Ezzel rohanhat le bárkit Kína: hat részre válik az új drón, túlterhelve az ellenség légtérvédelmét

Ezzel rohanhat le bárkit Kína: hat részre válik az új drón, túlterhelve az ellenség légtérvédelmét

Nagyobb utat képes megtenni a hagyományos modellekhez képest az az új kínai drón, ami több kisebből áll össze.

Átírhatja a légi hadviselés szabályait Kína – számolt be róla a HVG. A lap szerint olyan, moduláris drón készül, mellyel a kínai légierő egyszerűen túlterhelheti az ellenséges légtér védelmét.

A drónt a kínai Nankingi Repülési és Űrhajózási Egyetem tudósa, Si Csevej fejlesztette ki a csapatával. A repülő eszköz kettő, három de akár hat különálló egységre is szét tud válni. Ezeknek egy-egy propellerük van, és úgy lebegnek, akár hagyományos társaik, miközben felderítési, követési és támadási feladatokat is el tudnak látni.

Az Acta Aeronautica et Astronautica Sinica című tudományos lapban jelent meg publikáció szerint a moduláris drón kétszer nagyobb távolságot képes megtenni, mint hagyományos többrotoros változata. A drónok repülési hatékonysága a szétválás után is több mint 40 százalékkal volt magasabb, mint a hagyományos szerkezeteké.

Hírdetés

A kutatók a fejlesztéskor a juharmagból nyertek ihletet. Ennek olyan egyedülálló szerkezete van: van egy szárnyhoz hasonló sziklevele, ami lehetővé teszi, hogy szeles időben lebegjen, vagy akár magasabbra is tudjon emelkedni.

A csapat szélcsatornában tesztelte a különböző egységeket, hogy kiderüljön, milyen alakzatban kell összeszerelni a drónokat ahhoz, hogy a leghatékonyabban tudjanak repülni. Végül sikerült ezt megtalálni, a tesztek pedig azt mutatták, hogy külön-külön és egyben is rendkívül stabilak voltak a szerkezetek.

A tesztek során kiderült, hogy egyedül a repülési sebesség marad el a hagyományos drónokétól, ám mivel a cél az, hogy a légtérben az eszközök mennyisége bénítsa meg a légvédelmet, így az nem feltétlenül jelent hátrányt.

HVG


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »