F1 Japán Nagydíj után: Lando Norris leckét kapott

F1 Japán Nagydíj után: Lando Norris leckét kapott

Így értékelte a világsajtó a holland szupersztár teljesítményét Japánban.

A nemzetközi sajtó elsősorban a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen mesteri teljesítményéről és Lando Norrisnak adott leckéjéről írt a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat követően. AZ ÖSSZEFOGLALÓT ITT LÁTHATJA.

Nagy-Britannia

Telegraph: „Max Verstappen a pole pozícióból rajtolva nyerte meg a Japán Nagydíjat és ezzel egy pontra megközelítette a világbajnoki pontverseny élén álló Lando Norrist, miközben az első hat helyezett pontosan abban a sorrendben ért célba, ahogyan elstartolt.”

Daily Mail: „Mestermunka volt ez Maxtól. Nem idegeskedett a pole pozícióból rajtolva, és a leintésig csak a hátát látták a többiek. A vasárnapi Japán Nagydíjon aratott győzelme során egyetlen alkalommal sem hibázott és első 2025-ös sikerével a vb-pontversenyben feljött az éllovas Lando Norris és a harmadik Oscar Piastri közé másodiknak.”

Independent: „Max Verstappen nyerte a Japán Nagydíjat, miután a boxutcában megvívott az első helyért Lando Norrisszal. A holland vb-címvédő sorozatban negyedszer nyert Szuzukában, miután a McLaren-versenyzők késői támadását visszaverte.”

The Sun: „Max Verstappen visszatért a megszokott pozíciójába és idénybeli első futamgyőzelmét aratta Japánban.”

Olaszország

Gazzetta dello Sport: „Nincs Maxhoz hasonló. A holland vb-címvédő megnyerte a Japán GP-t, sikerét pedig a szombati kivételes körével elért pole pozícióra építette. Talán több is ez, mint egy sima győzelem, miután zseniális gumikezelésének eredményeként ki tudta védeni a két McLaren visszafogott támadásait.”

Tuttosport: „Szuper Verstappen, a Ferrari nem ért oda a dobogóra Japánban: Leclerc negyedik, Hamilton hetedik. A vb-címvédő egymás után negyedszer diadalmaskodott Szuzukában.”

La Repubblica: „Maranello még mindig dobogós helyezés nélkül áll, Max viszont Szuzuka mesterévé vált. A McLarennek nem sikerült győznie, de komoly előnyre tett szert a konstruktőri vb-pontversenyben.”

Hírdetés

Spanyolország

Mundo deportivo: „Max Verstappen Japánban megmutatta Lando Norrisnak, hogy ki a világbajnok, és mesteri leckét adott neki abból, hogyan kell egy versenyt megnyerni, illetve milyen sokat kell még tanulnia és javulnia a brit pilótának, hogy utolérje Maxot.”

Marca: „Verstappen egy szörnyeteg… Nem az övé a legjobb autó egy körön, vagy versenytempóban, de így is képes volt arra, hogy a sokkal gyorsabb McLareneket minden szempontból lenyomja.”

Sport: „Max Verstappen ellenállt a McLaren nyomásának Szuzukában és sorozatban negyedszer nyerte meg a Japán GP-t. A szombati hihetetlen időmérős köre volt a kulcs ahhoz a győzelemhez, amelynek során maga mögött tudta tartani a futamon Lando Norrist és Oscar Piastrit.”

Franciaország

L’Équipe: „A pole pozícióból rajtoló Max Verstappen felül tudott kerekedni mindkét McLarenen, és sorozatban negyedszer vezette sikerre a Red Bullt a Japán Nagydíjon. Lando Norrist és Oscar Piastrit ebben a sorrendben tartotta maga mögött. A nyolcadikként célba ért Isack Hadjar (RB) pályafutása első vb-pontjait szerezte a Forma-1-ben.”

Le Sud-Ouest: „A négyszeres vb-győztes Max Verstappen (Red Bull) vasárnap mindenfajta izgalom nélkül nyerte meg az idei világbajnokság harmadik futamát, a szuzukai Japán Nagydíjat. A pole pozícióból startoló holland versenyző fölényben volt mindkét McLarennel, a brit Lando Norrisszal és az ausztrál Oscar Piastrival szemben is, akiket 1.4, illetve 2.1 másodperccel előzött meg a leintésnél.”

Ausztria

Kleine Zeitung: „A kevés izgalmat hozó Japán Nagydíjon a győztes Max Verstappen és a második Lando Norris boxutcai találkozása volt a legérdekesebb pillanat. Egyszerre cseréltek kereket, a kihajtásnál pedig Verstappen volt valamivel előrébb, de Norris nem akarta megadni magát és a pálya melletti füves részen kötött ki.”

Svájc

Blick: „Csak a boxutcában volt némi izgalom. Verstappen tovább építette japán győzelmi sorozatát. Hiába voltak fölényben a szabadedzéseken, a McLaren duója, Lando Norris és Oscar Piastri kikapott Max Verstappentől Szuzukában.”

Tagesanzeiger: „Hirtelen a füvön – egy boxkiállás okozta a legnagyobb izgalmakat Verstappen diadala során. A holland címvédő nyert Szuzukában és nyomás alá helyezte Lando Norrist.”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »