F1: Norris már pezsgőzhet, vagy lesz még Piastrinak comebackje?

F1: Norris már pezsgőzhet, vagy lesz még Piastrinak comebackje?

F1: Norris már pezsgőzhet, vagy lesz még Piastrinak comebackje? Orosky Tamás2025. 11. 10., h – 18:23

Három futammal a Forma–1-es világbajnokság vége előtt megnéztük, mi dönthet a McLaren párosának különmeccsén – Verstappen alighanem kiszállt a buliból Sao Paulóban.

Paradox a helyzet: a címvédő és négyszeres világbajnok óriásit versenyzett Brazíliában (ahogy a helyi lapok írták, ment, mint az isten), mégis búcsút inthet az újabb vb-elsőségről szőtt álmainak. Boxutcából rajtolva, defekttel hátráltatva is feljött a 3. helyre, sőt még a 2. pozícióban autózó Antonellit is támadta. 

Ennek ellenére ő is érzi, hogy Norris 49 pontos előnye túl sok három nagydíjjal a szezon vége előtt.

 „Már így is rengeteg pontot veszítettünk a szezon elejétől egészen a közepéig. Az, hogy egészen eddig ebben a helyzetben voltunk, eléggé meglepő volt, de reálisnak kell lennünk, az egész idényben nem voltunk elég jók” 

– jegyezte meg önkritikusan a holland.

Norris már pezsgőzhet?

Ahhoz, hogy az újabb címvédésének legalább az elméleti esélye meglegyen, gyakorlatilag két Norris-nullázásra lenne szükség alhangon. Márpedig a brit pilóta újonc évét leszámítva, amikor négyszer adott fel futamot, ilyesmi csak 2022-ben esett meg vele (az egész szezont figyelve). Egyébként csak 1-1 kiesést produkált idényenként. S ha ehhez hozzávesszük, hogy Verstappennek szinte mindent be kellene söpörnie a hátralevő három versenyhétvégén, a „holland vonalat” el is vethetjük.

Vagy a számok nyelvén: a fogadóirodák 13-szoros oddsa egyértelműen az irreális kategóriába sorolja a Red Bull-os vb-elsőségét.

Számok és adatok

Piastri 7-ese sem azt sugallja, hogy az ausztrálnak olyan sok esélye lenne visszaelőzni a csapattársát, főleg nem jelenlegi formája alapján. De a száraz matematika még úgy-ahogy reálissá tehet komolyabb izgalmakat: ha Norris például hoz három 2. helyet és egy sprintes 3. pozíciót a hátralevő hétvégéken – ami relatíve nem egy rossz teljesítmény –, még így is elfogyna az előnye Piastrival szemben (akinek persze 100%-ot kellene besöpörnie).

Valószerűbb lehetne egy Norris-kieséssel kalkulálni, ami azért technikai sportág lévén befigyelhet. De így vagy úgy, érdemes közelebbről is megvizsgálni a mclarenes házicsata aspektusait.

Érdekes A 2025-ös idényt Norris kezdte jobban, majd az ötödik nagydíj után, Szaúd-Arábiában adta át a stafétát Piastrinak. Az ausztrál előnye hullámzott, de kitartott egészen a 20. versenyig. Mexikóvárosból azonban már Norris tért haza 1 pontos előnnyel, amit most 24-re növelt. Azaz nem váltották egymást a pilóták folyamatosan az élen.
 Tavaly – amikor a 24-es futamszám debütált és először csaphatott össze úgy istenigazából házon belül a két matador – Norris eléggé elverte Piastrit, 15:9 avagy 374:292 pont volt az arány a javára. Most 12:9-nél és 390:366-nál járunk, azaz még ki lehet hozni a döntetlent.
 Ha abban bíznánk, a 2024-es finisből biztosabban lehet következtetni az idei hajrára, tévednénk. Las Vegasban 6-7-tel zártak, Katarban Norris betlizett (10. hely), Abú-Dzabiban Piastri (10. hely).

Két hét múlva Amerikában, aztán november végén, majd december elején a Közel-Keleten kiderül, hogy – Piastri szavaival élve – ki tudta kihozni belőle a legtöbbet.

Hírdetés

Kapcsolódó cikkünk Győr |

A közeljövőben megalakuló Hungaroring Autó-Motor Sport Külső Tanszék az eddiginél is komplexebbé teszi a motorsporttal kapcsolatos felsőfokú oktatást Győrben.

A Széchenyi István Egyetem képzési portfóliójának fontos részévé vált a szeptemberben indult technikaisport-menedzser képzés, amely elsősorban a menedzsment- és sporttudományi kompetenciákra fókuszál. Olyan előadókkal dolgozik együtt az egyetem, mint Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Hegedűs Andor, az Aston Martin F1 Team mérnöke vagy épp Boriszov Dániel, Michelisz Norbert háromszoros túraautó-világbajnok versenymérnöke (Hyundai TCR).

Ez a képzés teszi még komplexebbé az új tanszék kínálatát, amely a már korábban is létező motorsportmérnöki mesterszakot egészíti ki: utóbbi a mérnöki-technológiai elemekre helyezi a hangsúlyt.

„A modern motorsport összetett, multidiszciplináris terület: az aerodinamika és járműdinamika mellett legalább ilyen lényeges a menedzsment, a versenystratégia, a sporttudomány, az adat- és teljesítményelemzés. A Hungaroring Autó-Motor Sport Külső Tanszék ennek az ökoszisztémának ad magasabb szintű, nemzetközi integrációra is alkalmas intézményi keretet. Gyakorlatorientált képzésével és kutatás-fejlesztési céljaival az innováció meghatározó központjává válhat Közép-Európában”

– magyarázta lapunknak Hancz Gábor, az egyetem kommunikációért felelős igazgatója.

A Hungaroringgel szoros partnerségben további magyarországi és külföldi élvonalbeli mérnökök, csapatvezetők, sportigazgatási szakemberek, adott esetben versenyzők oktatásba való bevonása is szerepel az egyetem terveiben.

Kapcsolódó cikkünk

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Mexikói Nagydíjon, és átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben a futamon ötödikként záró csapattársától, Oscar Piastritól.

A 25 éves Norrisnak ez az idei ötödik és pályafutása 10. futamgyőzelme, előnye az összetettben egy pont ausztrál márkatársával szemben. Norris mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője végzett másodikként Mexikóvárosban, míg a dobogó alsó fokára a címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája állhatott fel. A rajt utáni első kanyarba a pole pozícióból startoló Norris ért be elsőként, mögötte Leclerc, Lewis Hamilton (Ferrari) és Verstappen küzdött egymással. Mivel a címvédő a tülekedésben a kerékvetőre szorult, nem tudott megfelelően fékezni, elhagyta a pályát és a bukótéren átvágva tett szert előnyre, így aztán visszatértekor át kellett adnia néhány pozíciót azoknak a riválisoknak, akiket a pályán kívül hagyott le.

Norris senkitől sem zavartatva száguldott az élen, Leclerc második volt, Hamiltont pedig Verstappen támadta meg a harmadik helyért, de amint elment mellette, a hétszeres vb-győztes brit megpróbálta visszaelőzni. A próbálkozás nem sikerült tökéletesen, Hamilton elhagyta a pályát és szabálytalanul – a füvön áthajtva – tért vissza Verstappen elé, ezért 10 másodperces időbüntetést kapott a versenybíróktól. A 20. körben Norris már majdnem kilenc másodperccel vezetett Leclerc előtt, harmadikként pedig a megbüntetett Hamilton száguldott. Verstappen ötödik volt, a Hamiltonnal vívott csatája közben ugyanis Oliver Bearman (Haas) megelőzte őt és feljött negyediknek. Piastri a rajt után kilencedik volt és csak egyetlen pozíciót tudott javítani az első húsz körben.

A 20. körben Norris már majdnem kilenc másodperccel vezetett Leclerc előtt, harmadikként pedig a megbüntetett Hamilton száguldott. Verstappen ötödik volt, a Hamiltonnal vívott csatája közben ugyanis Oliver Bearman (Haas) megelőzte őt és feljött negyediknek. Piastri a rajt után kilencedik volt és csak egyetlen pozíciót tudott javítani az első húsz körben.

A 24. körben a Ferrari kerékcserére hívta Hamiltont, aki ekkor letöltötte a 10 másodperces büntetését, emiatt jelentősen visszaesett, sőt, az egy körrel később a boxban járó Piastri is előtte tért vissza a pályára.

A második helyről Leclerc a 31., az élről Norris pedig a 34. körben cserélt kereket, utóbbinak azonban olyan nagy előnye volt már az ekkor második Verstappen előtt, hogy simán visszaállt az első pozícióba.

Néhány körrel később Verstappen is friss abroncsokat kapott és nyolcadiknak tért vissza a mezőnybe. Ekkor Norris vezetett magabiztos előnnyel, mögötte Leclerc és Bearman száguldott a második és a harmadik helyen. Őket egy hármasfogatban követte Andrea Kimi Antonelli (Mercedes), George Russell (Mercedes), valamint Piastri, majd sorrendben Hamilton és Verstappen következett.

Bearman, Russell, Piastri és Antonelli – illetve Hamilton – a 48. és a 49. körben másodszor járt a boxban friss gumikért, ezzel Verstappen harmadik helyre jött fel.

A hajrában Piastri felkapaszkodott ötödiknek, Verstappen harmadik maradt Leclerc mögött, a negyedikként záró Bearman pedig F1-es pályafutása legjobb eredményét érte el.

A világbajnoki idény két hét múlva Brazíliában folytatódik.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »