Faji megkülönböztetés Izraelben – tízezrek tüntettek drúz vezérlettel Tel-Avivban a nemzetállami törvény ellen

Faji megkülönböztetés Izraelben – tízezrek tüntettek drúz vezérlettel Tel-Avivban a nemzetállami törvény ellen

A drúz kisebbség és zsidó támogatóik több tízezres tömege tüntetett szombat este egy zsúfolásig megtelt téren Tel-Aviv központjában az Izraelt a zsidó nép nemzeti otthonaként meghatározó törvény ellen.

A drúz kisebbség – amely alapvetően a végletekig hűséges az izraeli államhoz – hosszú ideje most először tartott nagyszabású tüntetést.

A törvényt a kisebbségek diszkriminatívnak tartják, szerintük a jogszabály másodrendű állampolgárokká teszi őket. Sérelmezik azt is, hogy a jogszabály az arab nyelvet hivatalosról különleges státusúvá minősítette le.

A szervezők közölték, hogy a “minden polgárnak egyenlő jogokat” mottóval tartott megmozdulásra 150 ezer embert vártak.

„Azért vonultunk az utcára, hogy azonos jogaink legyenek. A gond a törvény céljával van, amely a társadalmat csoportokra akarja bontani” – mondta a 32 éves Halifa Halifa, a drúz tüntetők egyike. A drúzoknak nincs gondjuk az izraeli állammal – tette hozzá Halifa, aki korábban sorkatonai szolgálatot teljesített az izraeli hadseregben.

Hírdetés

Izraelben mintegy 130 ezer fős drúz kisebbség él, amely különleges státuszt élvez az 1950-es évektől kezdve. Izrael muszlim és keresztény arab vallási kisebbségeivel ellentétben az iszmáilita síita iszlámból kialakult vallási közösség tagjait besorozhatták az izraeli hadseregbe. A drúz férfiak több mint nyolcvan százaléka be is vonul, ami magasabb a bevonuló zsidók arányánál.

//content.jwplatform.com/players/YCzQVhS8-U4CTA3JQ.html

A tiltakozó akcióra a drúz katonatisztek fóruma szólított fel. A The Times of Israel című angol nyelvű portál ezzel kapcsolatban idézte Tamir Pardót, a Moszad izraeli titkosszolgálat volt igazgatóját, aki szerint a törvény “igazságtalan az izraeli lakosság 20 százalékával szemben”. “Nem arról van szó, hogy ki milyen pártot választ. Ez az értékek kérdése” – tette hozzá.

Izraelben mintegy 1,8 millió arab él, ők teszik ki a 9 milliós lakosság 20 százalékát. (Ebben természetesen nincs benne a ciszjordániai 3,2 millió palesztin, akiknek az életterét telepek létesítésével rabolják tovább, sem az 1,85 millió blokád alatt tartott gázai "terrorista" – a szerk.)

Benjámin Netanjahu a drúzok kifogásai miatt egy különleges testület hozott létre, de az izraeli sajtó arról számolt be, hogy a kormányfő idő előtt otthagyta a közös tanácskozást, miután heves bírálatok érték kormányzati munkáját. Az utóbbi napokban a törvény elleni tiltakozásuk jeleként három drúz katonatiszt is bejelentette, hogy leszerel a hadseregtől.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »