Ezzé lett német hazátok! (I. rész)

Ezzé lett német hazátok! (I. rész)

Mikor elfogadásról és toleranciáról beszélünk, általában nem a hadsereg szokott elsőként eszünkbe jutni. Még akkor sem, ha a két kifejezés alatt az eredeti, pozitív jelentésüket értjük és nem azt, amivel a liberális lobbisták megrontották őket. Megdöbbentő, hogy nem telt el száz év a Wehrmacht és a különböző SS-alakulatok létezése óta, s máris annyit süllyedt a német hadsereg színvonala, mintha évszázados távlatokban vizsgálódnánk.

Anastasia Biefang inkább emlékeztet egy liberálisok által felkapott celebre, mint valódi katonára, de hát a kvóták és a politikai korrektség világában már rég nem érdekel senkit a valódi tehetség. Biefang ugyanis az első transzszexuális női parancsnok a Bundeswehr kötelékében, magyar rendfokozatokra lefordítva (eddig) az alezredes rangig vitte. Három évvel ezelőtt érkezett Storkowba az akkor 46 éves férfi (vagy nő, vagy igazából már én sem tudom…), hogy átvegye a parancsnokságot az ott állomásozó informatikai zászlóalj felett. Cikkünk apropója, hogy három év után "könnyes búcsút" veszünk tőle, ugyanis ez év október 27-től áthelyezik Bonnba, ahol osztályvezetőként fog dolgozni a kibertérrel és információs térrel foglalkozó parancsnokságon.

A Bundeswehr kötelékein belül teljesen átlagos, hogy akár 3 év után áthelyeznek valakit, de vajon miről kellene szólni egy írásnak, ami kvázi "számot vet" az elmúlt évek tanulságairól? Elért eredményekről, tapasztalatokról, fejlődésről? Hát nem! Mi másról, mint az elfogadásról?
Biefang ódákat zeng róla, hogy mennyire elfogadták mind a kisvárosban, mind pedig a hadsereg kötelékében, ahol szolgál. Karrierje egyébként 26 évvel ezelőtt indult, akkor még férfiként (a vezérkari képzésen szerzett érdemeit is férfiként szerezte), ám 5 évvel ezelőtt "coming outolt", mert egy ideje már nőnek érezte magát, nem férfinak, ez pedig rossz közérzetet okozott neki. Sokat elmond a hadseregben is tapasztalható viszonyokról, hogy felettesei a ledöbbenés helyett inkább megkönnyítették, elősegítették neki a "nővé válás útját". "Engem nem rejtett el a Bundeswehr, az új parancsnoki pozíciómban nem lett volna lehetséges" – nyilatkozta nagy önbizalommal a 187 centiméter magas "nő".

Lehet is önbizalma bőven, hiszen a történet minden egyes sorából valósággal csöpög a politikailag korrekt, mérgezett méz. Az elfogadást és a toleranciát saját beteg képükre formáló liberálisok bizonyára elégedetten csettintenek, mivé lett az egykoron legerősebb európai nemzet.

Hírdetés

"Emberi értelemben is hiányozni fog nyitottságával, melegségével, érzelmességével" – ezt már Fränzi Pietke hadnagy mondja róla, a 381. Informatikai Zászlóalj személyzeti tisztje. Jelen viszonyok között persze nem tudhatjuk, hogy őszintén beszél-e, hiszen merne mást mondani, holnap az utcán találná magát (így irtják ki az őszinte beszédet a liberálisok).

Biefang persze "csodálatos kapcsolatot ápol" a storkow-i emberekkel is. Kapaszkodjanak meg, de 2018-ban a storkow-i kastélyban MEGNŐSÜLT, újdonsült feleségével pedig sokat járták a régiót szabadidejükben, ahol "barátságos emberekkel találkoztak". "Meglepő módon" egyébként politikai kapcsolatai is vannak a transznemű tisztnek, Storkow polgármestere, név szerint az SPD (Németország Szociáldemokrata Pártja) színeiben politizáló Cornelia Schulze-Ludwig személyes jó barátja. "Mindenképpen kapcsolatban maradunk, Anastasia Biefang csodálatos ember" – böfögi a kötelezőt a polgármester, akivel 2014-ben a Bundeswehr egyfajta kapcsolat fenntartással foglalkozó "szponzori szerződést" írt alá.

S, hogy mi foglalná talán legjobban össze Anastasia Biefang három éves pályafutását? Egy sminktükör! Hivatali ideje alatt több hónapot szolgált Afganisztánban, ahol az afgán hadsereg tanácsadójaként működött, amelyben egyébként nők is szolgálnak. Rendkívül "fontos" feladata az volt, hogy megértesse a férfiakból álló vezetőséggel, mennyire fontosak a nők a hadsereg kötelékében is. Biefang a (zsidó-kommunista ihletésű) nemzetközi nőnap alkalmával közösen moderált egy eseményt egy afgán újságíróval, ahol női katonák mesélhettek céljaikról és álmaikról. A transznemű főtiszt szerint "nagyon izgalmas" volt az esemény, ahol ajándék gyanánt egy díszes sminktükröt kapott.

S, hogy kik ellen fog a jövőben harcolni ez az agymosott hadsereg? Ne legyenek kétségeink, hogy alkalomadtán a "nácik és fasiszták" ellen, akik "maradi gondolkodásukkal" akadályozzák a progresszió kiteljesedését. Függöny le, az utolsó pedig kapcsolja le a villanyt!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

(Ui.: Olvasónk képzeletére bízom, hogy egy női fizikai szintfelmérő alkalmával Biefang vajon milyen eredményt ér el férfias fizikumával.)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »