Ezt lépi a Honvéd az UEFA meglepő döntése után

Ezt lépi a Honvéd az UEFA meglepő döntése után

Fellebbez a Honvéd az elsőfokú ítélet ellen, amely nem zárta ki a Craiovát a labdarúgó Európa-liga selejtezőjéből – mondta el az InfoRádiónak a budapesti klub társtulajdonosa, Mendelényi Dániel.

„Nem örülünk” – közölte az InfoRádióval Mendelényi Dániel, a Honvéd tulajdonosa az UEFA döntése után.

„Mondjuk úgy, hogy ez egy elsőfokú ítélet.

Meglepő az indoklás, az egész levél, tartalmilag is az”

– emelte ki.

Mint kifejtette, az UEFA indoklásában arra hivatkozik, hogy a futballban nyomás van a játékosokon, ehhez hozzá kell szokni, és nem érzik azt, hogy veszélyben lettek volna a futballisták a visszavágón. Ezzel szemben egy másik oldalon a tények közlésekor pedig azt írták, hogy ha lefújták volna a mérkőzést, akkor – a rendezés biztosításáért felelős személy által az UEFA-ellenőrnek elmondottak szerint – sem a stadionban, sem azon kívül nem tudták volna garantálni senki biztonságát.

Hírdetés

„Minek kell ahhoz történnie, hogy az UEFA ténylegesen lépjen? Meg akarják várni, hogy végsőkig elmenjenek a szurkolók?”

– tette fel a kérdést a társtulajdonos.

Mendelényi Dániel hangsúlyozta, hogy fellebbeznek a döntés ellen. Azt várják, hogy az UEFA álljon ki a fair play-ért, bizonyítsa ezt és legyen rend a pályákon.

„A Craiovát ki kell zárni,

ha most nem sikerült az első félidőben, akkor nekimegyünk a második félidőnek is” – tette hozzá.

a múlt csütörtöki, romániai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással „kakaskodtak”, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok. A

Az európai szövetség etikai és fegyelmi bizottsága azzal indokolt, hogy álláspontja szerint nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét. A román csapat honlapján megjelent rövid hír szerint a Craiovának 60 ezer euró büntetést kell fizetnie, illetve három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania. A román csapat a harmadik fordulóban az AEK Athénnal találkozik.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »