Ezúttal Münchenben hordta össze a szél a demokrata szemetet

Ezúttal Münchenben hordta össze a szél a demokrata szemetet

Több tízezer tiltakozó vonult az utcára vasárnap Münchenben, hogy a Keresztényszociális Unió (CSU) bajor konzervatív párt jobbra tolódása és a "közbeszéd eldurvulása" ellen tiltakozzanak.

A rendőrségi jelentés és Süddeutsche Zeitung című müncheni lap legalább 20 ezer résztvevőről ír, de a szervezők ötvenezresre becsülik a tömeget.

A felforgatók elsősorban a CSU jobbra tolódása és a "közbeszéd eldurvulása" ellen emelték fel a hangjukat.

A tiltakozást több mint 130 szervezet kezdeményezte, köztük olyanok, amelyek ún. menekültek simogatásával foglalkoznak, béke- és demokráciapárti aktivisták és a szexuális devianciák szervezetei is ott voltak a szervezők között. Színházi dolgozók és szakszervezetek is kiálltak az esemény mellett. A szociáldemokraták, a zöldek, a Baloldal nevű posztkommunista párt és a Kalózpárt is csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek jelszava arra utal, hogy a tiltakozóknak elegük van a "hecckampányokból". Együtt a félelem politikája ellen – hirdették az esemény honlapján a szervezők.

A kezdeményezők név szerint is kiemelték Horst Seehofert, a CSU vezetőjét, szövetségi belügyminisztert, Markus Söder CSU-s bajor miniszterelnököt és Alexander Dobrindtot, a CSU frakcióvezetőjét, akik szerintük felelőtlen, megosztó politikát folytatnak. A tiltakozók szerint meg kell védeni a demokratikus alapértékeket, nem szabad kriminalizálni a menedékkérőket és nem szabad táborokba zárni őket. Úgy vélik, hogy ehelyett a politikusoknak az oktatással, az időskori szegénységgel és az "egészségügyi vészhelyzettel" kellene foglalkozniuk.

Hírdetés

A CSU a kezdeményezésre ellenkampánnyal válaszolt. München belvárosában plakátok jelentek meg, amelyek a politikai normalistást hirdetik és azt üzenik a tiltakozóknak, hogy Bajorország nem hagyja felheccelni magát. A párt a közösségi médiában arra is felhívta a figyelmet, hogy a CSU évtizedek óta csak azt tartja szem előtt, hogy mi a legjobb Bajorországnak.

(MTI nyomán)

Progresszívak, queerek, feministák, antirasszisták, befogadók és egyéb színesek tüntetnek az AfD-s "nácik" ellen Berlinben

Antifa hulladék éltette a német nemzet halálát Berlinben – ők határok nélküli világot akarnak

"Szeretjük a nemzethalált!" – A No Borders és az antifa nemzetgyilkos aktivizmusa és zsidó háttere


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »