Ezt mondta Marco Rossi a nagy siker után

Ezt mondta Marco Rossi a nagy siker után

Marco Rossi szövetségi kapitány a szerbek újbóli 2-1-es legyőzése után még nem ünnepel, mert elmondása szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak még két pontra szüksége van ahhoz, hogy elérje a célját, azaz kijusson az Európa-bajnokságra.

„Még nem értük el a célunkat. Persze minden lehetőségünk megvan, hogy elérjük, mert most már óriási balszerencse kellene ahhoz, hogy lemaradjunk az Eb-ről, de két pontra még szükségünk van” – kezdte értékelését higgadtan a szakvezető, aki hozzátette, a szerb szurkolók sem panaszkodhattak, mert jól játszott a csapatuk, nekik is volt három-négy kihagyott ziccerük.

Úgy vélekedett, nincs nagy titka annak, hogy a nemzeti együttes rendszerint megnyeri a kiélezett meccseket, szerinte olyan csapata van, amelyik szívvel küzd, ez pedig az óriási alázatból fakad.

„Azok is alázatosak, akik pályán vannak, és azok is, akik a kispadon ülnek. Csányi Sándor elnök úrnak azt mondtam, hogy ma két évet öregedtem, mert nagyon megszenvedtük ezt a meccset. Az ellenfél fizikai fölényben volt, és a rögzített helyzetekben is erősnek bizonyult. Nem minőségben kerekedtünk felül, hanem a szívünknek köszönhetően, amihez egy csipetnyi szerencse is kellett” – fogalmazott Rossi, aki úgy vélte, technikailag és taktikailag is a szerb csapat a csoport legerősebb tagja annak ellenére, hogy mindkétszer sikerült 2-1-re legyőzni.

Hírdetés

A már magyar állampolgársággal is rendelkező olasz tréner kifejtette, van egy nagy „hibája”, amit Olaszországban a sportigazgatók a szemére vetettek, mégpedig, elsődlegesen emberként nézi a játékosait, és csak azután figyeli a játékukat. Elárulta, sosem használja, hanem alkalmazza a játékosait, ezért hívta meg Nego Loicot akkor is, amikor a Székesfehérváron padoztatták az előző idényben.

„Lang Ádám jól játszott Willi Orbán pozíciójában, de a csapatba kerülő másik két védő is, azaz Fiola Attila és Botka Endre is. Sallai Roland óriási tehetség, amikor hiányzott, akkor azt megérezte a válogatott. Szerény véleményem szerint játszhatná nagyobb klubban, mint a Freiburg” – válaszolt személyi kérdésekre az 59 éves mester, aki Kalmár Zsolt kiállításáról azt mondta, a lefújás után odaszóltak neki, ezért a fehérvári középpályás odament, majd hátulról meglökték, amire elindult a tömegjelenet. Hozzátette, bosszantja az eset, de Litvániában ott lesz a csapattal Horváth Krisztofer, mivel így Kalmárra nem számíthat eltiltás miatt.

„Azt mondtam a játékosoknak, hogy a négy döntő közül ez a mostani volt az első. Kedden Litvániában jön a második, s bár az ellenfél nincs azonos értéken Szerbiával, de nem szabad leírni őket, mert egyrészt most nyertek 2-0-ra Bulgáriában, másrészt merőben más körülmények várnak majd ránk. Elég, ha annyit mondok, 4-5 Celsius-fok lesz Kaunasban, de ha győzünk, akkor visszanyerem a most elvesztett két évet” – mondta Rossi, aki megjegyezte, oda kell figyelni a regenerációra, de nem aggódik, mert tavaly júniusban tíz nap alatt négy meccset játszott a válogatott, s akkor nem volt probléma.

Kollégája, Dragan Sztojkovics úgy vélte, a szerb csapat jobb volt, mint a szeptemberi előző meccsen, de az eredmény ugyanúgy negatív számukra.

„Nem érdemeltünk vereséget, de gratulálok a magyar csapatnak. Összességében jól nézett ki a játék, Dibusz nagyszerűen védett a magyaroknál. A statisztika hiába mutat szerb fölényt, mégis Magyarország nyert. A fiúk mindent beleadtak, megfelelően futballoztak” – mondta a szerb szakvezető, aki szerint döntőnek bizonyult, hogy az egyenlítésre egy percen belül válaszoltak a magyarok. „A magyar egységes, harcos csapat, de nem volt jobb. Viszont a labdarúgásban nem mindig a jobb győz”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »