Ezúttal egy olasz kamion használta szeméttelepnek hazánkat

Ezúttal egy olasz kamion használta szeméttelepnek hazánkat

Mintegy negyven tonna hulladéktól szabadulhatott meg illegálisan Baranyában a napokban egy olasz kamion vezetője, értesült a hírről a Szabad Pécs. A lap úgy tudja, nyomozás indult az ügyben.

Komló és Mánfa között, a kikerteknél szabadult meg több értelemben is súlyos terhétől egy olasz rendszámú fehér kamion a napokban, értesítette a portál egyik olvasója. Körülbelül 40 tonna hulladékot helyezett el illegálisan. Onnan derült ki, hogy ki volt és mit csinált, mert a földes kis mellékúton a kamion beragadt a sárba, egy traktorost kellett hívnia, aki kihúzta a járművet, és vélhetően abban is segíthetett neki, hogy betolta a hulladékot a bokrok közé. A manővert azonban voltak, akik látták, és az “eredményről” felvételeket is készítettek, amelyeket egy olvasó eljuttatott lapnak is. Úgy tudni, a rendőrség nyomozást indított, és a katasztrófavédelmet is kihívták az esethez.

Hírdetés

Keresték az eset miatt Hohn Krisztinát is, az Új Kezdet alelnökét, az LMP országgyűlési frakciójának tagját, hogy tud-e a történtektől, hiszen Mánfán él, korábban polgármestere is volt a falunak. Az országgyűlési képviselő azt mondta, hogy már ő is hallott azügyről, és utódja, Mánfa polgármestere is, ők is úgy tudják, hogy a nyomozás elindult. Hohn Krisztina azt mondta, hogy azért is bosszantja különösen, mert ő szólalt fel a parlamentben ilyen ügyben, azt a problémát felvetve, hogy egyre-másra kapnak ilyen esetekről híreket, és olyan, mintha egyre több ilyen rakomány érkezne hazánkba külföldről, kifejezetten illegális szemétlerakás céljából.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »