Fábián Julira emlékeznek a Magyar Zene Házában

A Paloznaki Jazzpiknik és a Fábián Juli Emlékalapítvány szervezésében készülő esten személyes hangvételű, zenés-beszélgetős megemlékezéssel tisztelegnek a fiatalon elhunyt énekesnő munkássága előtt – közölte a Jazzpiknik az MTI-vel. Mint írták, az esemény formabontó lesz a hagyományos emlékkoncertekhez képest: az emblematikus dalokon túl barátainak írt leveleivel, személyes történetekkel és egykori tárgyaival, fellépőruháival, hangszereivel emlékeznek Fábián Juli életigenlő, színes személyiségére.

A május 21-i est egyben Fábián Juli és Zoohacker Shine című közös albuma tizedik évfordulójához is kapcsolódik, a műsorban az albumon szereplő dalok közül válogatnak a résztvevők. Az eseményt online árverés kíséri, amely során a szóban forgó tárgyak megvásárolhatók lesznek. Az online aukción befolyt összegre pályázatot ír ki a Fábián Juli Emlékalapítvány, amely a nehéz helyzetben lévő – beteg vagy munkaképtelen – zenészek és előadóművészeti háttérmunkások számára nyújt anyagi támogatást. A kezdeményezéssel a zeneszerető közönséget célozzák meg, felhívják a figyelmet a megváltozott körülmények közé került, rászoruló zenei szereplők nehézségeire.

Hírdetés

Az aukción Fábián Juli személyes tárgyai mellett kalapács alá kerülnek például Rick Astley személyes tárgyai, valamint egy olyan gitár, amely több Random Tripen szerepelt együtt Fábián Julival. Az Alapítvány ezt a gitárt kifejezetten az emlékestre dedikáltatta több világsztárral, így a Thirty Seconds to Mars-ból Jared Leto, a Rag’n’Bone Man, Paul Kalkbrenner és a Sum 41 autogramja szerepel rajta. A közlemény kiemelte, hogy az aukció társszervezője, a Paloznaki Jazzpiknik életében a kezdetektől fontos volt Fábián Juli szerepe, személyisége és energiája része volt és marad a fesztiválnak, és minden évben megemlékeznek valamilyen formában róla. A Fábián Juli Emlékalapítvány missziója a könnyűzene és a dzsessz területén működő, egészségügyi és/vagy szociális okokból vészhelyzetben, válságban vagy valamilyen átmeneti állapotban lévő, rászoruló zenészek, zenei előadóművészek, oktatók, zeneszerzők, és a zenei produkciókban közreműködő egyéb szakemberek donációja, a szociális és/vagy egészségügyi élethelyzetük, fogyatékosságuk vagy korral kapcsolatos problémáik miatt tartósan vagy ideiglenesen művészetük vagy munkájuk gyakorlásában akadályoztatott művészek támogatása.

Fábián Juli 2017. december 16-án hunyt el rákbetegségben. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt. A szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva 2007-ben és 2008-ban a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. A dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció részese volt: szerepelt az Erik Sumo Bandben, a Barabás Lőrinc Eklektricben, de készített lemezt a Fábián Juli Jazz Riff-fel, Sárik Péter zongoristával és Zoohackerrel is.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »