Ezt is lekésheti Románia

Ezt is lekésheti Románia

Megvan az első beruházás az országos helyreállítási tervből (PNRR), amely valószínűleg kifut az átadási határidőből: a dél-erdélyi autópályából Déva és Lugos között hiányzó 9 kilométeres szakasz megépítése a becslések szerint 57 hónapot vesz majd igénybe, ám az európai uniós támogatás csak akkor jön, ha 2026 augusztusáig befejezik.

Ismét bebizonyosodott, hogy nagyon rossz, ráadásul pénzfaló taktika a nagy infrastrukturális beruházásokkal való totojázás – írja az economica.net cikke alapján a maszol.ro hírportál. A közúti infrastruktúráért felelős országos hatóság (CNAIR) ugyanis most indította újra el a dél-erdélyi autópálya Holgya és Marzsina közti szakaszára kiírt közbeszerzési eljárást, és a számok maguktól beszélnek. 2019-ben egyszer már meghirdették a versenytárgyalást, ám az akkor befutott egyetlen ajánlatot nem találták megfelelőnek. Három éve 1,38 milliárd lejre becsülték a munkálatok árát, a mostani kiírásban azonban a beruházás becsült értéke már 2,28 milliárd lej (áfa nélkül), ami 67 százalékos növekedést jelent. Ennek egyik oka, hogy közben az építőanyagok nagyon megdrágultak, de az sem kizárt, hogy 2019-ben alulbecsülték a beruházás értékét. Erre utal az is, hogy ezúttal sokkal tágabb határidőket szabtak meg: korábban 10 hónapot szabtak meg a tervezésre és 28 hónapot magára az építkezésre, ami összesen 38 hónap, most pedig 15, illetve 42 hónapot kap a kivitelező, vagyis összesen 57 hónapot, 50 százalékkal többet, mint 2019-ben.

Hírdetés

Az érdeklődő vállalatok június 9-ig nyújthatják be az ajánlataikat. A dél-erdélyi autópályának a Hunyad megyei Holgya és a Temes megyei Marzsina közti szakasza csak 9,13 km hosszú, azonban ebből 2,13 km alagút, ami nagyon megnehezíti a kivitelezést. Ezt a beruházást a kormány az országos helyreállítási tervből akarja finanszírozni, ami azt jelenti, hogy 2026 augusztusáig meg kellene nyitni a szakaszt, ez pedig a mostani kiírás értelmében – ha az abban szereplő határidőket reálisnak tekintjük – teljességgel lehetetlen: 57 hónap 4 teljes évet és 9 hónapot jelent, tehát a kivitelezőnek 2021 decemberében hozzá kellett volna kezdenie a tervezéshez. A valós helyzet azonban az, hogy 52 hónappal a végső határidő előtt, mely lehetővé tenné a teljes beruházás elszámolását a PNRR-n belül, a CNAIR-nek még fogalma sincs, hogy ki lesz a kivitelező, s már az is sikernek minősülne, ha az év vége előtt megkötnék a szerződést. A szomorú valóság tehát az, hogy alig kezdődött el a helyreállítási terv, az abban szereplő egyik beruházással máris kifutottunk a határidőből.

Természetesen nem lehet százszázalékosan kizárni, hogy a kivitelező a határidőket messze túlteljesítve, az elvárható időpontnál jóval korábban végez a munkálatokkal, ilyesmire azonban az elmúlt évtizedek infrastrukturális fejlesztései során még nem volt példa, míg az ellenkezőjére annál inkább.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »