Fájások gyötrik Hajnal Miklóst

Fájások gyötrik Hajnal Miklóst

Miki a diplomakufár nehezményezi, hogy Áder János köztársasági elnök nem egy sufniba költözik.

Noha három ingatlannal is rendelkezik a vagyonnyilatkozata szerint Áder János leköszönő köztársasági elnökünk, ő egy új építésű, 720 négyzetméteres, liftes villát is kap az államtól a nyugdíjas éveire

– dühöng Hajnal Miklós diplomavirtuóz. A momentumos emberkének az fáj, hogy egy 2000-ben elfogadott törvény alapján a leköszönő közjogi méltóságoknak (tehát nem csak az államfőknek!) méltó lakhatást biztosít Magyarország, amennyiben ezzel élni kívánnak. Göncz Árpád például élni kívánt vele, és 2000-ben, senkitől sem háborgatva beköltözött egy háromszintes, 2873 négyzetméteres telken álló, 590 négyzetméteres villába a II. kerületi Vérhalom téren. Ez akkoriban senkit sem zavart – igaz, Hajnal Miklós akkor még csupán ötéves volt, tán éppen csak szobatiszta, s pártja, a Momentum – ó, boldog idők – még nem létezett. (Volt helyette SZDSZ.)

Hajnal Miklós diplomakufár nehezményezi, hogy Áder János köztársasági elnök nem egy sufniba költözik. Én meg azt nehezményezem, hogy Hajnal Miklós és olimpiagyilkos pártja a közéletet mérgezi. 

Több százmilliót ér az ingatlan – csapkodja az asztalt a tupírozott hajú ember, ám azt nem teszi hozzá, hogy az ingatlant természetesen nem örökbe, csak használatba kapja Áder János. Hadd higgyék azt kétbites rajongói, hogy több százmilliós vagyont veszít az állam. Hajnal pofátlansága tényleg határtalan: még levelet is írt Áder Jánosnak, hogy „utasítsa vissza a neki kínált luxusingatlant”. Eközben a momentumos diplomazsonglőr elkövetkező négyéves parlamenti bohóckodása legkevesebb száz millió adóforintunkba kerül majd. Sőt még lakást is béreltethet magának közpénzen, noha nem közjogi méltóság, s hasznot sosem hajtott a magyar nemzetnek. Ha valami pénzkidobás: hát a Hajnal-félék eltartása az! 

Miközben Magyarország egy súlyos gazdasági válságban van, kevés nagyobb pofátlanság van annál, mint hogy suttyomban kijátsszák az adófizetők közös vagyonát egy nyugdíjba készülő pártkatonának

Hírdetés

– fröcsög tovább Hajnal. Gazdasági válság, mi? Aki egy pandémia közepette a 7,1 százalékos gazdasági növekedést, a csökkenő államadósságot vagy a rekordmagas foglalkoztatottságot „gazdasági válságnak” nevezi, az sürgősen adja vissza a közgazdász diplomáját. Ja, hogy olyanja nincs (mégsincs) neki? Akkor inkább fáradjon vissza a fodrászához, és ondoláltassa tovább a haját.

Ugyanaz a szennyes, bolsevik gyűlölet árad Hajnalból, mint annak idején Kun Bélából, Szamuelyből, Rákosi Mátyásból. Ilyenkor látszik igazán a különbség a nemzeti meg a nemzetietlen oldal politikusai között. A fideszesek sosem irigyelték Göncz Árpádtól a hivatali luxusvillát – sőt, éppen a fideszes többség fogadta el a törvényt 2000-ben, hogy a leköszönő Göncz és felesége méltó helyen tölthesse nyugdíjas éveit. Mert ez jár Magyarország egykori közjogi méltóságának. A nemzeti oldal megadta és megadja a tiszteletet politikai ellenfeleinek, még ha azok közül némelyek nem is feltétlenül szolgáltak rá.

Hajnalék politikai kompániája viszont nem tisztel sem Istent, sem embert, sem hazát, sem családot. Csak a gyűlölet, az irigység, az aljasság, a hazugság nyelvét ismerik. Szavaik mérgezik a közéletet, az emberek lelkét. Bölcs a magyar nemzet, hogy ezeket a trógereket negyedszer is eltakarította a kormányrúd közeléből. 

Borítókép: Hajnal Miklós (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Pilhál Tamás – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »