Ezúttal egy kuvaiti álhírnek dőlt be Trump

A kuvaiti külügyi tárca cáfolta azt a médiában megjelent hírt, amely szerint az öböl menti ország – az új amerikai kormány intézkedésének mintájára – beutazási tilalommal sújtotta volna öt, muszlim többségű ország lakóit, jelentette vasárnap a Reuters hírügynökség.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön hivatalon Facebook-oldalán dicsérte Kuvait állítólagos intézkedését, és belinkelte az Al-Bavaba jordániai hírportál egyik anyagát, amely azt állította, hogy az ország lemásolta Trump elnöki rendeletét, és ideiglenesen megtiltotta a beutazást több ország állampolgárainak. „Okos!” – kommentálta az amerikai elnök a Facebookon az utóbb álhírnek bizonyult értesülést, amelyet a Trump-hívek körében népszerű portálok – mint a Breitbart, az Infowars és a Sputnik – hamar felkaptak és elterjesztettek az interneten.

Hírdetés

A kuvaiti külügyi szóvivő pénteken közölte: országa „kategorikusan cáfolja ezeket a híreket”. A szóvivő hozzátette, hogy a szóban forgó országok – Szíria, Irak, Irán, Pakisztán és Afganisztán – állampolgárai rendszeresen látogatnak Kuvaitba, sőt nagy létszámú közösségeik élnek Kuvaitban, és a jogaikat nem korlátozzák, jelentette a Kuna kuvaiti állami hírügynökség.

Donald Trump amerikai elnök január 27-én azonnali hatállyal 90 napra megtiltotta hét, többségében muszlim ország – Irán, Irak, Líbia, Szomália, Szudán, Szíria és Jemen – állampolgárainak beutazását az Egyesült Államokba. Több nemzetközi repülőtéren tiltakoztak az intézkedés ellen, és az érintett országok, valamint több szomszédos állam képviselői elítélték a rendeletet. Trump viszont úgy értékelte a Twitteren, hogy intézkedése széles körű támogatást élvez a régióban. Az Egyesült Arab Emírségek volt az egyetlen ország a térségben, amely nyíltan kiállt az amerikai beutazási tilalom elrendelése mellett: a külügyminiszter belügynek nevezte a rendeletet, véleménye szerint nem a muszlimok ellen irányul.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »