93 napot töltött 4+6 négyzetméternyi életterű vitorlásán a 8. Vendée Globe földkerülő verseny 8. helyezettje, aki Les Sables d’Olonne kikötőjéből adott lapunknak nagyinterjút. Pályafutása végeztével épít-e új hajót? Mikor jutott ideje naplót írni? Lehet-e csalni az óceánon? Mi a véleménye az IMOCA-60-as vitorlás szabványairól vagy a magyarországi „szakértőkről”? No és persze hány évesnek érzi magát? Fa Nándorral, tabuk nélkül.
„Megfogalmazhatatlan örömérzet” Fotó: Loic Venance / AFP
– Az imént mondta a felesége, hogy még a Déli-óceánon eltűnt a telefonja. Odaveszett?
– Itt van a hajóban, de nem találom, előbb-utóbb előkerül. Még útközben használtam, elővettem belőle különböző információkat, és elraktam, de majd megtalálom, most még itt nagy a felfordulás.
– Közben, amint kikötéskor mondta, maga a hajós is géppé vált az út során, félretéve érzelmi életét. „Visszaállt” már?
– Most épp olyan állapotban vagyok, amikor leeresztettem már, de még semmiféle olyan aktivitás nincs bennem, ami a vitorlázás helyébe került volna. Hazamegyek majd, és vár rám a hétköznapi életem, de még nem tartok ott. Pihentem egy jót, ettem egy jót, családommal együtt vagyok. Egyelőre sikerült még kikapcsolva hagyni az agyamat. A gépi üzemmód már véget ért, már nem kell küzdeni, már nem kell tenni a dolgomat, már tudom, mi az, hogy fázni, eddig ez is olyan evidens volt, mert végig hideg volt a versenyen. A szárazföldi létem még nem igazán kapcsolt be, egy amolyan köztes, „áldott” állapotban vagyok.
– Milyen érzés volt az óceáni pályafutását befejező Fa Nándornak átszakítania a célszalagot a 8. Vendée Globe-on, 93 nap után? Finoman szólva is felszabadultnak tűnt.
– Megfogalmazhatatlan örömérzet volt bennem. Egyvelege a megkönnyebbülésnek és a frusztráció megszűnésének. Hosszú ideig benne voltam az egészben, és nem volt kiút, mindig menni kellett, tenni a dolgomat, életben tartani a hajót és önmagamat. Amikor beérkeztem, az volt bennem, hogy az történt, amit szerettem volna, igazán elégedett lehetek. Óriási öröm és megtiszteltetés volt partot érni. Ott volt velem a családom és a barátaim, komplex élmény volt.
„Már nem kell küzdeni, már nem kell tenni a dolgomat” Fotó: Loic Venance / AFP
– Felesége segítségével nyomon követhettük a befutó minden eseményét is, ő ugyanakkor csapattagként vett részt a négyéves projektben. Nyilván jár neki egy dicséret az ön részéről azért, mert a magánéletet érintő kérdéseket helyesen elhárította. Ugyanakkor a befutó utáni gyorsértékelésben ön utalt arra, hogy voltak megingások az érzelmi élet kikapcsolásában. Említene erre egy-két példát?
– Az ember nem tudja teljes mértékben kikapcsolni az ember voltát. Amikor kaptam egy levelet otthonról, ugyanúgy volt bennem öröm vagy aggódás. Amikor beültek az autóba, és jöttek ki elém Franciaországba, tudtam, hogy tél van, és csúsznak az utak. Voltak kisebb visszazökkenések, de a napok, az órák és a percek teljesen máshogy teltek, amikor a dolgomra kellett figyelnem. Van agyam, van idegrendszerem és vannak érzelmeim, és hát valamikor kicsöppen az ember a gépi üzemmódból, és ordít a kormányállásban, mint a fába szorult féreg, nem értve, hogy miért vagyok olyan helyzetben, amilyenben.
– Ezek valóságos érzelmeknek „tűnnek”.
– Éreztem igazságtalanságot a hajón, ami persze nem volt az, mert a természet úgy működik, ahogy működik, én pedig ott vagyok, ahol vagyok. Nem mindig az történik, amire számít az ember, aztán néha nehezen éli meg. De minden alkalommal rájövök, hogy hiába ordítozom, csak magammal kiabálok, senki nem figyel rám. Aztán abbahagyom, és mosolygok magamon, hogy milyen vén marha vagyok. A természet működik, nincs velem, nincs ellenem, meg kell találnom a helyem, ez a küzdés maga.
– 93 napon át hánykolódott az óceánon. Mekkora az élettér a Spirit of Hungaryn?
– A kormányállás 4 négyzetméter összesen, ebből 2 négyzetméter fedezékes, fedett, a másik 2 nyitott. A kabin, amiben tudok mozogni, 2-szer 3 méter, de ennél még kisebb kellene, mert amikor a hajó gyorsan megy, és dobálják a hullámok, nagyon nehéz megkapaszkodni. Az orrban van egy nagyobb tér, ahol emiatt még nehezebb mozogni, de szükség van rá, onnan veszem elő és oda teszem el a vitorlákat. Ezekkel a nagy terhekkel, a könnyűszeles vitorlákkal dolgozni nagyon komoly fizikai feladat is.
„Amikor kaptam egy levelet otthonról, ugyanúgy volt bennem öröm vagy aggódás” Fotó: Loic Venance / AFP
– Amikor megérkezett, láttuk a felvételeken, remekül kitombolta magát szerda este. Sikerült egyből elaludni?
– Érdekes, hogy ez a fajta visszaváltás nekem könnyen megy. Sok versenyző panaszkodik, hogy lefekszik, de nem tud elaludni, mert úgy érzi, hogy még dolga van. A buli után elmentem, lefeküdtem, és aludtam 8 órát mozdulatlanul. Reggel pihenten ébredtem, és ettem egy emberi, szárazföldi reggelit. Ez a hétköznapokban evidenciának tűnő dolgok nagyon nagy örömöt tudnak okozni. Én sokkal jobban érzem, hogy a mi civilizált világunk mennyi szépséget, mennyi biztonságot, mennyi jót ad, mint az, aki egyfolytában benne van. Sokszor az emberek nem látnak ki a panaszból, egy túrót van bajuk! Fogalmuk sincs, hogy mi a baj, már maguknak gyártják. A legegyszerűbb reggelitől kezdve a meleg zuhanyig mindent értékeltem. Ezek embertelenül szép dolgok.
– Az út során mi segítette ébren maradni, amikor kellett? Említette, hogy percekből összerakva napi mintegy 3 órát aludt.
– Na, itt kell kikapcsolni az érzelmi világot. Küzdök egy órát, közben leizzadok, mint egy ló, aztán tíz perc múlva megváltozik a szél, és kezdhetek mindent elölről. Én itt hiába reklamálok, hiába panaszkodok, hiába vagyok fáradt, újra kell csinálni. Hogy háromszor kell megcsinálnom valamit egymásután, van ilyen. Aztán vannak olyan órák, amikor az embernek semmi speciális dolga nincs, csak próbál pihenni, olvasni, írni, navigálni. Napi 4-5 órát töltöttem a térképasztalnál, a meteotaktika egy nagyon izgalmas dolog, sok időt igényel…
– …főleg, ha az ember mérgében eldobja, amit letöltött.
– Meg kell csinálni.
– Talán a magány az, ami a magunkfajta közönséges földi halandóknak az óceáni szólóvitorlázásról eszébe jut. Segítettek önnek az egyedüllét feldolgozásában a rendelkezésre álló modern eszközök?
– Azért nem úgy mentem el, hogy három hónapig se kép, se hang. Folyamatosan telexen kapcsolatban voltam a családommal és néhány versenyzőtársammal. Sokat segít, hogy kommunikál az ember más emberi lényekkel. A civilizáció áldásai nekem azért részben megvoltak, olvasni, zenét hallgatni pedig komoly felüdülés és szórakozás volt. És ott volt a hajónaplóm is.
„Az ember a percben él. A jelenidő van csak” Fotó: Loic Venance / AFP
– Azonnal írt?
– Igen, ahogy történtek az események, rögtön. A friss élményt írtam meg mindig. Ha délután akartam volna megírni, ami reggel történt, már nem emlékeztem volna rá, nem tudtam volna visszaadni a hangulatát, annyi minden zajlik. Az ember a percben él. A jelenidő van csak. A navigáció egy kicsit más kérdés, mert 10 napos előrejelzéseket töltök le.
– Írta a naplójában azt is, hogy megvan a fejében az a hajó, ami versenyképes a mostani uszonyos generációval, amivel a győztes Armel Le Cléac’h húsz nappal gyorsabb volt a SoH-nál. Megépül ez a hajó vagy sem?
– A fejemben tényleg megszületett a hajó, amiről beszéltem, pontosan tudom, milyennek kéne lenni, az a típus vagyok, aki három dimenzióban lát. De nem fogom megépíteni, az én időm lejárt, megöregedtem. Nincs olyan négy évem, hogy most egy következő Vendée Globe-on, 67 évesen visszatérjek, és versenyképesen akarjak vitorlázni. Butaság volna, mert nem vagyok rá képes. Ettől még tudom, hogy ez a hajó hogy nézne ki, amivel nyerni lehetne. Magamnak biztosan nem fogom megépíteni.
– Más hajósnak segíthet megépíteni?
– Igen, és van is érdeklődés rá. Lesz olyan versenyző, akinek segítek. Nem valószínű, hogy magyar. Más nációkban már megfogalmazódtak olyan ambíciók, hogy esetleg valaki belép ilyen módon segítőtársnak. Nem tudom még, nagyon az elején járunk. A következő fél évben kialakul, hogy kinek mire van szüksége, és hogy kinek kell az a tudás, ami nekem van.
– Az új-zélandi Conrad Colman lesz az utód, akivel legutóbb az óceánon duóban vitorlázott, és most ön mögött érkezik célba?
– Nem rá. Conrad járja a maga útját. Nagyon jó barátságban vagyunk, kölcsönös a tisztelet. Vívtunk most egy házi versenyt egymással, aminek az eredménye az lett, ami. De mi nem vagyunk olyan viszonyban, hogy Conrad Colman az én fejemben megszületett hajóval akarna vitorlázni. Van itt éppen elég fiatal jelölt, akik viszont érdeklődők, és nyitottak arra, amit én tudok.
„A természet működik, nincs velem, nincs ellenem, meg kell találnom a helyem, ez a küzdés maga” Fotó: Loic Venance / AFP
– Mi vár önre most a pihenés után? Töri-e új kihívásokon a fejét?
– Visszalépek a saját életembe, a jól kitaposott világomba. Van egy cégem, van érdeklődés, tehát nem fordul fel fenekestül az életem. Az más kérdés, hogy vannak tapasztalataim, amiket valamilyen módon majd hasznosítok. Nem születik új világ attól, hogy most egy versenyt lefutottam.
– Mennyire volt elégedett a felkészüléssel? Kérdezem ezt azért, mert a hajó kvalifikációjáig sok nehézsége volt: egy próbaversenyen eltört az árbóc, egy másik viadalon késve ért oda a New York-i rajthoz, ezért nem tudták felkészíteni a SoH-ot, le is kellett mondani az óceánátkelésről.
– Nem így kellett volna sok mindennek történnie, ahogy történt. Magára a Vendée Globe-ra tökéletesen fel tudtam készülni. És most az sértődik meg, aki akar, de azért sikerült, mert magam csináltam mindent. Voltak segítőtársaim, de olyan emberek, akik azt tették, amit kértem, és nekem nagyon fontos, hogy olyan emberek legyenek körülöttem, akiknek az önbizalma sokkal kisebb, mint a tudása. Elegem volt azokból, akiknél ez fordítva van, és csak a hibát meg a bajt okozzák. Nagyon jó szándékú emberek vesznek körbe, aminek nagy szerepe volt abban, hogy szinte hiba nélkül tudtam végigmenni a pályán.
– A hajóval mi történik majd?
– Az a jövő zenéje, erről most nem beszélek, ne akarjon mindenről tudni. Versenyezni fog nyilván, megtalálja a maga helyét. Mindenre én sem tudok válaszolni. Most értem ki a szárazföldre, a járással ismerkedem.
„Nekem nagyon fontos, hogy olyan emberek legyenek körülöttem, akiknek az önbizalma sokkal kisebb, mint a tudása” Fotó: Olivier Blanchet / AFP
– Akkor arra sem kapunk választ, hogy a magyar érdeklődők megcsodálhatják-e a 77-es hajót.
– Nézze, ez eddig sem volt titok. Nagyon sok hazai vitorlázót meghívtam, hogy jöjjenek ki velem edzésre, hogy tudják, miről beszélek. Sok szakértőt – aki otthon nagy, menő vitorlázó, s elmondja a véleményét – vártam a hajómon, hogy értse is, amiről beszél. És nem jöttek. A hajóm nyitott lesz a jövőben is, amíg megvan, és én rendelkezem fölötte.
– Nem bánta meg, hogy másfél évtizedet az óceáni világból úgyszólván kiszakított, és az itthoni dolgokra összpontosított?
– Nem, akkor nekem az volt az utam, az életem, a családommal kellett lennem. Én a normális életemből szakadtam ki erre a négyéves ciklusra, amíg felkészültem a Vendée Globe-ra, és végigmentem.
– Most, amikor beszélünk, két napja fejezte be a versenyt. Hány évesnek érzi magát?
– Pont 63-nak, amennyi vagyok, de egy 40 éves ember kondijában vagyok. És ennek nagyon örülök, mert reagálhatott volna úgy is a szervezetem, hogy mindenem fáj, tönkremegy, és a roncs jön vissza. De sikerül jól fölszívnom magam, és nagyon jó állapotban vagyok.
– A testi-fizikai felkészülés hogy nézett ki?
– Ötven év. Az elmúlt ötven év az mind az volt. Nem lehet készen állni egy hónap alatt, egy teljes élettel kell készülni, aki nem így csinálja, az mind elvérzik közben.
„Egy teljes élettel kell készülni” Fotó: Loic Venance / AFP
– Magán a Spirit of Hungaryn mit változtatna építőként, ha most kellene vele újra elindulni?
– Mindent. És erről el is mondok mindent, ha hazaértem. Megterveztem egy nagyon klassz hajót, nagyon szeretem. A Spirit of Hungary egy fantasztikus hajó, de hajó, a legklasszikusabb értelemben. Gyönyörű szép és megbízható.
– Az oldaluszonyos csodákra céloz, amelyeket sokan már nem is tekintenek hajóknak?
– A jövő nem a hajóké, hanem a masináké. Amivel a jövőben nyerni fognak, az nem hajó, hanem valami más. A mostani „szárnyas gépek” is már masinák, és ez a dolog még inkább ebbe az irányba fog elmenni.
– A verseny utáni nemzetközi sajtótájékoztatón megfogalmazott egy üzenetet a versenyigazgatóság felé a hajókkal kapcsolatban. Mi volt ez pontosan?
– Jelen pillanatban nyolc darab vitorlával indulhat útnak egy versenyző, és semmiből nincs tartalék. Nekem elszakadt kettő is, onnantól az hiányzik, egy nagy lyuk a teljesítményben. Azt üzentem, hogy ezekben a versenyekben sokkal több energia, munka, idő van, minthogy egy darab tartalék vitorlán múljanak dolgok. El kell gondolkodni azon, hogy legalább lehessen egy tartalék vitorla. Senkit nem akarok meggyanúsítani, de nem vagyok benne biztos, hogy egyébként mindenki nyolc vitorlával ment el; vannak olyan teljesítmények, amelyeket nem lehet hibátlanul végignyomni. Akik hetvenegy-két nap alatt végigdöngetik a versenyt, azok még nagyobb eséllyel tudnak hibázni, még több a szakadás esélye is. Az, hogy végig jól mennek, lehet egyrészt szerencse vagy ügyesség kérdése, de ezt át kell majd beszélni még. Ahogy a szárnyas hajók ügyét is.
– Tervez a Vendée Globe-nak dolgozni, akár csak szakértőként is?
– Ez felkérés kérdése. Ha hívnak, igent mondok.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
