Ezt mutatja most a poloskatérkép, megvan, hogy hol a legsúlyosabb a helyzet

Ezt mutatja most a poloskatérkép, megvan, hogy hol a legsúlyosabb a helyzet

Megjelent az országos poloskatérkép, melyet a Bábolna Bio készített el, lakossági észlelések alapján. Tolna vármegye „előkelő” helyet foglal el ezen, sőt a kiugróan magas kategóriába került.

A teol.hu kiemelten foglalkozik a poloskahelyzettel, hiszen Tolna vármegye különösen érintett, sőt, itt a legnagyobb a poloskainvázió a térkép szerint.

A lapnak dr. Vörös Géza szekszárdi agrárszakmérnök beszélt. Kiemelte, hogy a kártevőkre főleg a déli területeken számíthatunk.

Hírdetés

A két invazív poloskafajnak, a vándor- és az ázsiai márványospoloskáról van szó, a tavalyi szárazság nem voltak kedvükre, de ősszel „újra erős szezonjuk volt”.

A szakember szerint nagyon fontos a mechanikai védekezés – a nyílászárókhoz tökéletesen illeszkedő szúnyoghálók –, de hatékony irtószerek is rendelkezésünkre állnak. A kártevők elleni védekezés nemcsak azért fontos, mert a jelenlétük kellemetlen, hanem például azért is, mert

hatalmas károkat okoznak a mezőgazdasági területeken, a házak körüli kiskertekben

– itt első számú közellenség számítanak –, ugyanakkor egy jót azért el lehet mondani róluk: nem veszélyesek az emberre, nem csípnek, nem terjesztenek betegségeket, nem jelentenek közegészségügyi problémát.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »