Ezúttal Vonát hiányolta a Máértről a kiskopasz, pedig sajátjai csak bezabáltak, majd hazamentek

Ezúttal Vonát hiányolta a Máértről a kiskopasz, pedig sajátjai csak bezabáltak, majd hazamentek

A kormánypártok tudni szeretnék, miért nem vett részt Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Magyar Állandó Értekezlet csütörtöki plenáris ülésén.

Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: nem véletlen, hogy a miniszterelnök és helyettese is részt vett ezen a találkozón és Jobbikon kívül más pártok elnöki szinten képviseltették magukat.

A politikus azt firtatta: mi lehetett fontosabb egy magát nemzetinek mondott párt vezetőjének, akinek e napon sajtónyilvános eseménye nem volt. Talán egy jó gyúrás volt fontosabb, mint a Máért? – tette fel a kérdést, utalva arra, hogy a Jobbik elnöke egy nyilatkozata szerint szeret konditerembe járni.

Hozzátette: nem ez az első eset, amikor a határon túli magyaroknak hátat fordít Vona Gábor, aki 2010-ben a kettős állampolgárságról szóló törvényt sem szavazta meg, “mert éppen a parlamenti büfében beszélgetett”. Szintén nem szavazta meg a közelmúltban az alaptörvény módosítását, s ezzel jelentős fegyvert vett ki a kormány kezéből az illegális migráció elleni fellépésnél.

Hollik István feltette a kérdést, milyen nagy horderejű eseménynek kell történnie, hogy Vona Gábor megtisztelje a határon túli magyarság képviselőit és vezetőit. Szerinte az ellenzéki párt elnöke szeret nagyokat mondani, de amikor tettekre kerül a sor, nincs ott a vártán.

Hírdetés

A Jobbik elnöke megbízhatatlan, semmi sem fontos a számára csak a hatalom és a pénz – vélte. Hozzátette: Vona Gábor valódi “szélkakas”, akire nem számíthatnak a magyarok sem határon innen, sem határon túl.

Jobbik: A fideszesek bezabáltak, majd hazamentek a Máértről

A Jobbik volt az egyetlen magyarországi párt, mely végig képviseltette magát a Máért ülésén – reagált az ál-kereszténydemokrata vádakra a Jobbik. Mint írják: szégyen, hogy a többi hazai politikai erő – közte a Gaith Pharaon-féle gazdag migránsokért a végsőkig kitartó fideszes és KDNP-s képviselők – ebéd után nemes egyszerűséggel otthagyták a határon túli magyarok érdekében rendezett eseményt.

(Kuruc.info – MTI nyomán)

Inkább bírósági noszogatás, mint keresztényi szeretet vezényelte a színtelen, szagtalan, mérhetetlen kormánypárt bocsánatkérését

A mérhetetlen párt nem engedi el a témát: "joguk van tudni, mit rejteget a Jobbik!"

A százalékokban mérhetetlen KDNP-t vetette be a Jobbik ellen nemzetbiztonságikockázat-ügyben a Fidesz


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »