáit, a kérvényről a képviselőknek kellett szavazni. Hakszer Roland szerint viszont csak látszatra kellett a képviselők döntése, Hájos ugyanis már korábban beleegyezett a műveletbe. Úgy véli, hogy a polgármester az időközben egy párttá szerveződött szubjektumok színeiben induló képviselőkkel akarta megszavaztatni a baklövését. „Jövő évben lesz rá gondom, hogy megmutassam a dunaszerdahelyieknek az igazi arcodat és azokét a képviselőkét is, akik összevissza szavaznak” – jelentette ki Hakszer, aki a legutóbbi polgármester-választáson harmadikként végzett Hájos Zoltán és Horváth Zoltán mögött. A felszólalás után személyeskedő vitába keveredett a polgármester és a képviselő. Végül a testület jóváhagyta a beterjesztést.

Hírdetés

A képviselő megjegyezte, hogy Hájosnak jövőre nem lesz elég egy logó mögé bújnia. A napokban a HelloSzerdahely Polgári Társulás egyik alapítótagja bejelentette, hogy a jövő évi önkormányzati választáson megpályázza a polgármesteri széket. Hakszer Roland kijelentései alapján tehát két kihívója is lehet Hájos Zoltánnak.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »