Fábryt kóstolgatták

Fábryt kóstolgatták

Fábry Sándor humorista volt Veiszer Alinda új műsorának vendége

 

a minap, ám az érdekesnek ígérkező beszélgetés torzóra sikerült. A műsorvezető mindenáron a politikai énjéről akarta faggatni Fábryt, aki viszont egy idő után közölte, ő ezt nem szeretné, inkább befejezi a dialógust. Annyit azért elárult, Orbánt kedveli, Gyurcsányt viszont utálja, mint a… (meg is mondta, mit). Azt is megtudtuk, hogy a hajdani SZDSZ–MSZP-koalíció miatt fordult el a liberálisoktól. „Hirdettek egy nagyon komoly antikommunista programot, erre a választások után pár héttel összefeküdtek a saját gyilkosaikkal.”

A rendhagyó beszélgetés mély nyomokat hagyott az SZDSZ-alapító Vásárhelyi Máriában, aki sebtében megrajzolta Fábry portréját. (Bár inkább saját önarcképre sikerült.) „Ha nem lett volna hajdan egy tehetséges ember, szót sem érdemelne. Ha a gyűlöletklub többi hangadójához hasonló tehetségtelen, frusztrált, bosszúálló lenne, meg se néztem volna a beszélgetést. (…) De Fábry igazi tehetség volt, saját szakmai generációjának talán legtehetségesebbje.”

Hírdetés

Majd rövid hatásszünet után: „És most egy gyűlölködő, tehetségtelen, kisstílű, frusztrált hazudozót látok” – írja Mária magatartáskutató. „Dőlnek ki a szájából a Fidesz gyűlöletkommandójának patternjei. Mintha (szándékosan kisbetűkkel írja!) schmidt máriát vagy bayer zsoltot hallgatnám. De őket nem hallgatom, mert tudom, hogy belőlük a tehetségtelenség szülte gyűlölet beszél.”

És írja, írja… Ömlik Máriánkból a hatalomból kiszorultak fröcsögő dühe, mely a rendszerváltás óta kiszellőztethetetlenül beleitta magát a magyar közéletbe. (Miközben pártját, hála istennek, már kivitte a parlamenti huzat.)

Borítókép: Fábry Sándor író, humorista, műsorvezető (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Pilhál György – www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »