F1-es szakíró: a Red Bull és a Mercedes akár félévnyi előnyt is összeszedhetett a többiekhez képest

F1-es szakíró: a Red Bull és a Mercedes akár félévnyi előnyt is összeszedhetett a többiekhez képest

Teljesen nulláról, mindenféle korábbi Forma–1-es tapasztalat nélkül fejlesztett saját motort az Audi, melynek idei szereplését mindenképpen érdemes lesz figyelni – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője beszélt arról is, miért várhatja a többi csapathoz képest nagyobb reményekkel a szezonkezdetet a Red Bull és a Mercedes, továbbá kitért arra is, hová vezethet az energiaitalosoktól menesztett Christian Horner útja.

A Forma–1-es csapatok közül elsőként az Audi vitte pályára idei versenyautóit. Az R26-ossal a shakedown (rendszerteszt) keretében a Circuit de Catalunyán köröztek, ahol a január végén esedékes privát tesztet is rendezik. A mostani teszten Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto is volán mögé ült. Az Audi gyári csapata idén tulajdonképpen a Stake helyét veszi át az F1-ben, amely korábban Sauber néven szerepelt a világbajnoki sorozatban. A motorsportol.hu főszerkesztője az InfoRádióban emlékeztetett: december 19-én jött el az a történelmi pillanat, amikor az Audi szerelői és mérnökei elkészültek az istálló saját tervezésű motorjával a 2026-os szabályoknak megfelelően.

„Gyakorlatilag teljesen nulláról, mindenféle korábbi Forma–1-es tapasztalat nélkül vitték véghez mindezt, úgyhogy őket érdemes lesz árgus szemekkel figyelni egész évben.

Az eredményektől függetlenül nagyon érdekes fejlemény, hogy egy olyan márka, amely utoljára a második világháború előtt volt jelen a Grand Prix-versenyzés világában még Auto Union néven, most belevág az F1-es szereplésbe”

– jegyezte meg Vámosi Péter.

A két pilóta – Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto – még nem tett hivatalos nyilatkozatot az idei autóval kapcsolatban, hiszen az Audi csak január 20-án, Berlinben tartja a bemutatót, de a kiszivárgott felvételek alapján nagyon ígéretesnek tűnik a versenygépük. A szakíró a képek és a videók kapcsán elmondta: a Stake 2025-ös konstrukciójához képest az Audi idei autói hosszban és szélességben is kisebbek, ami az utcai pályákon – például Monte-Carlóban – nagy előny lehet.

200km shakedown and filmng day completed …. Both Nico and Gabs drove the R26 at the Barcelona circuit. #audif1 #f1 full media film out soon. Teaser below….. pic.twitter.com/xHMSo8LAV0

Hírdetés

— Audi F1 Racing Team (@audi_f1stars) January 10, 2026

A 2025-ös év egyik F1-es bombahíre volt Christian Horner nyári eltávolítása a Red Bull csapatvezetői posztjáról. Az utódja Laurent Mekies lett, aki megígérte, hogy jobb kapcsolatra törekszik a riválisok vezetőivel, csapattagjaival, és elmondása szerint nem lesz olyan ellenségeskedés, mint amilyen bizonyos szituációkban kialakult a Red Bull és a Mercedes, illetve a Red Bull és a McLaren vezetése között. Vámosi Péter is azt emelte ki Laurent Mekies eddigi nyilatkozataiból, hogy csapatvezetői szinten a jövőben nem lesznek szurkálódások, nyers odamondogatások. Mint mondta, az energiaitalosok új csapatvezetője egy „barátságos mérnökember”, aki anno Baumgartner Zsolt szerelőjeként kezdte F1-es pályafutását a Minardinál.

A motorsportol.hu főszerkesztője szerint Laurent Mekies „mentálisan és jellemében sem egy olyan minden lében kanál karakter, mint amilyen Christian Horner”, akiről egyébként azt hírlik, hogy lesz számára visszaút a Forma–1-be, ugyanis szakmai berkekben azt pletykálják, hogy „az Alpine csapatához fogja bevásárolni magát”. Úgy tűnik, erre van nyitottság a francia istálló részéről is.

Vámosi Péter hozzátette: azért még vannak bizonyos jogi akadályai annak, hogy ez a nagy egymásra találás megvalósuljon, így

nem számít arra, hogy 2026 nyara előtt bármi bejelentés történne Christian Horner lehetséges szerepvállalásával kapcsolatban az Alpine-nál.

Szintén nagy változás a Red Bull háza táján, hogy Helmut Marko szaktanácsadó a hivatalos bejelentés szerint saját elhatározásából nyugdíjba ment, illetve azt is rebesgették egy időben, hogy eligazolhat az osztrák csapattól Gianpiero Lambiase, a négyszeres világbajnok Max Verstappen első számú versenymérnöke. Az olasz-brit szakembernek több kérője is volt, hírbe hozták a Williamsszel és az Aston Martinnal is, ráadásul utóbbi istállónál magasabb pozíciót kínáltak neki, de a napokban megerősítették, hogy a 2026-os szezon végéig biztosan marad a Red Bullnál. Vámosi Péter szerint ez mindenképpen jó hír az energiaitalosoknak és személyesen Max Verstappennek is, ugyanis Gianpiero Lambiase „nagy titkok tudója”.

A szakíró kiemelte, hogy az Audi mellett a Red Bull a másik olyan F1-es csapat, amely saját erőforrást fejlesztetett, bár az osztrák istállónál ez a Forddal közösen valósult meg. Hozzátette, hogy az elmúlt években több olyan szakember, mérnök érkezett a Red Bullhoz, akik korábban a Mercedesnél dolgoztak, így elviekben „érkezhetett onnan olyan tudás, aminek nem biztos, hogy kellett volna”. Vámosi Péter szerint a jelenlegi információk alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Red Bull és a Mercedes motorja akkora pluszt jelent, hogy akár félévnyi előnyt is szerezhetnek a többiekhez képest.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »