Ezt mondta Harry Kane a súlyos vereség után

Ezt mondta Harry Kane a súlyos vereség után

Harry Kane, az angolok csapatkapitánya a Channel 4-nak nyilatkozva beszélt a magyarok elleni 4-0-s győzelem után. Szavait a BBC jegyezte le.

„Csalódást keltő éjszaka volt. Az első félidőben elég helyzetet teremtettünk a gólszerzéshez, de ilyen a mi Nemzetek Ligánk története, nem voltunk elég jók.

Hírdetés

A második félidő egyáltalán nem volt elfogadható, főleg, miután 2-0-s hátrányba került. Nincs itt az ideje pánikolni, fel kell emelnünk a fejünket, és szeptemberben erősebben kell visszatérnünk.

Hosszú idő óta ez az első nagy vereségünk, a védekezés volt eddig a sikerünk titka. Ez egy olyan éjszaka volt, amit el kell felejteni, előre kell lépnünk, készülnünk kell a világbajnokságra.

Ne felejtsük el, mi áll mögöttünk, az első nagy döntőnket játszott tavaly majdnem 60 év után, elődöntősök voltunk a világbajnokságon. A szurkolók szomorúsága érthető, továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy megpróbáljunk sikeresnek lenni a világbajnokságon.”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »